Két év, hétszeres különbség

Férfi kézilabda-válogatottunk két éven belül másodszor jutott túl a Macedónia elleni Eb-selejtezőn. Csakhogy míg 2003-ban két gól volt az összesített különbség, addig az idén tizennégy; akkor nagyjából egyenlő felek csatájában a picit eltökéltebb és szerencsésebb került ki győztesen, most viszont a magyar gárda már egészen más minőséget, szintet képviselt. Ez már a szkopjei odavágón kiderült, amelyet úgy nyertek meg három góllal a mieink, hogy a meccs végére kicsit még büntetlenül ki is engedhettek.
Így az elméletben továbbra is nyílt párharcra szombaton telt ház, 2700 néző volt kíváncsi Békéscsabán. Az első húsz percben a vendégek az esélytelenek nyugtalanságával dacoltak, és incselkedtek egyet a favorittal, 12-12-ig partiban tartva magukat. Innen azonban négy gyors hazai gól következett, majd a 17-14-es félidő után a folytatásban fokozatosan megszűnt az esemény tétmérkőzés jellege. Együttesünkben kezdetben Iváncsik Gergő, majd Szente kapus villogott, Perez hozta a szokásos formáját: ha megállt a figura, és hirtelen semmi nem jutott az eszébe, lőtt egy gólt, hogy maradjon idő gondolkodni. A 47. percben 31-18-ra nőtt a különbség, és hogy milyen remek közösség válogatottunk, azt jelzi, a hajrában már az volt a fő cél, hogy minden mezőnyjátékos feliratkozhasson a gólszerzők közé. Ez végül csak Lendvaynak nem sikerült, mert bár az utolsó percekben rájátszottak a többiek, egyszer blokkolták, egyszer pedig támadó szabálytalanság miatt ellene ítéltek.
A 36-25-ös végeredmény kapcsán az ellenfél világhírű trénere, a ma már „csak” szerb, régebben nagyjugoszláv Zoran Zsivkovics kijelentette, akkora volt a képességeinkbeli differencia, hogy igazából nincs is miről beszélni. Különösen nem úgy, hogy a macedónok egyetlen nemzetközi klasszisa, a Veszprém jobbátlövője, Lazarov már a legelején kapott egy véletlenül is irdatlan pofont, amitől eleredt a vére, és onnantól fehér turbánjában hol a padon ücsörgött, hol a pályán kóválygott. Zsivkovics mester semmit nem fogott e számukra kedvezőtlen fordulatra, sőt azt tippelte, a magyar csapat éremesélyesnek számít a jövő januári svájci Európa-bajnokságon.
A minősítés hízelgő, bár parányit talán túlzó, és azt se feledjük, Carlos Perez szombaton játszott utoljára nemzeti együttesünkben. Igaz, nem ez volt az „első utolsó”, és ahogy egyszer már sikerült visszacsábítani, úgy talán másodszor sem reménytelen. Skaliczky László szövetségi kapitány a témához mindössze annyit tett hozzá, Perezt bármikor örömmel visszafogadja, akár az Eb-felkészülés finisében is, mert ő képes azonnal beleilleszkedni bármilyen szisztémába, a 34 éves, kubai származású zseni ellenben a maga lényegre törő magyarságával érdeklődésemre azt felelte: „Vége, biztos lehet. Már szervezik a búcsúbulit.” Kár, bár még mindig jobb, mintha a macedónok válogatottunk búcsúbuliját szervezték volna meg az Európa-bajnokságtól.