Durván ordítva arccal a fal felé állították őket nagyterpeszben, hogy az alapos motozás után – akár a vágómarhákat – betereljék mindnyájukat egy autóba, majd kitoloncolják őket az országból. A Tv 2 riportere kedvéért még vissza is rángatták egyiküket a rabszállítóból, hogy a roppant rámenős riporter a láthatóan megszeppent és mélyen megalázott munkás arcába tolhassa mikrofonját. „Honnan is érkezett?” – tudakolta a riporter. „Erdélyből” – jött a sírás határán álló, kiszolgáltatott ember válasza, mire a tényfeltáró riporter kifordult, mélyen belenézett a kamerába, és elmondta, hogy kinek a riportját láthattuk. (Az igazsághoz tartozik, hogy a látottak megviselték a Tények műsorvezetőjét is, ezért aztán Bárdos András a műsor végén kollégái nevében elnézést kért a megbántott fiatalembertől.) Az RTL Klub riporternője azt próbálta kiemelni, hogy a munkások tisztában lehettek bűneikkel, mert „a legkülönbözőbb helyekre bújtak el: volt, aki üveggyapotba tekerte be magát, volt, aki műanyag hordóba bújt, de olyan is volt, hogy valaki zárt konténerben rejtette el magát”. Hát igen, akinek otthon éhezik a családja, és létszükséglet a kemény munkával naponta megkereshető pár ezer forint, az nem fogja frissen sminkelve, fültől fülig érő mosollyal és gőzölgő kávéval várni az ellenőröket.
Az már nem kapott akkora nyilvánosságot, hogy a százötven munkásból harminckilenc magyar állampolgár sem volt bejelentve – a fő hír a huszonnégy ukrán és román munkavállaló volt, akiknek nem volt vagy nem Pest megye területére szólt a munkavállalási engedélyük. A kormány a száz kemény lépés egyikeként sikeresen belerúgott a határon túli magyarokba – ezáltal most és mindörökre visszaszorult a feketemunka, a magyar gazdaság újra emelkedő pályára állt, jólét és kacagás fogja betölteni a Kárpát-medence határokon inneni részét. A magyar munkást különben nem éri szankció, ha feketemunkát vállal – a határon túli magyar bekerül a híradóba, látványosan kitoloncolják, és évekre kitiltják őt az anyaországból.
Tévedés ne essék, nem a feketemunka elleni fellépést kritizálom. De még ezzel kapcsolatban is tudomásul kell venni a tényeket: ha nem volnának erdélyi, délvidéki, kárpátaljai vendégmunkások, minden bizonnyal kevesebb új ház épült volna Magyarországon – és jóval drágábban – az elmúlt tizenöt esztendőben. Azt is ki kell mondani olykor, hogy a határon túli magyarok általában olyan munkákat vállalnak el (és annyiért), amire és amennyiért nem kerül hazai munkaerő. A nemes egyszerűséggel csak lerománozott, -ukránozott, -szerbezett munkás nem válogat, nem keres kifogást, és nem szól vissza. Konokul, keményen dolgozik hajnaltól sötétedésig, nem kell neki rekesz sör, néha még meleg étel sem, nem kér előleget, csak némi forintot remél este és egy fekhelyet, ahol elalhat. Ehhez képest sokszor még a megígért pénzt sem kapja meg, mert – feketemunkásként – sehova sem mehet panaszra, és azt a munkaadó is igen jól tudja. Ha pedig nagyon méltatlankodik, akkor még meg is verik, illetve rosszabb esetben ráküldik a rendőröket.
Az erdélyi, délvidéki, kárpátaljai magyarokat utálók látványos biztatást kapnak fenntről, a politikai elit tagjaitól. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás aljas kampánya után joggal érezheti úgy a rendőr, határőr, munkaügyi felügyelő, hogy csak azt teszi, amit a miniszterelnök – vagy annak kormánya – elvár tőle: megtisztítja az országot „ezektől az idegenektől”. Így lesz hétköznapi az idegengyülőlet – és a porig alázott határon túli magyar vendégmunkások érdekében nem szervez „fasizmusellenes” tüntetést sem Tamás Gáspár Miklós (aki egykor szintén határon túli magyar volt, bármennyire igyekszik is ezt elfelejteni), sem a Demokratikus Charta.
Bízom benne, hogy a Tv 2 riportere vagy az idegenrendészet munkatársai, netán a Budaörsön keménykedő rendőrök nem kerülnek hamar kórházba. Mert akkor szembesülniük kell a ténnyel: ha magatehetetlenül fekszenek egy kórteremben, nagy valószínűséggel erdélyi magyar ápolónő fogja kicserélni alattuk a lepedőt. És annak is nagy az esélye, hogy kezelőorvosuk is határon túli magyar lesz, ugyanis a magyar közgyógyellátás jó ideje összeomlott volna már, ha a pályaelhagyó vagy a nyugaton dolgozó magyar orvosok és ápolónők helyett nem jött volna bőséges utánpótlás a határon túlról. Csak orvosból több mint ötezer érkezett a rendszerváltás után Erdélyből: őket a román állam képezte ki, az anyaországnak egyetlen fillérjébe sem került a szakmáját kiválóan ismerő, lelkiismeretes, fiatal szakembergárda. Van olyan kórház, ahova egy egész végzős osztálynyi fiatal ápolónőt csábítottak át, mert különben be kellett volna zárni – nekik sikerült munkavállalási engedélyt szerezniük, ezért aztán nem volt kíváncsi rájuk a média.
A múlt heti razzia eredményeképpen kitoloncoltak huszonnégy határon túli magyart Budaörsről. Mivel a székelyek közismerten jó ácsok és kőművesek, minden bizonnyal volt székely is közöttük. Talán Zetelakára is hazament valaki úgy, hogy még a munkásszálláson hagyott ruháit sem vihette magával. Amikor hazaért, otthon másik mellbevágó történet várta: a Nuceten zajló falusi középiskolás lánycsapatok számára kiírt országos kézilabdadöntőt azért nem nyerhették meg a székely lányok, mert magyarok. A P. Boros Fortunát iskola csapata ugyan végigvert mindenkit az országban, a döntő előtti napon jelezte a Dambovita megyei megfigyelő, hogy a leigazolásoknál nem jó az orvosi beírás. A szabálykönyvben ilyen jellegű passzust nem találtak ugyan, a lányokat mégis kizárták, mert így szavazott a többi (véletlenül mind román) csapat képviselője. A székelyek már korábban észrevehették, hogy baj lehet: mérkőzés közben magyarul szólalt meg és kért orvosi segítséget az egyik megsérült zetelaki lány, amikor a helyi tanfelügyelő megszakította a meccset, és figyelmeztette őt, hogy Romániában a sportrendezvények hivatalos nyelve a román! Az ügyből parlamenti felszólalás lett, és vizsgálatot indított az országos diszkriminációellenes ügyosztály is, de a gyerekek (akik közül sokan akkor jártak először Hargita megye határain túl) lelkében okozott törést nehéz lesz begyógyítani.
Hasonló eset történt az év elején Bukarestben is, ahol a román ifjúsági jégkorong-válogatott edzőtáborában megtiltották a tizenhat (!) magyar hokisnak, hogy egymás között anyanyelvükön beszéljenek. A Csíkszeredai Sportklub elnöke hazahívta a tizennyolc év alatti játékosait, és botrányt csinált, amelynek következtében kirúgták az edzőt. A régi helyébe lépő új – ezúttal csíkszeredai magyar – trénerrel ezüstérmes lett a világbajnokságon a román ifjúsági válogatott, a csapat gerincét a hargitai hokisok adták. Román–magyar háborúvá változott a román jégkorong idei kupadöntője is: miközben a közönség a „ki a magyarokkal az országból” rigmust skandálta, annyira nyilvánvaló volt a bukarestiek csalása, hogy a mérkőzésen jelen levő Traian Basescu államelnök nem adta át a kupát a győztes Steauának, inkább a sportklub játékosaihoz ment gratulálni. Románia különben már aláírta az Európai Unióhoz való csatlakozás okmányait, minden bizonnyal annak is köszönhetően, hogy sikerült példásan rendeznie a viszonyát saját kisebbségeivel.
Ez Zetelakán nem így látszik. Ott egyre több családban Budapest (az uniós világváros…) csak kemény munkát és kegyetlen rendőrt, határőrt jelent; Románia pedig folyamatos megaláztatást. A határon túli magyarok úgy lettek, lesznek majd az unió állampolgárai, hogy szülőföldjükön bozgornak, hazátlannak, anyaországukban pedig idegennek nevezik őket.
Szép új világ – Európa, 2005.
origo.hu
Megvan a Voks 2025 végeredménye, mutatjuk a pontos számokat!
