Történelmi fordulópont

Igaza van György Péternek. Ami a Moszkva téren történt, az valóban az 1989 utáni történetünk fordulópontja. A cigányság életében tájékozatlan, ám a határokon túl is rendkívül befolyásos balliberális értelmiségi csoport Horváth Aladár deszantaktivista maroknyi csapatának szakértelmére hagyatkozva akciózott egy hete a Moszkva téren, hogy megint beleordíthassa a világba: a magyarok javíthatatlanul rasszisták, a jobboldal pedig nem más, mint a hazai kisebbségeket üldöző szélsőjobboldali hagyományőrzők felfegyverzett hada. Horváth Aladár a következő szavakkal nyitott: „Drága barátaim! A múlt vasárnap Budapesten egy hatfős újnyilas horda vérrel igyekezett visszaszerezni a Berlinben megtépázott náci becsületet: karddal szúrták keresztül Józsit, a tizenöt éves cigány fiút. Elég! Nem engedünk a barbár eszméknek és a barbár erőszaknak. Nem engedjük, hogy a történelem megismételje önmagát, és azért gyilkoljanak bennünket, mert annak születtünk, aminek, romának, embernek. Nyugalmat, békét akarunk. És a jogtisztelő, becsületes közösség nevében követeljük a tettesek kézre kerítését, mert mind a mai napig nem kerültek elő. A buszon történt támadáshoz nem kell kommentár. Az unió fejlettebb országaiban is erősödik az antiszemitizmus, a rasszizmus, az idegenellenesség. De ott nem tekintik gyermeki csínytevésnek ezeket a barbár bűncselekményeket. És még valami. Ha az emberek az újfasizmus megnyilvánulásai ellen utcára vonulnak tiltakozni, akkor a demokratikus államok első számú vezetői állnak demonstrációjuk élén. Alakítsuk át együtt olyanná ezt az országot, hogy tisztességes barna bőrű állampolgárai is szabadon élhessenek és dolgozhassanak benne. József testvérünknek mindannyiunk nevében mielőbbi felépülést kívánok, és békés, biztonságos, emelkedő Magyarországot.” (Apropó: a hagyományőrző egyesületek még nem tiltakoztak a velük szemben megnyilvánult előítéletességgel szemben.)
Horváth Aladár és hivatásos polgárjogi aktivista társai most azonban elszámították magukat, amivel rendkívül kínos helyzetbe hozták a téren mögöttük bólogatva vonuló, majd a parlamentben és a sajtóban handabandázó baloldali entellektüeleket, politikusokat, valamint magát a kormányfőt. Mint kiderült, közülük senkit nem izgattak a rendőrségnek a tényekhez ragaszkodó nyilatkozatai vagy a sajtó valóban a szakmát képviselő oldalának ragaszkodása a folyamatosan megismert valósághoz. A társadalom megosztásában leginkább érdekeltek célba értek: a liberális baloldali agyakat elöntötte a vérgőzös köd.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy milyen hírek érkeznek az Európai Unióba. A tevékenységét a kisebbségi ügyeknek szentelő Lévai Katalinnak a Nap-keltében elhangzott nyilatkozata több mint aggasztó. A politikus valószínűleg a legkisebb fáradságot sem vette magának, hogy utánanézzen annak, mi is lehet az igazság az ügyben. Ennek ismeretében kérdés, hogy vajon hogyan tudja kellő súllyal képviselni Magyarországot Strasbourgban vagy éppen Brüszszelben.
A roma támadó letartóztatása után keletkezett nyomasztó igazság és az irányított tömegpropaganda gépezete között őrlődő érintettek, az ügyben szereplő cigányok és a közelharcra kevésbé felkészült szervezetek teljesen belezavarodtak a kommunikációba. A szerencsétlen anya, a megsebesült fiú és a rokonság egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat ad az újságíróknak a történtekről. Ők nem annyira dörzsöltek, mint a baloldali publicisták. Képtelenek arra, hogy ha ekkora nyilvánosság előtt belementek a csínbe, akkor egy pillanat alatt 180 fokos fordulatot vegyenek. Ők még mindig ragaszkodnak a rasszista változathoz, és a roma identitás már-már megmosolyogtató ismérveivel próbálják magyarázni a megmagyarázhatatlant. Száva Vince például, aki egy rendkívül hosszú nevű jogvédő szervezet elnöke, az SZDSZ-ben kiképzett Horváth Aladár romadefinícióját megsemmisítve már egyenesen a megélhetési romaellenesség elméleti alapjait rombolja le. Szerinte ugyanis hiába állítja magáról a gyilokot használó G. „Mortimer”, hogy ő cigány, ezt szerinte be is kell bizonyítania.
Szóval a történelmi fordulópont tényleg nem vicc. Mert ugyan már eddig is több esetben derült fény arra, hogy az SZDSZ-nek és az MSZP-nek, valamint a klientúrájukat képező civil szervezeteknek a rasszizmustól való, hisztérikus félelmei alaptalanok voltak, azonban most a türelmetlenségük miatt kolosszális baklövést követtek el, és a lelepleződés is megfelelően gyorsra sikeredett. Ezt pedig most már nem lehet egyszerűen kidumálni.
A jól ismert gépezet ugyanis beindult. A „kifarolási” kísérletek érdekes esettanulmányok lesznek a liberális baloldal magatartását talán vizsgáló publicistáknak, politológusoknak. Hogy csak néhányat említsünk: Gyurcsány Ferenc kormányának szóvivője azt állította, hogy a jobboldalt sértegetve a kormányfő nem azt mondta a parlamentben, amit mondott. Tamás Gáspár Miklós kihasználva a felfokozott érdeklődést, az utolsó pillanatban bocsánatot kért. Őszinteségét azonban kétkedéssel fogadja az ember, hiszen ő maga írja le: őt például az a paradoxon vezette a súlyos következtetések levonására, hogy egy roma rasszistákra jellemző szimbólumokat viselt. E felszínességet tükröző érv mellett TGM másutt azzal „a fű zöld” típusú megállapítással védekezett, hogy nem akar fajgyűlölő országban élni. Verebes Istvánnak a szombati Nap-kelte-vezetésén érzékelhető volt, hogy az ő igazi hátraarcának még nincs itt az ideje. Vagyis a csütörtökön rögzített és e sorok nyomdába adása utáni műsoridőben jelentkező Heti Hetes még minden bizonnyal tartogat meglepetéseket. Némileg hasonló a helyzet György Péterrel, akinek az ÉS-ben megjelent, a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t „megtaposó”, a Hit Gyülekezete hetilapját pedig egekig dicsérő, minősíthetetlen médiakritikája után a jobboldalon erős az igény egy hosszú bocsánatkérésre. Németh Sándor vezető lelkész nyilatkozatát épp a Hetek című lapban lehetett elolvasni. Abban a kérdésben, hogy miért is tartotta fontosnak részvételét a baloldal tüntetésén, a következőket válaszolta a Rádió C-nek: „Ez az ügy mindenkit érint. Érthetetlen, hogy valakit faji hovatartozása, bőrszíne miatt atrocitás érhet ma Budapesten.” Szóval bocsánatkérés? Talán a jövő héten?
A politika viszont most nem lehet tétlen. A polgári oldalt érő legsúlyosabb vád a rasszizmus és az antiszemitizmus vádja, amit utoljára Pokorni Zoltán utasított vissza. De ez nem elég. Nem szabad tétlenül nézni, hogy miközben hamis tényekből kiindulva és súlyos előítéletekkel terhelten ilyen mértékű támadást intéznek a jobboldal ellen, addig a lezüllött liberális média jópofa újságírói Gyurcsány elnéző mosolyától kísérve folyamatosan zsidózzanak és cigányozzanak a legkülönfélébb médiumokban. Nem engedhető meg, hogy a jobboldal rendezvényein részt vevőket csürhének nézzék és nevezzék, s hogy ezt a benyomást állandósítsák külföldön.
A jobboldalnak most demonstrálnia kell. Meg kell mutatnia, hogy elege van a tűrhetetlen vádakból, a társadalmat megosztani kívánókból, az alaptalanul rasszistázókból és az antiszemitázókból. Ettől nem riaszthatja el az a félelem sem, hogy provokálók esetleg titkosszolgálati segédlettel megkísérlik megzavarni a rendezvényt például egy izraeli zászló elégetésével. Az ilyen cselekményektől – pontosan úgy, ahogyan a másik oldal teszi – nem szabad megijedni, nem szabad lebénulni, hanem ha szükséges, el kell határolódni. A tüntetést megzavaró akciókról pontosan tudni fogja mindenki, hogy provokációk, és a résztvevők azonnal fel fognak lépni az elkövetőkkel szemben.
Történelmi fordulóponthoz érkeztünk. Eljött az ideje egy demonstrációnak, ahol hangját kell hallatnia a jobboldalnak. Ha magát komolyan veszi…