Elrejtett siralom

A l á m e r ü l t A t l a n t i s z o m

Kétszer jártam a Turóc megyei Necpál faluban és templomában, mind a kétszer részese voltam egy csodának. Ez nem más, mint az ismeretlennel vagy inkább az ismeretlen szépséggel való váratlan találkozás. Pedig fölkészülve mentem, de nem eléggé, ahogyan kiderült. Az út előzménye röviden: László Gyula könyvéhez kellett képeket készítenem a Szent László-legendát ábrázoló falképekről. Szent László nevét és tetteit, a vele kapcsolatos csodás eseményeket megőrizte számos középkori kódex és krónika, ezenkívül falfestmények és oltárképek, illetve néhány jeles költőnk (Janus Pannonius, Garay János, Arany János, Csanádi Imre) verse is. De leginkább a nép képzeletében élt tovább a hős és szent magyar király alakja. A mondák között van egy, amelyet névtelen középkori freskófestők mesélnek el a képek segítségével. Érdekessége, hogy bárhol festik meg, mindig csak azt az egy jelenetet ábrázolják. Ez Szent László, a pogány kun és az elrabolt leány történetéről szól.
Akkor csodálkoztam el, amikor a mise végén megkértük a plébános urat, hogy mutassa meg a freskókat. A tisztelendő atya kisvártatva gyertyával jelent meg, és nem a templomba, hanem a padlásra vezetett egy külső létrán át. És lőn csoda: arcok, fegyveres vitézek néztek rám a pislákoló gyertyafényben. Mivel nem volt nálam elég hosszú vezeték, hogy kivilágítsam a helyiséget, egy év múlva újra visszatértem ide. S az akkori fényözönben újfajta képek és múltak tárultak fel előttem. Az egyik fotó meg is jelent László Gyula könyvében. Azóta elsősorban Lukács Zsuzsa tanulmányából tudom, hogy téves adatot közöltünk. Mert biztosan nem a kerlési csatáról szól az a képsor, hanem az 1282-es hódtavi csatának az emlékére festették meg.
A szláv őslakosságú falu birtokosa a középkorban a Necpáli család volt. „A család ősei a falut Kun Lászlótól kapták az Ottokár elleni, majd a kunok ellen viselt hódtavi csatában való hősies részvételükért. Az 1282. évi hódtavi csata oka és előzménye: a keresztény térítés elől kimenekült kunok meg akarták ölni IV. Lászlót, hogy a kun származású II. Terter György bolgár cár öccsének szerezzék meg a koronát.”
A fent említett csodát a második látogatásom idején magammal vitt reflektornak köszönhetem. Amikor azzal végigpásztáztam a padlás terét, a diadalíven, vagyis a fönt megmaradt részen megláttam legrégibb verses emlékünk, az Ómagyar Mária-siralom pietáképét. Tíz évvel később, amikor Assisiban jártam, s az altemplomban megpillantottam Pietro Lorenzetti falképét, amely a keresztről való levételt ábrázolja megrázó, drámai erővel, ez a kép újra eszembe jutott.