Államfővé jelölése komoly konszenzusteremtő gesztus volt, látva az aláírók névsorát, hiszen a legkülönbözőbb politikai beállítottságú közéleti személyiségek támogatják a Védegylet kezdeményezését, az ön köztársasági elnökké választását. A reagálásokat figyelve szinte élő cáfolatát adja mindez annak, hogy végzetesen ketté lenne szakítva az ország.
– Önmagában már a Védegylet levelének széles körű támogatottsága olyan siker volt, ami párját ritkítja a mélyen megosztott magyar társadalomban. Azt demonstrálta, hogy van egy olyan réteg a közéleti szereplők között, akik felül tudnak emelkedni a pártmegosztottságon. Ha megnézzük az aláírók körét, ez nagyjából megfelel a rendszerváltó értelmiségnek. Az organikus építészet kiváló művelője éppúgy kiállt az ügy mellett, mint baloldali esszéisták, illetve minden oldalról az értelmiségiek. Valóban szép összefogás volt.
– Ön egész pályafutása alatt kiállt a civil szféra becsülete mellett, elég, ha a rendszerváltás előtti Duna Körre, a legutóbbi időkben pedig a Zengő megmentése körüli mozgalomra gondolunk.
– Mindig támogattam az olyan megnyilvánulásokat, amelyek példát adtak arra, hogy „lehet más politika” – mint a Védegylet egyik jelszava mondja. A zöldügyekben a pártszimpátiák sohasem számítottak. Ez a Duna Kör óta tradíció, hiszen itt a környezet megőrzéséért való elkötelezettség számít, a pártkötődés viszont teljesen érdektelen. Ezért is alkotott ideális keretet a Védegylet a közös akcióra, amit a Zengő védelmében már kipróbáltak. Személyesen különösen becses kitüntetésnek érzem a támogatók számát is, összetételét is; ugyanezt a társadalom szempontjából pedig jelentős eredményként kell elkönyvelni.
– Legutóbb Kéri László politológus fogalmazta meg egy televíziós beszélgetésben, hogy az MSZP talán akkor tenne a legjobban, ha felsorakozna ön mögé, hiszen először fordulhatna elő a rendszerváltozás óta, hogy minden parlamenti párt támogatná az államfőt.
– Minden ilyen megnyilatkozás megtisztelő. A Védegylet egyébként mind a négy parlamenti pártot megszólította, s háromszáznyolcvanhat példányban, az összes képviselőnek postázta a javaslatát. Vagyis hangsúlyozni kell: nem a pártok jelöltje vagyok, hanem egy politikai erőktől független civil szervezeté. A civilek hangját viszont két parlamenti párt, a Fidesz és az MDF meghallotta; s támogatásukkal hivatalos jelölt lehettem.
– Ha már a vetélkedő pártoknál tartunk: mint a rendszerváltás utáni demokratikus berendezkedés egyik kidolgozója, miként látja azt a divatos közhelyet, amely arról szól: „ezek a pártok csak marják egymást”? Mint a nemzet egységét megtestesítő közjogi méltóság, tudna-e ezen a szemléleten, illetve a kétségtelenül áldatlan állapotokon változtatni?
– A modern demokráciák legtöbbje, s így a magyar parlamentáris berendezkedés is pártdemokrácia. A pártharcok a rendszer velejárói. Ennek is megvan azonban a maga kultúrája. Szokták emlegetni, hogy a brit parlamentben esernyővel verik egymást. Ha ilyen előfordult is, nem vált napi rutinná. Nálunk viszont mindennapossá lett, hogy az ügyek helyett az ellenfél személyével foglalkoznak. A politikai stílus mélypontra jutott. Ez ellen a köztársaság elnöke hiába is prédikálna, de felmutathat egy másfajta magatartást. Egész habitusával, gesztusaival, megszólalásával, de még inkább hallgatásával megjelenítheti a helyes mértéket. Segíthet visszaállítani a közbeszéd tisztességét. Ez a személyes példaadás legalább olyan fontos, mint a sokat emlegetett konszenzusteremtés, a felek békítése.
– Köztudott, hogy az Alkománybíróság elnökeként, de jogászként is komoly nemzetközi tekintélyt szerzett. Ez a tény mennyiben segítheti önt az ország diplomáciai kapcsolatainak fejlesztésében?
– Nyilvánvalóan nem hátrány, hogy mind tudományos, mind pedig alkotmánybírói múltamból számos személyes kapcsolatom van, amelyek ha közvetlenül nem használhatók fel, referenciaként jó szolgálatot tehetnek. Emellett alkotmánybírósági elnökként kellő tapasztalatot szereztem az érintkezésben és protokollban.
– Lehet, hogy sokan fellélegeznek, ha egy volt alkotmánybírósági elnök lesz a köztársasági elnök, mivel rengeteg olyan döntése van a taláros testületnek, amit nem hajt végre az Országgyűlés. Egy neves alkotmányjogász szerint egész katalógust lehetne összeállítani ezekből. Tehet-e ez ügyben valamit?
– Szeretném eloszlatni a félreértéseket: nem a köztársasági elnök feladata a törvényhozás noszogatása. Furcsa is lenne az Alkotmánybíróság végrehajtójának szerepében. Vannak persze informális csatornák, mint például a miniszterelnök, a házelnök és az államfő rendszeres megbeszélései, ahol a hiányokat, teendőket szóvá lehet tenni. Nem más szervek vagy hatalmi ágak felelősségét kell magára vennie az elnöknek. Az ő önálló szerepe és cselekvési lehetőségei akkor nőnek meg, ha válsághelyzet van: ilyenkor neki kell átlendíteni az államgépezetet a holtponton. Mostanában várható aktivitásommal ijesztgetik a képviselőket. Az elnök feladata azonban más, mint egy Alkotmánybíróságé, s különösen más, mint egy 10-15 évvel ezelőtti helyzetben működő Alkotmánybíróságé. Az elnök igazi súlyát nem lázas tevékenykedése adja. Ritka megszólalásainak éppen azáltal lesz súlya, hogy csak nyomós indokok alapján hallatja a hangját.
– Nincs ezzel az államfő egyfajta „szürke eminenciás” szerepre kárhoztatva?
– Egyáltalán nem. Ő valóban mindig reflektorfényben áll, hiszen feladata a reprezentáció: az állam képviselete. S egyszersmind a nemzet egységének kifejezése úgy, hogy az a nemzet sokféleségét is megőrzi. S ennek az, ha az elnök elvi alapon áll, ha nem enged esetleges pártérdekeknek vagy más befolyásnak, nem egy elnöki rendszer fenyegetésegységnek nem elszürkítésben, átlagosításban kell kifejeződnie, hanem sokkal inkább egy ideális képben. Amikor ő – megint az alkotmány szerint – az állam demokratikus működése felett őrködik, akkor az állam erkölcsi alapjai felett is. Ez utóbbiak jelennek meg például az emberi jogokban, s ezek legfontosabbikában, az emberi méltósághoz és élethez való jogban.
– Más szóval, nem tolódna el a magyar közjogi berendezkedés egy jottányit sem a prezidenciális rendszer irányába, ha önt választják meg.
– A köztársasági elnöki jogkör annyira meg van kötve az alkotmányban, hogy ez teljesen kizárt. Egy-két esettől eltekintve minden elnöki hatáskörbe tartozó rendelkezéshez miniszteri vagy kormányfői ellenjegyzés szükséges. Természetesen az államfőnek van bizonyos jogi mozgástere, hiszen ezekkel illeszkedik a hatalmi ágak egyensúlyi rendszerébe, a parlamentáris rendszer államfőjével szembeni természetes követelmény, amit természetesen magam is vallok.
– A független gondolkodásmódot még azok is az ön erényei közé sorolják, akik nem kifejezetten támogatják önt. Nem jelenthet-e egyfajta hendikepet, hogy önt csupán egy civil szervezet jelölte, s nem az úgymond nagypolitika?
– A Védegyletnek az a jelmondata: lehet más politika. Hogy ez nem álmodozás, igazolja most jelölésem története. Valóban óriási sikere a civil szférának, hogy néhány, pénzzel, hatalommal nem rendelkező társadalmi aktivista kezdeményezése köztársasági elnök jelöléséig jutott el. Ezt az eredeti pozíciót sikerült továbbra is megtartanom. A pártok, amelyeké a döntés felelőssége és hatalma, így függetlenségemmel együtt vállalták támogatásomat.
origo.hu
Megvan a Voks 2025 végeredménye, mutatjuk a pontos számokat!
