Árverést tartottak a szellemi fogyatékosoknál a minap, hogy az így összegyűlt pénz képezze az alapját egy megvásárolandó autóbusznak. Olimpiai és világbajnokok siettek apró-cseprő tárgyaikkal az árverés színhelyére, hogy segítsék a jó szándékot. Buzánszky és Grosics aláírásával egy futball-labdát is elárvereztek, amelyet a legnagyobb összegért vett meg egy olasz vállalkozó.
Hát ilyen ázsiója van annak a csapatnak 2005-ben is!
És egyik játékosa ma születésnapos. Van miről elmerengeni, van miről beszélgetni. A dorogi ház udvarán is egy öreg, virágba borult fa köszönti. Amióta ismerem, nem a dús hajáról volt ismeretes. Tichy egyszer felajánlotta, hogy szerez egy menő parókát neki, de Buzánszky leintette: „Te, engem így ismernek meg, kopaszon – felelte –, ez valaminek a jele…” A tájszólása sem változott az évek alatt. Az maradt, aki volt, amikor először kopogtatott az Aranycsapat háza táján. Realista. A futballon kívül beszélni, mesélni is mindig tudott, ezért ragasztották rá a jelzőt: az Aranycsapat szóvivője. Szokta volt mondani, amikor a közönségtalálkozókra még többedmagával érkezhetett: „Ha én nem volnék, ti még Vecsésig sem jutnátok el!” Azok elfogadták, hogy alájuk tolta a széket. A nagy szervező nevéhez fűződtek – Hidegkuti Nándor mellett – az öregfiú-mérkőzések. Ötvenötezer néző egy magyar–osztrák derbin a Népstadion nézőterén. Hol van ez már, Jenő? De hol van az aktív játékos időkből az unos-untig emlegetett angol–magyar?
Cziborral lakott egy szobában. A mérkőzés után hajnali 4-kor felkelt a szobatárs. Buzánszky elrebegett egy halk „mi van?”-t. „Tudod, miért nyertük meg a meccset?” – kérdezte Czibor. „Mert Grosics csak hármat kapott, és mi hatot rúgtunk” – felelte. „Egy frászt! – kiáltott fel a „Bolond”, és hozzátette: Mert ilyen hátvédhármasunk volt, mint Budai, Hidegkuti és Czibor.” Azt akarta ezzel mondani, hogy a csatárok milyen sokszor mentek hátra. Miközben a jól futó Buzánszky milyen sokszor vett részt a támadásban.
Az a csapat, akkor, a futómennyiségben is megelőzte a korát, és – s most egy fontos mondat következik az ünnepelttől – „megelőzné ma is!”
Ha Buzánszkynál volt a labda, öten mondták neki: „Jenő, nekem!” S ha X-nek adta, négyen mondták: „Jenő, miért X-nek adtad?”
A régmúlt. Buzánszky 1943-ban érettségizett a dombóvári gimnáziumban. Titokban nagy dohányos volt, ami, ha kitudódik, kirúghatták volna az iskolából. Az érettségi után mellhártyagyulladást kapott, és orvosi tanácsra el kellett döntenie: dohányzik tovább vagy futballozik. Eldöntötte. Ma sem gyújthat rá a dorogi otthonában senki. A szülei parancsára be kellett tartania mindig a szavát. Az iskolában belevésődött: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában.” Ebben a gondolatkörben nevelkedett. Közönségtalálkozókon még ma is megkérdezik: hogyan tudott megmaradni az ötvenes években vallásosnak? „Az ötvenes években annyi jó futballista (sportoló) volt, akik a fizikai és a lelki erőből táplálkoztak, s ez vitte őket előre. Amit még 1945 előtt kaptak az iskolától” – feleli.
Csatárként kezdte a futball harmadik osztályában. Tizenhét évesen már gólkirály volt. 1947-ben Dorogra is csatárként került. De megsérült egyszer valaki, és az edző azt mondta: Buzánszky lesz a jobb-bekk. S az edző szava akkor még szent volt. S itt jön be a képbe a politika, azazhogy mégsem, mert az ünnepelt sohasem politizált. De megjegyzi: jobbösszekötő volt és jobb-bekk, értsenek ebből az emberek, ha akarnak!
1950. november 12-én lett először válogatott. Szófiába utaztak. Előtte az osztrákok ellen volt tartalék. Halálosan félt, hogy a pályára küldik. Az egyetlen meccs volt, amikor félt. Az ok: az osztrák Aurednik. Ült a Margitszigeten tisztelettudóan. Nógrádi altábornagy megkérdezte: „Ki ez a gyerek?” „A fülem megnyúlt, mint az elefánté” – emlékezik. Sebes, a kapitány válaszolt: „Egy dorogi bányászgyerek. Tehetséges, lehet, hogy a bolgárok ellen már játszani fog.” Megírta a Népsport, bemondta a rádió, hogy Kovács II. a jobbhátvéd. „Magamban azt mondtam: nem mernek betenni.” A taktikai értekezleten is világos volt: Kovács II. játszik. Fél órával a meccs előtt Sebes a világ legtermészetesebb hangján közölte Buzánszkyval: „Te fogsz pályára lépni! Ha odafigyeltél a taktikai értekezletre, amit Kovács II.-nek mondtam, neked szántam…” Ettől a perctől kezdve hat éven át Buzánszky volt a jobb-bekk.
És a Buzánszky, Lóránt, Lantos hármas a válogatott legstabilabb része is lett.
A dombóvári-dorogi Buzánszky nem akart soha budapesti játékos lenni. Ebben is más volt, mint a többi. Pedig hívta több csapat is. A Csepel az ötvenes évek elején 35 ezret kínált neki – dupláját, mint Czibornak –, plusz háromszobás lakást, berendezve. „Amikor megalakult a Honvéd, két hónapig gyóntattak, de nem tudtak elcsábítani.” Különben is a bánya, ahol dolgozott, erősebb volt akkor a Honvédnál is. Pedig a bajnokcsapat külföldi túrái – a csencselés révén – évi 30-40 ezer forint pluszpénzt jelentettek volna neki. Aztán 1957-ben vége volt a nagy Honvédnak, és Buzánszky megállapíthatta: jót lépett azzal, hogy Dorogon maradt.
„Mindent megtettem – mondja –, hogy a válogatott tagja maradhassak.” Negyvenkilencszer öltötte magára a címeres mezt. Nem lett ötvenszeres, de túl van azon, hogy 80 évesen ezen keseregjen. Edzősködött is, de sohasem főállásban. Maradt – nyugdíjaztatásáig – a dorogi bánya felvételi irodájának a vezetője. 1968-ban havi négyezer dollárért Iránba hívták edzőnek. Egy év alatt keresett volna annyit, mint tíz év alatt idehaza. Mégis itthon maradt! Mi ez, ha nem nosztalgia a hazához. Doroghoz.
Nem lett a Halhatatlanok Klubjának tagja (Grosics igen), nem lett a Nemzet Sportolója (Grosics sem). Pedig a válogatott kapussal együtt sokat járják az országot, hogy visszaadjanak valamit abból a sok szeretetből a szurkolóknak, amit annak idején kaptak tőlük. Amikor a szurkolóknak csak egyetlen örömük volt az életben: a sport. Legutóbb Mádl Ferenc köztársasági elnökkel Albániában jártak, mert az ötvenes években sok albán fiatalember tanult Magyarországon. Az Aranycsapat két egykori tagja napjainkban a magyar sport nagykövete. Fáklyavivők. Ritkán fordul elő, hogy visszautasítanának egy-egy felkérést. Ma többet van távol az otthonától, mint amikor a válogatottban futballozott. „Nem szoktam meg, hogy sokat van távol – jegyzi meg a felesége. – Beletörődtem.”
Buzánszky Jenőnek ma is azok a barátai, akik 25-30 évvel ezelőtt voltak. És ezek a barátságok nem érdekből köttettek. És nem aszerint, hogy ki milyen foglalkozásban járatos. Olyan utcában él Dorogon, ahol a szomszéd testvér. „Hála istennek – mondja –, mindig van kihez fordulni.” Idős fejjel sem ismeri a tétlenséget, a lustaságot. Ha meccset néz, alig várja a szünetet, hogy felállhasson. S ha kedve tartja, ott az esztergomi telek, már fut, hogy valamit csinálhasson.
Nézem a születésnapost, és próbálom kitalálni, mi volt élete vezérfonala; mi segítette a világ tetején, és mi segíti 80 évesen. Ő adta meg a választ: a mérték.
origo.hu
Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán
