Különleges előadással ajándékozta meg hallgatóságát Németország egyik legkeresettebb politikai elemzője. Helmut Kohl kancellár egykori tanácsadója szerint közismert tény, noha tudományosan nem támasztható alá, hogy a választási eredmények tendenciája az egész posztszocialista térség országait egyaránt jellemzi, s bizonyos szempontokból hasonló problémákkal küzd Magyarország, mint Lengyelország. A rendszerváltozás utáni időszak pártrendszereinek kialakulásakor a nyugati világ attól tartott, hogy a pártok száma robbanásszerűen fog növekedni, ezáltal pedig a politikai mezőny ideológiailag szilánkokra hullik, és irányíthatatlanná válik az ország. A másik veszélyt a régi kommunista pártok szervezeti profizmusa jelentette, ami lehetővé tenné, hogy megszerezzék a politikai életben a domináns szerepet, és így elnyomják a kisebb politikai hagyománnyal rendelkező jobbközép pártokat – mondta Veen.
A Nyugat számára hihetetlenül koncentrált a térség pártberendezkedése. Magyarország azáltal is kiemelkedik, hogy olyannyira leszűkült politikai mezőnye, hogy már szinte kétpólusú hárompártrendszerről lehet beszélni. A többi új demokráciában a pártok száma négy és hét között ingadozik, itt ugyanis beindult az úgynevezett második generációs pártalapítási hullám. A szélsőséges koncentrációs folyamat okait elsősorban a választójogban (az ötszázalékos parlamenti küszöbben) és az európai uniós pártrendszer hatásában kell keresnünk – vélte a német professzor.
Előadásában arra a megállapításra jutott Hans-Joachim Veen, hogy hazánk rendelkezik a térség legelőrehaladottabb fázisban lévő pártberendezkedésével, miután az egypártrendszerből kibontakoztatott egy igen színes politikai palettát, s mára radikálisan le is tisztította. Az új generáció számára már-már természetesnek látszik, hogy minden választás egyben kormányváltás is, ami ugyanakkor súlyos problémákat is felvet.
Nem szabad csupán a végletekig türelmetlen választópolgárokat hibáztatni a sorozatos kormányváltások miatt, noha meg kell jegyezni, hogy az állandó szavazók aránya a térségben arányaiban csekély. A pártok kialakulatlan profilja is vétkes abban, hogy a szavazók többsége fogékony a populista szlogenekre és népszerűsítő ígéretekre, viszont rövid időn belül képes elfordulni bármelyik erőtől, hogy végül kivonja magát bármiféle politikai véleménynyilvánítás alól – mondta Veen. Ekkor vagy a szélsőséges pártok népszerűsége növekszik, vagy pedig teljesen új és ismeretlen pártok jelennek meg a politika színterén, bízva a bizonytalan szavazók potenciális érdeklődésében.
A fiatal demokráciák politikai berendezkedését négyféle párttípus jellemzi Veen szerint. Az első a posztkommunista pártok tábora, melyek a politikai spektrum balközéptől egészen a szélsőbaloldalig terjedő részét foglalják el. A második típusba az első generációs, új pártok tartoznak, amelyeknek eleinte kialakulatlan politikai profilja volt. A német történész szerint már csak ezért sem kellene a Fideszt azért vádolni, mert eleinte az SZDSZ-szel hasonló nézeteket vallott: akkoriban még kiforratlan volt Magyarországon a politikai mezőny, az első generációs új pártokat szinte kizárólag csak kommunistaellenességük határozta meg. A harmadik a történelmi pártok csoportja, Magyarországon a mára már jelentéktelenné sorvadt Független Kisgazdapárt tartozott ide. Minden kelet-közép-európai országban megtalálhatók végül a tisztán populista pártok, melyek politikai szerepe egyre növekedni látszik. (Lengyelországban a szavazók negyede támogat szélsőséges pártot.)
Az új pártoknak Veen szerint arra kell törekedniük, hogy a hosszú távú fennmaradás érdekében viszonylag hű szavazótáborra tegyenek szert, amely bizonyos mértékig azonosul a célkitűzéseivel. Fölösleges egy politikai erőnek arra törekednie, hogy minél többféle társadalmi réteget szólítson meg, amíg nem támaszkodhat egy megbízható, társadalmilag viszonylag homogén szavazóbázisra. Ennek a kialakítása már csupán azért is nehéz, mivel a kommunizmus alatt szétrombolták a térség hagyományos társadalmi szerkezetét.
origo.hu
Szárad a tuja a kertjében? Mutatjuk a megoldást!
