Story Chef Kft. – aligha mond sokat bárkinek is ez a cégnév, pedig könnyen meglehet, hogy komoly politikai vihar támad most a vállalkozás miatt. A társaságnál ugyanis a hatóság gyanúja szerint lába kélt nagyjából háromszázmillió forintnak, a körülmények tisztázásáért már nyomozás is indult. A vállalkozást pedig részben nem más alapította, mint Radnai Márk, a Tisza jelenlegi alelnöke, akivel kapcsolatban akár a hűtlen kezelés is felmerülhet. De ne szaladjunk előre, lássuk a részleteket!
Radnai, a csonttörő
Mielőtt rátérnénk a céges ügyre, tegyünk egy kis kitérőt, és elevenítsük fel Radnai Márk életútjának egy részét. A Tisza mai alelnöke – akinek apja, Radnai László, volt SZDSZ-es médiatanácsadóként vett részt a Jobbik balra tolásában – 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen színművész szakon, majd színházrendező szakra is beiratkozott, amit nem fejezett be. Ezzel együtt Radnai rendezhetett, de a botrány gyorsan megtalálta. 2015-ben az Átriumban vitte színpadra a Closer című darabot, ami finoman szólva sem váltott ki egyöntetű elismerést. – Ha már egy fiatal rendező valamely populáris divatdarab utánjátszásával akar feltűnni – ami sokat elmond az ambíciójáról –, elvárható lenne tőle a minimális eredetiségre való törekvés. Valamit oda kellene képzelnie az Átrium színpadára. Mindenekelőtt egy térkompozíciót. A tervező Cseh Renátó fehér ajtósora, homlokzati vetítésekkel kiegészítve erre alkalmatlan – írta sok más mellett 2015 májusában az Élet és irodalom hasábjain Koltai Tamás. Radnai nem maradt adósa, magánüzenetben közölte vele, hogy ha még egyszer meglátja bármelyik előadása közelében, egyesével töri el minden ujját. Radnai akkor interjút adott egy másik újságnak, ám a cikk közléséhez utóbb nem járult hozzá. Itt is üzent, telefonon: ha az újságírónő le meri adni a cikket, eltöri a kezét.
Ez a botrány akkor is szóba került, amikor 2024 júliusában Magyar Péter alelnökké léptette elő Radnait a Tiszában. Magyar akkor azt állította, hogy a dolgok nem is úgy történtek, Radnait 2015-ben „ki akarták nyírni”, és egyébként is kiállt mellette a filmes és színházi szakma. Ezt ugyanakkor egy Telex-cikk erősen árnyalta, jelezve, hogy igencsak arrogánsnak írták le Radnait azok, akik akkoriban együtt dolgoztak vele. Radnai egyébként nem is maradt színházközelben, a televíziózás felé fordult: sorozatokat rendezett és néhány szerepet is elvállalt. Az RTL-en például konkrétan megbukott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!