Harminchárom esztendeje dolgozik a szakmában Kovács Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs Agrárcenter Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Rt.-jének állattenyésztési ágazatvezetője. Úgy véli, az agrárágazat talpra állításáért folytatott heroikus küzdelem ellenére sem sikerült megközelíteni az európai uniós csatlakozástól remélt eredményeket, a világhírű hazai állattenyésztés immár agonizál. A magyar klimatikus adottságok ismeretében a mezőgazdaságnak világszínvonalú eredményeket kellett volna produkálnia, most viszont csak álmodik a nyomor. Mint mondja, öt év telt el előrelépés nélkül, az elmúlt 2-3 esztendőben pedig már nem ártana beismerni kormányzati szinten, hogy ilyen hozzáállás mellett esély sincs a fellendülésre, különösen Borsod-Abaúj-Zemplén megye leghátrányosabb régiójában. Hiába menesztették Németh Imre földművelésügyi minisztert, a kijelölt tárcavezető sem lesz a vidék megmentője. Át kellene látni az ok és okozati összefüggéseket, s nem ártana ismerni a gazdák gondolatait sem.
Köddé vált a korábbi illúzió, hiányzik a jövőkép, ami táplálná a hitet, miszerint a honi állattenyésztés valaha is az őt megillető helyre kerülhet az unióban. Az újonnan csatlakozott országok táborában gazdaságilag lemaradtunk, a támogatások jelentős részéből pedig kimaradtunk. Kellemetlen beismerni: sereghajtók lettünk. Ennek fő oka a politikai elit és az agrárgazdálkodók érdekeinek, illetve célkitűzéseinek egymástól történő eltávolodása. Kovács Béla úgy fogalmaz: az egyéni haszonszerzés lett a legfontosabb, s a rendszerváltás előtti jómódúak még nagyobb vagyonra tettek szert. Sajnos az állampárt lebontását követően eszközként használták föl a mezőgazdaságból élőket, s praktikus megoldás gyanánt első lépésként az állattenyésztés lehetőségeit határolták be. Volt kárpótlás, noha akkor is becsapták a jóhiszemű szegény embereket. A pénzesebb réteg tagjai bagóért vásárolták meg a kárpótlási jegyeket, majd hatalmas tőkét kovácsoltak belőle. Most újabb gyötrelmes éveket kell átélni, mert a kormány agrárpolitikája vagy csődöt mondott, vagy pedig tudatos leépítés időszakát élik át a vidékiek, illetve az állattenyésztők. Aggasztó a helyzet, sosem látott mélypontra süllyedt az ágazat. Kovács Béla figyelmeztetett: a magyar parasztot nem egészséges dolog újkori agrárrabszolgának nézni.
A valaha gyapjútermeléséről méltán híres encsi részvénytársaság egyelőre keresi a megoldást az egyébként piacképesnek számító termékek eladási gondjainak enyhítésére, ugyanakkor nem sok jóval kecsegtet az a tény, hogy nem igazán számíthatnak külső segítségre. A hazai törvények túlontúl bonyolultak, ember legyen a talpán, aki eligazodik bennük. A minőségirányítási rendszerből átvett fogalom értelmében hiányzik a megfelelőség – folytatta kissé ironikusan a szakember. A birkákat természetesen nyírják, de többe kerül a leves, mint a hús. A gyapjú ára szégyenteljes, ugyanis majdhogynem olcsóbb, mint a juhtrágya. A juhtrágya értéke elérheti a mázsánkénti 400 forintot, a gyapjú kilója viszont hetven forint körül mozog. Miután a birkát megnyírják, egyértelművé válik, hogy a kiadások mértéke nem arányos a gyapjúból származó árbevétellel. Az állattenyésztés elzüllesztése kézzelfogható, az ország szarvasmarha-állománya például alacsonyabb, mint a II. világháború évei alatt volt. A falusi tejgyűjtő állomások zömét bezárták, de minek is működtetnék, ha az egykor tehenészetükről híres településeken immár egyetlen tejelő marhát sem tartanak.
A katasztrofális gazdasági kilátások ellenére az Encs Agrárcenter Rt. egyetlen ágazatot sem számolt fel – fogalmazott Kovács Béla –, kereste viszont a kiutat a nehéz helyzetből történő kilábalás felé. Munkalehetőséget, valamint megfelelő hazai és export- árualapot próbáltak biztosítani a kezdetekben több-kevesebb sikerrel az abaúji térség lakosságának, miközben tudatosult a valóság: az önfenntartás sem egyszerű feladat. A főállattenyésztő szerint a mezőgazdaságon belül a nagyüzemi állattenyésztésnek óriási szerepe lehetett volna az európai piacvezető pozíció megszerzését illetően, ezért a gondok ellenére igyekeztek ellenállni a leépítési törekvéseknek. Ma a társaság 2500 hektáron gazdálkodik, ugyanakkor egy 50 darabos kettős hasznosítású szarvasmarha-állományt tartanak fenn a 2001-es 200 darabhoz képest. A korábbi négyezres nagyságrendű tenyészet mára a negyedére apadt.
Az Agrárcenter húsmarhatenyészete ugyancsak jelentős volt 2002-ben, csaknem kétszáz darabos állományt számlált, s mit hozott a sors? Kitehették a táblát: 2003-ban veszteségesség miatt megszűnt. A borjúhús iránti igény az ezredforduló táján kifejezetten exportorientált termelést tett lehetővé, de ennek sem engedtek teret hosszú távon kormányzati szinten. Beindítottak egy takarmánykeverő üzemet Encsen a térségi igények kielégítése céljából, s e modern technikai eszközökkel felszerelt objektumot néhány nappal ezelőtt be kellett zárni, hiszen piaci jelentősége immár egyenlő a nullával.
A kettős hasznú, vagyis a tejelő és borjazó tehenek tartásának fontosságát sem volna szabad alulértékelni – hívta fel a figyelmet a főállattenyésztő –, Magyarország valaha ugyanis tehenészeti nagyhatalomnak számított Európában. Az agrárcenteres jószágok mintegy hetven családnak adtak munkát 1995-től 2003-ig, napjainkban viszont mindössze négy család foglakozik szarvasmarha-tenyésztéssel a részvénytársaság integrációjának keretei között. A juhászat szintén kiemelendő, ez az ágazat ugyancsak megélhetési forrás lehetne, ha hasznot hozna. Kovács Béla – szavai szerint – elhatárolódik a politikától, véleményt csakis szakmai szempontok alapján alkot. Mégis azt mondja, nem csak a választások finisében kellene emlegetni a vidéket, foglalkozni az ott élőkkel, osztozni kellene a mindennapok gondjaiban is a be nem váltott ígéretek helyett…
origo.hu
Eltűnt egy kislány, mindenhol őt keresik
