A több tízezres dél-amerikai megmozdulások jelentőségét egyetlen kormány sem meri lebecsülni, hiszen a tömeg tanúbizonyságát adta már, hogy az utak lezárásával és a vezetékek elvágásával milyen könnyű néhány nap alatt „kiéheztetni” egy-egy fővárost. Carlos Mesa bolíviai elnök márciusban éppen ezért egyszer már benyújtotta lemondását, a parlamenti képviselők kezébe adva jövőjét. Akkor úgy nyilatkozott, a vérontás elkerülésének ez az egyetlen módja.
Bolíviában ezeknek a szavaknak különösen nagy a súlya, hiszen 2003 októberében – a korábbi elnök, Gonzalo Sanchez de Lozada távozásakor – a hatóságok könyörtelenül vérbe fojtották a több hónapja húzódó zavargásokat. A fókuszban akkor is az energiaágazat ügye állt, hiszen bár a nyolc és fél milliós Bolívia a második legnagyobb földgáztartalékkal rendelkező dél-amerikai ország, a gazdasági válságból mégis képtelen kilábalni.
A gázágazat 1997-ben került külföldi befektetők kezébe, amelyek a jelek szerint komoly bevételeket várnak még befektetésüktől. Államosításra tehát csakis igen magas kártérítés kifizetése esetén nyílna lehetőség, ebbe azonban a szegény La Paz aligha menne bele. Csakhogy amíg az ágazat külföldi kézben marad, addig a haszon sem Bolíviát illeti. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az ország fejlettebb és gazdagabb keleti tartományai autonómiaigénnyel léptek fel, ami megfigyelők szerint idővel akár az ország teljes kettészakadásához vezethet. A tüntetők kis híján már betörtek az elnöki palotába, a rendőrség pedig könnygázbombákat is bevetett, vér azonban eddig nem folyt La Paz utcáin. Mesa a lemondásba menekült, előtte azonban még alkotmányozó nemzetgyűlést tűzött ki őszre.
Egyesült Államok
Liberális bírálatok kereszttüzébe került az American Eagle Sydney Sweeney-féle farmerreklámja
