Mondanivaló jó kis zenével a pojácáról

Huszonöt éves az Edda, s ez a 25 év az enyém is. Csak akkor a debreceni Apafi utcán még lovas szekerek jártak, szemben a szikvizeshez át lehetett sétálni szódáért. Olyan szénsavbuborékokat régen láttam, mi több, régen éreztem. Szóval sercegett a bakelitlemez a csehszlovák határon viszontagságos körülmények között átlopott Tesla lemezjátszón, aztán hadd hallják az utcán, hogy Kölyköd voltam, na meg Elhagyom a várost, s tanúságként „hiába hívnál megtört szívvel, elnyeltek a sűrű városok, a tűzfalakra írtam éjjel, engem ne várjatok”.
Persze akkor még nem gondoltam, hogy 25 év elteltével a nemzeti lobogó kirakása, kifeszítése… ahogy tetszik… kihívás, felvállalás, amire azt mondja az ország egyik fele, hogy magyarkodás. Ez már kevésbé érdekes, de azt sem gondoltam, hogy ha majd Pataki Attila 25 év múlva a miskolci Egyetemi Körcsarnokban a nemzeti lobogó elé állva elkiáltja magát, hogy „kezeket a magasba”, akkor a felemelt végtagokban mobiltelefonok csillognak, s csupán a kedvenc énekest megörökítő felvételek után dübörög fel a taps.
Mert Pataki visszatért Miskolcra.
A múlt szombati, 27. lemezt bemutató koncert kicsit késve kezdődött, az igazi eddások (mert még vannak ilyenek) pedig „Pataki, gyere ki!”, „Ati, Ati, Ati”, illetve „Művek, Művek, Edda Művek”, majd „Pataki, gyere ki, vár a tömeg idekinn!” kiáltásokkal türelmetlenkedtek. És jön a csapat. Tiszta hangzás, semmi playback. Majd Pataki Attila beszél a mikrofonba.
– Elkészült az album. Tizenkét vadonatúj szám. Ittunk rá, ahogy rockkörökben szokás. Meg ez a drága ki…ott politika!
Dübörög a taps a kicsi, ámde sokat látott s most hangulatosan beizzított sportlétesítményben.
Sorra hangzanak az új album számai. Eltelik egy óra is. „Isten az úton, fogja a kezem, ragyog a napfény, szeret a szívem” – éneklik kisvártatva teli torokból a közönségben is. Egy előttem ülő ötvenes pár egymáshoz simul, valaki kisgyereket emel a magasba, hadd tanulja ő is a ritmust. Háromezren lehetünk, de ezerötszázan már a küzdőtéren tombolnak.
„Elmondom halkan, csendben, hogy mit akarok, elmondom halkan, csendben, hogy mi a titok. Te vagy a lélektársam, óh te vagy, igen. Ennyire egyszerű, egy nagy szerelem.” Lírai nóták követik egymást. Öntudatról, megítélésről, a természetről és a szerelemről. Pataki Attilától megtudjuk, hogy jelenleg Budapesttől 60 kilométerre lakik egy tanyán. „Egészen közel a Jóistenhez, életemben először hallom a csöndet, látom a tiszta égboltot, a csillagos eget, hallom a madarak csiripelését, őzeket s nyulakat látok, mindez inspirációul szolgált az új albumunkhoz.”
A zenekar bemutatott tagjai egyéniben szólóznak, rockosabbra feszítik a ritmust.
– A jóléti társadalom jelenleg köztünk van – jelenti ki a mikrofonhoz nyúlva, nem kis megdöbbenést keltve az énekes. Már-már kifütyülik, mikor csendre int. – Mi van, nem érzitek? – kérdezi. – Akkor szóljon a Ha eltűntél című dal. Tudjátok, kinek szól – teszi hozzá sokatmondón.
„Tudnod kell, hogy nem rád vártunk, tudnod kell, hogy mindent látunk, tudnod kell, hisz ők is tudják, hogy miért fújod a régi nótát. / Tudnod kell, milyen kevés vagy, tudnod kell mennyire unlak, tudnod kell, te kis pojáca, tudnod kell, meglesz az ára. // Attól még, hogy eltűntél, attól még itt marad minden szemétség, de legalább nem fulladunk meg. / De csak ha eltűntél. / Porszem vagy, de nagynak látnak a szintén porszem nagyságú társak.”
Felállnak az emberek a karzaton, s úgy skandálják: Ria, ria, Hungária. Mire Pataki olajat önt a tűzre: – Az életünk itt, a Kárpát-medencében nem igazán jól zajlik.
Pataki Attila már az öltözőben tett nyilatkozata szerint a számaiban sajátos érzéseket fogalmazott meg. Az Alsószinva 4. szám alól, a húsüzem mellől indult, ahol állig ért a szegénység. Huszonöt év elteltével azt mondja: a kor nem érdem, csak állapot. – De mi kitöltöttük tartalommal, bárcsak a politikusaink is így tennék! Mára megroggyant az ország, mert engem az nem csap be, hogy épülnek a házak, mert az csak egy szűk réteget érint. Az országot járjuk, s elszomorító a valóság. Ma reggel felhívott egy távoli rokonom, s azt mondta: Attila, én nem kértem tőled soha semmit, de nagyon szeretnénk elmenni a bulira. Két gyerek van és az aszszony, ma szombat van, s jövő hét keddig, a fizetésig már csak négyezer forintunk maradt… Természetesen segítettem. Szóval ha úgy muzsikálnának a politikusok, ahogy kellene, akár kicsi Kánaán is lehetne itt.
Pataki Attila nem titkolt célja: ellopni az embereket két órára a hétköznapokból, de azért elénekli a véleményét is. A nyár végéig még 65 előadás vár az Eddára. Eljutnak a megyeszékhelyekre, s nyáron akár 20-30 ezres koncertek is lesznek. A Sziget? – merül fel óhatatlanul. – Oda soha nem hívtak meg. A tolerancia jegyében. Amiért a polgári oldalon állok (A kör közepén?), nagyon komoly kiközösítés ért. Fehér foltok vannak az ország térképén, ahová nem járhatunk. Szeretem az embereket, szeretem a napfényt, szeretem Magyarországot. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Senki kárára, de a saját örömömre.
Aztán a koncerten jönnek a régi nagy slágerek. S újfent kiderül, hogy Pataki Attila Kökény Mihály ex- és Rácz Jenő jelenlegi egészségügyi minisztert lekörözve már 25 éve a népegészségügyi programot népszerűsíti.
„Olcsó cigid szívod és fújod, / önmagad egyre nehezebben húzod.”
Tavaly több mint nyolcvan koncertet adott az Edda, az Örökség albumnak óriási sikere volt. A miskolci bemutatókoncert közönsége szerint ez vár az Isten az úton című albumra is.