Egyszerre nehezedik a történelmi fordulóponthoz érkezett Bulgáriára a külső és belső krízis súlyos terhe. Nyugat-Európában ugyanis az Európai Unió mély válsága láttán mind több befolyásos politikus buzdít a bővítés leállítására vagy legalábbis elhalasztására. Szófia és Bukarest már nyugodt lehet, vélik sokan, hiszen április 25-én szerződésben fektették le, hogy 2007-ben vagy legrosszabb esetben egy évvel később tagjai lesznek a szövetségnek, s csak a többi aspiránst, mindenekelőtt Horvátországot, Szerbiát és Törökországot fenyegeti veszély. Csakhogy a folyton a „lengyel vízvezeték-szerelővel” riogató „européerek” nap mint nap érzékeltetik, hogy a 2004-ben csatlakozott tízek is inkább terhet, mintsem erőforrást jelentenek Brüszszelnek. Ráadásul az alkotmány elutasítása és a költségvetési tárgyalások kudarca után – mikor egyes gazdag tagországok már a kilépés gondolatával is eljátszanak – akkora a káosz az unió csúcsszervezeteiben, hogy a vezetők egyelőre aligha érnek rá az előszobában várakozó országok sorsáról elmélkedni. Mindemellett ösztöneik is azt diktálják a nyugati államférfiaknak, hogy népszerűségük megőrzése érdekében egyre óvatosabban kezeljék a további bővítés kérdését.
A válság szinte minden jegyét magán viselő szövetséggel áll tehát szemben az a Bulgária, amely bár az elmúlt években túljutott néhány reformon, de nem tudta legyőzni a súlyos korrupciót, a munkanélküliséget, valamint a gazdasági és a politikai életre egyaránt jellemző bénultságot. Az országot Szófia és Plovdiv érintésével átszelő főút mellett például máig ott éktelenkednek a rendszerváltozást megelőző kor „szörnyetegei”, az omladozó gyárkémények és a helyenként máig vörös csillaggal dekorált, elhagyatott ipartelepek. Akik egykor itt dolgoztak, ma nem találják helyüket, s jórészt az utcán tengődnek. Ismerős probléma ez szerte az egykori keleti blokk országaiban, ám Bulgáriára még a szokásosnál is sötétebb árnyat vet a múlt.
Bár Szimeon király 2001-es hatalomátvétele után emelkedtek a bérek, ezek növekedését legtöbbször az árak is nyomban követték. Az alig száz–százötven eurónyi havi fizetések a reformok után sem számítanak ritkaságnak, nem csoda hát, hogy az alsóbb társadalmi rétegek az előremeneküléstől, a folytonos váltástól remélnek szebb jövőt. 2001-ben Szimeon valóságos mítosz volt, pártja azonban mára sokat veszített népszerűségéből. Négy év elteltével a posztkommunista Bolgár Szocialista Pártnak áll a zászló, s a társadalom betegségeit látva nehéz egyetérteni azokkal a politológusokkal, akik szerint ennek okai nem a mifelénk is jól ismert hamis nosztalgia feléledésében keresendők. Külön érdekesség, hogy az egykori kommunistákat egy kisebb párt, az előző választás idején még Szimeonék mögé felsorakozó Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért is támogatja. Sőt ha a húszszázalékos béremelést és munkahelyteremtést ígérő baloldal győzni tud, szinte biztosra vehető, hogy koalíciót köt a török és más muzulmán kisebbségeket képviselő s a jelek szerint éles váltást véghezvivő tömörüléssel.
A mintegy nyolcmilliós ország 6,9 millió szavazásra jogosult választópolgára egyébként huszonkét párt jelöltjeiből állíthatja össze a 240 képviselőt számláló parlamentet.
A mélyrepülésben lévő II. Szimeon Nemzeti Mozgalom a közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint alig feleannyi szavazatra számíthat, mint fő riválisa, s ezen még Szimeon Szakszkoburggotszki kormányfő „nagy ötlete”, a választási nyereményjáték sem változtathat sokat. A jobboldal mindazonáltal abban bízik, hogy a magas részvétel őt segíti, ezért is a mintegy kétmillió eurónyi összegű tombolajáték, amelyen mobiltelefont és számítógépet nyerhetnek azok, akik az urnák elé járulnak, majd sms-ben elküldik személyi azonosítójuk és szavazóhelyiségük számát.
Brüsszel persze ennél sokkal komolyabb játékot űz a balkáni országgal, amely súlyos következményekkel számolhat, ha a kitűzött időpontig nem teljesíti – főként a jogrend átalakítására vonatkozó – vállalásait. Uniós vezetők egyelőre csak addig mentek el, hogy a csatlakozás egy évvel történő elhalasztását sürgessék, ez azonban éppen elég lenne, hogy Szófia teljes válságba sodródjon. A jobboldal ugyanis, ha kormányzása alatt nem is tudott javítani a szociális helyzeten az előző kampányban megígért szinten, azért megkezdett olyan programokat, amelyek érezhető változást indítottak el az országban. A lakosságnak – főként a szegényeknek – azonban ez nem volt elég, s egyelőre nem tudni, milyen hatást vált ki az emberekből, ha az új kormány rögvest hivatalba lépésekor vall hatalmas kudarcot: a csatlakozás elhalasztását lesz kénytelen elkönyvelni. Ha ez bekövetkezik, a kabinet ereje és támogatottsága biztosan megcsappan, s ez a további reformok esélyét is gyengíteni fogja. Uniós tagság vagy szocialista kormány? – teszi hát fel a jobboldal a kérdést, amelyre a brüsszeli fenyegetéseket egyre inkább megelégelő lakosság ma meg is adja a választ.
Esélyek
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!