Ki mit képvisel?

Jelenleg tizennyolc magyar kulturális intézet működik szerte a világban – különböző hatásfokkal. Már az intézetek elhelyezkedése is meglehetősen furcsa, hiszen például Delhiben is működik magyar kultúrmisszió – ez első hallásra meglehetősen „egzotikusnak” tűnhet, de indiai jelenlétünkre Kőrösi Csoma Sándor élete és munkássága önmagában is elegendő indok volna. Azonban megmagyarázhatatlan, hogy a több százezres magyar kisebbséget számláló Szerbia és Montenegró fővárosában, Belgrádban miért nincs magyar kulturális intézet, miként a zágrábi létrehozását is csak ígérgeti a magyar állam évek óta. Pedig „nem hivatalosan” remekül működnek a magyar és a horvát nemzet kulturális kapcsolatai, többek között olyan tudósoknak köszönhetően, mint például Lukács István, az ELTE szlavisztikai tanszékének munkatársa, akit – miután ő fedezte fel az egyik legkorábbi horvát nyelvemléket – valóságos legendaként tisztel a horvátországi humánértelmiség. Szlovéniában az egyetemi tanszékek mellett az ottani magyarság által életre hívott és működtetett, lendvai Bánffy Magyar Kulturális Központ végzi el az – egyelőre a tervek szintjén sem létező – magyar kulturális intézet feladatkörét.
Ami a már meglévő külföldi magyar intézeteket illeti, működésükben igencsak különböznek egymástól – ezt persze magyarázhatnánk a befogadó országok sajátosságaival, azonban némelyik intézmény szemlátomást igen sajátos prizmán keresztül szemléli a magyar kultúrát. A legkirívóbb példa erre a berlini Collegium Hungaricum. A német főváros magyar kultúrintézetének programjai között ugyanis túltengenek azok a rendezvények, amelyek nemzetünknek a holokausztban játszott szerepével foglalkoznak: a Holocaust a magyar képzőművészetben 1938–1944 című kiállítást a Waldsee 1944 – Üdvözlet Auschwitzból című tárlat követi, két nappal később a Sorstalanság film- és könyvváltozata van terítéken, egy hét múlva pedig az író-drogliberalizátor Konrád György képviseli a magyar kultúrát a berlini közönség előtt. Egészen másképp egyoldalú a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet kínálata, ahol egy filmre és egy kiállításra nem kevesebb, mint négy koncert jut – a belga fővárosban aztán tényleg a zene a nemzeteket összekötő világnyelv, mondhatnánk. Dicséretesen gazdag repertoárral büszkélkedhet viszont a Beke Mihály András vezette Bukaresti Magyar Kulturális Központ – a júniusi programban esetenként napi két-három rendezvény is szerepel különböző helyszíneken, a fotótárlatoktól egészen az opera- és táncestekig. Azonban a Tallinni Magyar Intézet honlapjának tanúsága szerint kultúránk lett barátainak be kell érniük a magyarországi világörökséget bemutató tárlattal. A kairói Magyar Kulturális Tanácsosi Hivatal viszont havi rendszerességgel szervez találkozókat az Egyiptomban élő magyar nők számára, mindemellett filmklubbal, könyvtárral, CD- és videokölcsönzési lehetőséggel és magyar nyelvórákkal is várja az érdeklődőket. A helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ elsősorban a vizuális művészetekre figyel, a Párizsi Magyar Intézet azonban igazi kulturális kavalkádot nyújt az érdeklődőknek – Kása Béla erdélyi muzsikusokról készített fotóinak tárlata, filmvetítések, könyvbemutatók és koncertek mellett a szegedi Tiszatáj című irodalmi folyóirat bemutatkozása és a magyar mezőgazdaság első európai uniós évéről szóló előadás is szerepel a programban. Egészen másképp fest a kép a New York-i Magyar Kulturális Központ esetében, amelynek a vezetését ez év elején vette át Orsós László Jakab. Az intézet honlapján ugyanis néhány soros közlemény tudatja az odatévedt internetezővel: „lényeges változások következtek be” a központ életében, ugyanis „új helyre költöztek”, s hogy Orsós „reméli, hamarosan személyesen is találkozhat” az érdeklődőkkel. Hogy Orsós László Jakab reménykedésén kívül végez-e egyéb tevékenységet is az amerikai magyar kultúrintézmény, arról a honlap rendezvénylistája szemérmesen hallgat.

Gordon István
A kulturális intézmények vezetésében járatos ember a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatói posztjára kinevezett Gordon István, sugallja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kurta közleménye. Mint a tárca honlapján a pályázatok nyerteseit bemutató pár sorból megtudható, az új vezető jelenleg a Józsefvárosi Kulturális Központ igazgatója, de két korábbi kihelyezése alkalmával mint igazgatóhelyettes már szerzett tapasztalatokat a varsói intézet irányításában. Erre mondják, a hír igaz, de… Gordon István ugyanis a 80-as években szolgált Varsóban, amikor a kulturális kapcsolatok ápolása helyett éppen a „bűnös eszmék” átszivárgásának megakadályozása volt az elsőrendű diplomáciai feladat. Túl nagy siker e tevékenységet – hála istennek – nem kísérte, mindez azonban nem jelenti azt, hogy diplomatáink ne tettek volna meg mindent a rendszer megvédése érdekében. Valószínűleg ezért csodálkozott és méltatlankodott egyszerre a lengyel közvélemény a 90-es évek közepén, amikor e dicstelen korszak egyik varsói „magyar lovagját”, Hárs Gábort nevezte ki nagykövetnek a Horn-kormány. Mindez azonban itthon keveseket érdekelt, mint ahogy az is, hogy egykori munkatársaival a lengyel ügyek „Köztársaság téri kurátora” másfél évtizeddel a rendszerváltás után ismét feltöltheti a varsói magyar diplomáciai posztokat. Látszik is a kapcsolatok minőségén. De menjünk tovább! Gordon István valóban a Józsefvárosi Kulturális Központ igazgatója, arról azonban az indoklás nem szól, hogy csupán néhány hónapja. Feltehetően azért kellett e „szakmai előéletet” bizonyító állás, hogy ne érhesse szó a ház elejét. S ha már kell, a mentor majd megoldja. Hárs Gábor ugyanis – minő véletlen – éppen VIII. kerületi országgyűlési képviselő. Ez a feladat nem lehetett oly megoldhatatlan számára, ha védence kinevezését úgy el tudta intézni a miniszternél, hogy a hat pályázatot elbíráló bizottság messze nem Gordon Istvánét találta a legjobbnak. Ennek ellenére az ő neve került Bozóki András elé, akit ugyan múltja alapján nem lehet posztkommunista elfogultsággal vádolni, őt azonban az öt új kinevezés közül leginkább csak Brüsszelbe tartó barátjának az útja érdekelte igazán. Így aztán – kéz kezet mos – Gordon is mehetett. Cserébe a szocik „lenyelték” Petőcz György újságírót. Még azt kellett elintézni, hogy a szakmai életrajzból kihúzzák a nem oda illő dolgokat, így azt, hogy Gordon, a Kurír egykori újságírója éveken át, egészen a közelmúltig a Playboy, majd a Penthouse főszerkesztője volt. Emellett sajtótanácsadó is volt a Miniszterelnöki Hivatalban, ami a kormány egyes lépéseinek perverzitását nézve nem is meglepő. S hogy milyen kicsi a világ, ha már benn van a körben, nem jelenthet problémát az sem, hogy Gordon lánya Hiller pártelnök és mellesleg Bozóki miniszter sajtófotósa legyen. S hogy közben mi lesz a magyar–lengyel kapcsolatokkal? A 80-as évek langymeleg pocsolyájában ki törődik ezzel?

Varga György
A Prágai Magyar Kulturális Központ élére Varga György kerül. Műfordító, nevéhez több mint húsz Bohumil Hrabal-kötet magyar nyelven történő megjelenése fűződik, korábban prágai nagykövet, kassai főkonzul is volt, jelenleg a Külügyminisztérium munkatársa. Varga György 1954-ben született, 1975 és 1977 között az ELTE jogtudományi karára járt, majd a bölcsészkarra, magyar és cseh szakra 1976-tól 1981-ig. A Szabad Európa Rádió csehszlovák szekciójának is dolgozott, majd 1990-től öt évig prágai nagykövet, amely után, 1995 és 1996 között a Külügyminisztérium főosztályvezetője, 2000-től kassai főkonzul. Emellett műfordító és szinkrontolmács, többek közt a Gyöngéd barbárok, a Véres történetek és legendák, az Őfelsége pincére voltam, A városka, ahol megállt az idő című Hrabal-, valamint Havel- és több Kundera-mű fordítója. Varga György 1997-ben cseh állami kitüntetést kapott a Cseh Köztársaság népszerűsítéséért végzett tevékenysége elismeréseként. Mint egy 1997-es interjúban elmondta, egy időben egy társaságba járt Hraballal és barátaival, egy kocsmában találkozott fiatal közgazdászokkal, akik később bankvezetők, igazgatók, miniszterek lettek. Barátságban volt Havellal is. Varga György rendszeresen írt a Beszélőnek, és írásai, publicisztikái jelentek meg a Népszava című napilapban. Amikor 1993 júniusában Csurka István a Magyar Fórumban azt írta, hogy „Prágában SZDSZ-es magyar nagykövet van, Václav Havel feltétlen híve, meg Konrád Györgyé”, Varga György a Népszabadság oldalain tiltakozott az állítás ellen: „Soha semmilyen pártnak nem voltam tagja – értelemszerűen az SZDSZ-nek sem. Az pedig, hogy magánemberként kinek vagyok a »híve«, magánügy.”

Lázár Imre
A Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központot Lázár Imre vezeti szeptembertől. A szakember köztisztviselőként a legutóbbi időkig az Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó területén dolgozott, korábban Kairóban és ugyancsak Delhiben volt igazgató. Lázár Imre diplomata 1954-ben született Szarvason. 1972 és 1976 között végezte el a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemet, majd 1976-tól négy évig a Kulturális Kapcsolatok Intézetében dolgozott, ezután pedig nyolc évig a Művelődési Minisztériumban a nemzetközi kulturális kapcsolatok területén tevékenykedett. 1988-tól négy éven keresztül az új-delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ munkatársa, majd megbízott igazgatója. 1993–1994-ig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium külkapcsolatok főosztályának tanácsosa, míg 1995 és 1997 között a külföldi intézetek osztályának vezetője. Ezt követően hat évig a Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal igazgatója. Több könyve jelent meg, 1985-ben publikálta az Irak oktatási rendszere, illetve a Kuvait oktatási rendszere című könyveit, illetve szerkesztője volt a Studies on Alexander Csoma de Kőrös című kiadványnak, valamint könyvet írt Keresztény zarándokhelyek Egyiptomban – Utazás a szent család nyomában címmel.

Petőcz György
Petőcz György újságíró talán legismertebb kötete a Csak a narancs volt című, amely 2001 telén került a boltokba. Az Élet és Irodalom kiadásában megjelent könyv a Fidesz 1994-ig tartó időszakával foglalkozik a kezdetektől, és megszólaltatja az 1994 közepén kilépett politikusokat. Petőcz György jelenleg a Közép-európai Egyetem Média- és Kommunikáció Tanulmányok Központjának igazgatója. Egy időben a Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott, és tevékenykedett az Élet és Irodalom című folyóirat újságíró-szerkesztőjeként is. 2001-ben a Hetek című lapban egy közlemény jelent meg, melynek aláíróihoz Petőcz is csatlakozott. Az írásban az Izraelt ért újabb terrortámadások ellen tiltakoznak közéleti személyiségek. 2004-ben többekkel együtt petícióban aláírásával tiltakozását fejezte ki „a rendszerváltás legnagyobb eredményei közé tartozó gyülekezési és szólásszabadság demokratikus normáinak megtámadása, és az ezen alapjogokat biztosító jogszabályok szigorításának gondolata ellen”.