Szerkezetváltásra ítélve

Bár a világgazdasági klíma változatlanul kedvező, s legfontosabb felvevőpiacunk, Nyugat-Európa sincs éppen recesszív környezetben, tagja vagyunk az Európai Uniónak, a magyar gazdaság megtorpant. A növekedés lelassult, a költségvetés hiánya egyre nő, csakúgy, mint a külső adósság, a munkanélküliség ötéves csúcsra jutott; immár hét százalék fölötti az állástalanok aránya. A háztartások képtelenek takarékoskodni, a felhalmozott jövedelmüket fogyasztásra költik. A kimutatások szerint sorra dőlnek be a pénzügyi kölcsönök, mert a családok mint adósok nem tudják törleszteni a felvett hiteleket. A kedvezőtlen trendre csak ráerősít, hogy a regionális vetélytársak felettébb gyakorlatias, azaz egykulcsos adórendszert vezettek be, az általános termelési költségeik pedig jóval alacsonyabbak, így Szlovákia vagy éppen Románia sorra szipkázza el hazánk elől a működő tőkét. Itt ragadt nagyvállalataink pedig azt fontolgatják, hogy keletre költöznek. Akárhogyan is, a külföldi cégek befektetéseiért folyó küzdelemben az utóbbi években jelentősen lemaradtunk. Az ország versenyképességét kikezdték a szomszédok. S hiába a négyszázalékos tavalyi bővülés – amely elsősorban a nagy nemzetközi társaságok érdeme –, a hazai kis- és középvállalkozók nem kapnak elegendő lehetőséget. A magyar gazdaság szerkezete egészségtelen s egyre inkább korszerűtlen.
A dolgok nem mehetnek így tovább, mielőbb változtatni kell. A könnyebb áttekinthetőség céljából pontokba szedjük az általunk fontosnak tartott korrekciós lépéseket, ha úgy tetszik: paradigmákat.
1. Ad hoc lépések helyett hosszabb távra szóló gazdaságpolitikai koncepcióra van szükség. Ennek lényege: átfogó, a különböző oldalakkal (munkavállalói, munkaadói, érdek-képviseleti) egyeztetett 10-15 éves, azaz ciklusokon átívelő program. A gazdasági élet meghatározó szereplőinek közvetlenül részt kell venniük az úgymond politikai indíttatású testületek döntéshozatali munkájában is. Enélkül ugyanis az Európai Unióban sem tudja a magyar állam megszerezni a tagsággal neki járó támogatásokat és kedvezményeket. Adós a kormány az államigazgatási reformmal, a nagy ellátórendszerek átalakításával. Szakértők szerint kétszázezerrel többen dolgoznak a közszférában, mint amennyire szükség lenne. Az ország versenyképességét és fenntartható fejlődését is veszélyeztetheti, ha Magyarország nem lép ezen a téren. Hiányoznak az átgondolt strukturális döntések, például a jelenleg készülő második Nemzeti fejlesztési tervvel összefüggésben az ágazati igényeket felettébb előkészítetlenül hirdették meg. Ide tartozik az uniós források mielőbbi lehívása (ellenzéki vélekedések alapján jelenleg több száz milliárd forinton ül a kormány), illetve a pénzek gyors és hatékony felhasználása. Az uniós tagság sikere persze azon is múlik, hogy Magyarország mennyire tud hatékonyan fellépni Brüsszelben.
2. Az adóreform, a közterhek csökkentése elengedhetetlen. Sőt az iparűzési adó, valamint az áfa konstrukciójának az átalakítása létkérdése egyben a magyar gazdaságnak. Igen erős a verseny a környékbeli országokkal, s hazánk esélyeit javítaná, ha nálunk is egy kulcsa lenne a legfontosabb adónemeknek, azaz választ kell találni a szlovák és a román adóreform kihívására. A versenyképesség javítása miatt sürgős a döntés. Egy igazságosabb és egyszerűbb rendszer kialakítása a cél, a reformlépések ugyanakkor várhatóan kikényszerítik az önkormányzati rendszer reformját, illetve a családtámogatási rendszer áttekintését és átalakítását.
3. A hazai kis- és középvállalkozók megerősítése, feltőkésítése főként állami hitelek és beszállítói programok révén. Ellentétben ugyanis a nyugat-európai gyakorlattal, e vállalati szegmens nem jutott az őt megillető lehetőségekhez. Bár a fogyasztás növekedése valamelyest erősítette ugyan ennek a szegmensnek a pozícióját, ám elengedhetetlen a pozitív kormányzati beavatkozás. A nagy beruházásokkal kapcsolatban pedig megengedhetetlen, hogy a hazai vállalkozók ne lehessenek fővállalkozók. A rossz kormányzati gazdaságpolitika következtében egyre szaporodnak a körbetartozással sújtott kis- és középvállalkozók. Ez a folyamat a mikro-, a kis- és a középvállalkozók csődjét fogja eredményezni.
4. Mérsékelni kell a regionális eltéréseket. A makrogazdasági szintű felzárkózással ellentétben az országon belüli különbségek nem csökkentek. A legfejlettebb és a legkevésbé fejlett térségek között két-háromszoros a különbség. Az adatok tanulsága szerint a közép-magyarországi régió, illetve ezen belül a főváros meghatározó súlya tovább nőtt. Régiós szinten is egyértelműen megmutatkozik, hogy a növekedés alapvető motorja, illetve a különbségek egyik lényegi magyarázata a külföldi többségi tulajdonú vállalatok exporttevékenysége. A vállalati adatok alapján végzett számítások azt igazolják, hogy míg az ország nyugati részében egyértelmű felzárkózás indult meg – legalábbis a gazdasági teljesítmény oldaláról –, addig a keleti régiók esetében fordított a helyzet. A megyék gazdasági teljesítményét öszszevetve még markánsabb az eltérés. Például a legfejletlenebb megye (Nógrád) és Budapest között 3,6-szeres a különbség. Mindenekelőtt a keleti megyék infrastrukturális helyzetén kell javítani: elkezdődtek ugyan az autópálya-fejlesztések, ám a sztrádák megléte önmagában nem indukálja a fejlődést. A középfokú oktatás, a szakképzés, továbbá a megyei felsőoktatási gócpontok újrapozicionálása, vagyis a piaci igényekhez alkalmazkodó képzés vonzóbbá tenné a látványosan lemaradó alföldi és északkeleti megyéket. A felzárkózás esélyének mielőbbi megteremtése létkérdés, hiszen a kormány fogadkozása és ígéretei ellenére minden hónapban nő a munkanélküliség. Rendkívül szomorú tény, hogy a 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája még gyorsabban növekszik. Egyes térségekben, ahol 20-30 százalékos a munkanélküliség, egyre kilátástalanabb a helyzet.
Szerkezeti változtatás nélkül tehát nem lehet kiszámíthatóan – a pénzügyi egyensúly mentén – a nemzetgazdaság motorját felpörgetni. Ha tovább késlekedik a kormány, sajnos egy választási költségvetés előtt „csak” erre van esély, a következő reform ára valószínűleg súlyos megszorítás lesz. Még egyszer: ad hoc lépések helyett hosszabb távra szóló gazdaságpolitikai koncepciót sürgetünk, adóreformot, a közterhek csökkentését, a piaci elvárásokhoz alkalmazkodó bürokráciát, a regionális eltérések felszámolását s mind több munkahelyet.
S végezetül: a pénzügyi stabilitás nem érhető el, ha csak export- és beruházásvezérelten akarjuk fejlődési pályán tartani a gazdaságot, mert ez kevesebb bevétellel jár, hiszen nem növeli a hazai fogyasztást és vele együtt az adóbevételeket. A múlt év is ezt igazolta: hiába volt a GDP-növekedés négyszázalékos, nem élnek jobban az emberek. Valószínűleg a 2005-ös esztendő is ezzel a tapasztalattal szolgál majd. Ne feledjük: nem radikális Bokros-csomagra, hanem átgondolt és konszenzuson nyugvó gazdaság- és pénzügypolitikára van szükség. A huszonnegyedik órában vagyunk.