Mindehhez De Villepin hozzátette, a halasztás forrásokat szabadíthat fel az uniós büdzsé javára. Ami azonban a további bővítést illeti, ennek hívei igencsak megfogyatkoztak. A francia politikai osztály szinte egységesen Törökország, Ukrajna és a többi felvételét kérő ország csatlakozási folyamatának leállítását szorgalmazza.
Mindez kapóra jött a sokaknak útjában álló Chiracnak. A Tony Blairrel az uniós költségvetés ügyében amúgy is kétséges kimenetelű párharcba kerülő elnök csatlakozott azokhoz, akik a túl gyors keleti terjeszkedésben találják meg az alkotmány kudarcának okát. Chiracnak már csak azért is szüksége van egy épkézláb magyarázatra, mert az európai sajtó Blair-párti része nagy garral próbálja kikényszeríteni lemondását. A Daily Mail csalónak, az Economist pedig a friss európai válság legfőbb okozójának titulálta: „Franciaország problémájának gyökerét nem Európában, nem a globális kapitalizmusban, nem a lázongó szocialistákban, nem a szélsőjobboldalon és nem is a szélsőbaloldalon kell keresni. Franciaország problémája maga Chirac” – írta róla az utóbbi lap. Ráadásul saját pártjában, az UMP-ben is lázadás ütötte fel a fejét: az alkotmányra nemmel szavazó 14 parlamenti képviselő, a „köztársaságiak” frakciója azt rója fel az elnöknek, hogy nem tiszteli a francia szavazók véleményét, amikor a ratifikálás folytatását szorgalmazza.
Chirac távozása esetén bekövetkezhet az, amire az államfő a népszavazást megelőző televíziós beszédében utalt. A nem győzelme azokat erősíti, akik egyszerű szabadkereskedelmi övezetet akarnak az unió helyett, és akik nem akarják Európa politikai egységét. Utódja az a Nicolas Sarkozy lehet, aki nemrégiben meglehetősen lehangolóan nyilatkozott az európai–francia szociális modellről. Sarkozy elnökségével véglegessé válhat Európában az angolszász neoliberális modell diadala.
origo.hu
Robbanásveszély a nyári utakon? Csak a guminyomás miatt!
