Esős, nyirkos hajnal volt az Ostia melletti római strandon 1975. november másodikán. A hajnalban kelők vagy épp a későn fekvők egy holttestbe botlottak az úton. A kietlen környéken egy brutálisan megvert, majd autóval többször elgázolt férfi teste hevert. A rendőrség a férfi barátja révén azonosította a hullát: az éjszaka folyamán Pier Paolo Pasolinit gyilkolták meg. A világszerte ismert költő, író, filmrendező 53 éves korában szenvedte el az erőszakos halált. Olaszországban mindenki előtt ismert volt anarchokommunista világszemlélete csakúgy, mint homoszexualitása.
A rendőrség órák alatt elfogta a „tettest”, a tizenhét éves Giuseppe Pelosit, aki prostituáltként bocsátotta áruba testét a környéken. Ráadásul a siheder Pasolini kocsijával menekült. „Őszinte” feltáró vallomásában Pino Pelosi kijelentette, hogy vita alakult ki közöttük szolgáltatásai áráról. A dulakodásban ő felkapott egy szöges lécet, amellyel leütötte Pasolinit, majd annak kocsijával áthajtott a földön fekvő testen. A nyomozók természetesen nem vonták kétségbe szavait: sima ügy, nincs vele semmi gond, minek kellene tovább bolygatni, hiszen a fiatalember magára vállalta a gyilkosságot. 1976-ban a fiatalkorú Pelosit kilenc és fél év börtönre ítélték, ebből hetet leült. Igaz, a bíró az ítélet indoklásában „egy ismeretlen tettestársról” is beszélt.
Ám most május közepén, a börtönből való sokadik szabadulása után Pelosi olyan részleteket mesélt el a RAI Tre közszolgálati televíziós csatornának nyilatkozva, amelyek arra késztetették a Pasolini család ügyvédjeit, hogy perújrafelvételt kérjenek. A napokban az ügyészség – némi ingadozás után – helyt adott a kérésnek.
„Ártatlan vagyok. Nem én öltem meg Pasolinit – jelentette ki a bűncselekményt követő harmincadik esztendőben az egyébként börtöntöltelék Pino Pelosi. – Ma már nincs kitől félnem. Akik 1975-ben megfenyegettek, hogy ha elmondom az igazat, akkor nekem vagy a családomnak baja esik, már öregek, talán meg is haltak.” Mint mondta, jelen volt a gyilkosság helyszínén, de nem ő követte el. Mostani állítása szerint a következő módon történt a bűncselekmény. Valóban alkudozott Pasolinival, amikor fékcsikorgást hallott. „Három negyven év körüli férfi jött egy 1500-as Fiattal, amelynek cataniai (Szicíliában található város) rendszáma volt. Láncokkal, botokkal egyből nekiestek Pasolininak. Azt kiabálták neki: mocskos kommunista, most megkapod a magadét! Később többször áthajtottak a testén. Nem ismertem őket. Engem és családomat halállal fenyegettek meg, ha elmondom a rendőrségnek, hogy mi történt. A szüleim ma már nem élnek, nincs más hozzátartozóm, így megszabadulhatok a lelkemet nyomasztó tehertől” – mondta el Pelosi a tévéinterjúban.
A ma 46 éves Pelosi szerint a Pasolinit bántalmazók nem akarták megölni a filmrendezőt, csupán egy nagy veréssel megleckéztetni. Aztán minden másképp alakult. Az orvosi jelentésekből kiderült, hogy Pasolini még élt, amikor a kocsival áthajtottak rajta. Pelosi úgy gondolja, hogy az elkövetők „vagy maffiózók, vagy valamilyen politikai csoport tagjai voltak”. A bandagyilkosság gyanúja már a tett elkövetésének másnapján felmerült. Oriana Fallaci, azóta világhírűvé vált olasz újságírónő volt az, aki váltig állította, hogy többen ölték meg Pasolinit.
Nem kell kriminológiából diplomáznunk ahhoz, hogy ilyen következtetésre jussunk. A gyilkosság elkövetésének idején, 1975-ben Pelosi vézna kamasz volt. Vele szemben állt az ugyancsak szikár, de fekete öves dzsúdós, rendszeresen focizó Pasolini. Már akkor látszott, lehetetlen, hogy egy nyeszlett fiú agyonverje az ereje teljében lévő férfit. A nyomozás természetesen nem foglalkozott a két test erejének összevetésével. Mint ahogy azzal sem, hogy a vérben fürdő testről vajon miért csak pár csepp vér került át Pelosi ruházatára.
A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a rendező fejét valamilyen súlyos, lapos tárggyal verték szét, nem egy lécdarabbal, amely jó, ha egyetlen nagy erejű ütést kibír. Ezt megerősítette a Pasolini család egyik ügyvédje is. Nino Marazitta kizártnak tartja, hogy – amint azt hajdanán a vizsgálóbírók állították – a személygépkocsi-gázolás során keletkeznek olyan kiterjedt, nagy felületű sérülések, amilyeneket az áldozaton találtak. Érdekességképpen a vizsgálat folyamán a rendőrségen a bűnjelként elismert szöges léc is eltűnt.
Aztán ott a tetthely, tele számos lábnyommal és más gépkocsitól származó keréknyomokkal. Hogy kiktől eredtek, milyen jármű nyomai voltak ezek, azt nem vizsgálták. Számos gyanú igazolja, a vizsgálati szervek mennyire örültek annak, hogy valaki magára vállalja a gyilkosságot.
A bűntett elkövetőit még évtizedek múltán is sokan sokfelé keresik, ugyanis Pasolininak a szókimondása, politikai meggyőződése, erkölcsi nézetei miatt valóban sok ellensége volt. A leggyakrabban elhangzott feltételezés az volt, hogy olasz újfasiszták voltak a gyilkosok. 1975-ben született meg a kritikusok által Pasolini legkiemelkedőbb alkotásának tartott Salo, avagy Szodoma 120 napja című film, amely a második világháború végén játszódik, az 1943-tól 1945-ig tartó Olasz Szociális Köztársaság napjaiban. A mű az ember hatalom általi megaláztatását mutatja be még ma is nehezen emészthető nyíltsággal. Pasolini mindig is felhívta a figyelmet a fasiszta szellem újjáéledésének veszélyeire, így aligha volt a különböző szélsőjobboldali csoportok szíve csücske.
A gyilkosság történetének egyik változata szerint épp a Salónak az olasz filmvárosból, Cinecittából ellopott első kópiái ügyében ment tárgyalni az ostiai tengerpartra, ugyanis a tolvajok tekintélyes összeget kértek a visszaszolgáltatása ellenében. Egyes barátai szerint ez csapda volt. Értelmiségi körökben akkoriban szárnyra kapott az a hír is, hogy a titkosszolgálat tette el láb alól Pasolinit. Az „egypártrendszer”, ahogyan Pasolini nevezte az országot évtizedek óta uraló kereszténydemokrata hatalmat, sem sok könynyet hullatott a rendező sírjánál.
Sergio Citti, Pasolini volt rendezőtársa is megszólalt a Pelosi-nyilatkozat elhangzása után. A ma már idős barát azt állítja, hogy telefonon beszélt Pasolinival közvetlenül a halála előtt. Ha ez igaz, az perdöntő bizonyíték lenne. De hogyan lehetne bizonyítani a barát vallomásának hitelességét három évtized múltán? Citti a rendőrségen korábban többször jelezte, hogy hajlandó tanúvallomást tenni, de nem hallgatták ki. „Tudom, hogy kik voltak a tettesek, és miként hajtották végre a gyilkosságot. Azon a november 1-jei éjszakán Pelosi más emberekkel együtt volt, akik meg akarták ölni Pasolinit. Igen nyugtalanította őket írásaival, rendezéseivel. Halála korántsem veszekedés következménye volt, hanem egyszerűen likvidálták. Valaki valahol eldöntötte, hogy meg kell halnia. A bírák akkoriban tisztességtelen vizsgálatot folytattak le. Nem akarták, hogy az igazság kiderüljön. Pasolini halála számos embernek jól jött, akik féltek értelmességétől, szabad véleménynyilvánításától. És mégis mind a mai napig Olaszország tartozik neki hálával” – állítja Citti.
origo.hu
Eltűnt egy kislány, mindenhol őt keresik
