Mit tudunk a székely himnusz szerzőjéről?

Hagyomány, hogy a csíksomlyói búcsún, fent a Hargitán, a szentmise után eléneklik az emberek a székely himnuszt. A tudósításokból kiderült, hogy az idén minden eddigit felülmúló tömeg fejezte ki óhaját a hit, az anyanyelv és az önrendelkezés mellett. Félmillió zarándok ajkán hangzott fel az ismert dallam és szöveg. De vajon mit tudunk a székely himnusz szerzőjéről?
Írója, Csanády György száztíz éve, 1895-ben született Székelyudvarhelyen. Ifjúként vett részt az első világháborúban. Ez a kemény, katonás idő egész lényét átformálta: markánssá tette az arcát, egyenessé a tartását, de akik ismerték, állítják: szemeiből melegség áradt. 1926-ban az Új Élet, 1927-ben a Híd című lap szerkesztője volt. 1928-tól a Magyar Rádió munkatársa, később rendezője. Több hangjátékot írt (például Csokonairól és Katona Józsefről), amelyet egyéb műsoraival együtt sugárzott is a rádió. 1940-ben Krisztusról írott drámáját a Nemzeti Színház mutatta be.
Székelyföldön született, Erdély szerelmese volt, és műsoraiban ennek hangot is adott. Egyik tanulmányából – amelyet Erdély címmel a Párizsi Magyar Akadémia könyvtára jelentetett meg 1927-ben – idézzük szép gondolatait: „Erdély egy örökké külön világ volt ebben a világban, egy forduló volt a két világfolyam, Kelet és Nyugat összeágazásában, zivatarok és nehéz telek kivájta kis öböl, amelyben fennakadva rengett, kerengett, beléhult falevél, pozdorja, könnyeső, vérhab, mosolyszivárvány. Öböl, amelyet a havasok megközelíthetetlen és áthághatatlan falakkal zárták körül… Idegen nációval nem elegyedett, mely minden kenyerét, minden kultúráját és minden fényűzését abból a földből vette, amelyen élt… S a népe mégis a kultúrában soha el nem maradt, mégis ennek a népnek evolúciója tiszta és tökéletes volt, mégis kitermelt magából annyi zsenit, amennyit elhelyezni sem tudott a világ piacán…”
Csanádi György 1952 májusában hunyt el.
A székely himnusz a Trianont követő fájdalmas időkben, 1921-ben született. Pontos szövegét – népszerűsége dacára – kevesen ismerik. Még kevesebben ismerik magát a költőt, Csanády Györgyöt, akire 110. születési évfordulóján és az idei csíksomlyói búcsú felejthetetlen órái után hálás szívvel emlékezünk.
A zeneszerző, Mihalik Kálmán orvostanhallgató volt. Az erdélyi magyarság himnuszát először a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének énekkara adta elő 1922-ben. Magát a csíksomlyói búcsút az 1567-es esztendő óta tartják meg, minden pünkösd szombatján. Domokos Pál Péter, az erdélyi föld egyik apostola, író és tanárember, a csíksomlyói parasztcsalád fia, aki gyermekként maga is közreműködött a búcsúkon, harangozott és énekelt vagy csengetett a toronyban, egyszóval a valóságában látta az eseményt, ezt jegyezte le emlékirataiban: „el-elgondolkozom azon, hogy különös okának kell lenni, hogy 1567 óta minden esztendőben egy célból itt, Csíksomlyón összegyűlnek az emberek”.
Volt idő, amikor tiltották a székely himnuszt. Most azonban már szabad énekelni. De néhány évvel ezelőtt a Petőfi-szobornál még nem énekelhettük. Persze Erdély magyarjainak sorsáról sem jelenhetett meg Illyés Gyula írása. 1986-ban, amikor Domokos Pál Péter betegsége miatt már nem lehetett jelen egykori tanítóképzős diákjainak találkozóján Kolozsvárott, ezt a levelet küldte nekik: „Csak lélekben lehetek ott, de kezetekben tartjátok a betűimet, s veletek vagyok mégis. Annyit üzennék, hogy régi kor árnya felett nem búslakodom, messze jövendővel komolyan összevetem a jelenkort, hatok, alkotok, gyarapítok, és jósolok: a haza fényre derül!”
Idézzük most fel a székely himnusz első versszakát:
„Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi csillagösvényén.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén,
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
Kölcsey Himnuszának első szakaszában is ott ez a könyörgés és ott a fájdalom. A harangok szava, amely Erkel Ferencet is segítette a zene megkomponálásában.