Ellenőr

A bal lábára kissé bicegő, és már őszülni kezdő Elemért elbocsátották állásából. Vele együtt még húszan kerültek az utcára. Bezárt a vállalat, mert veszteségesen termelt. Az első napokban még élvezte a semmittevést, nagy sétákat tett a Margitszigeten. Járta a budai utcákat, beült néha a presszókba is. Csak akkor kezdett új állás után nézni, amikor fogytán volt a pénze.
Sajnos eredménytelennek bizonyult minden elhelyezkedési kísérlete. Csak ígéreteket kapott. Nem könnyű ma Magyarországon munkanélkülinek lenni. Lejárt a bérlete is, kénytelen volt bliccelni a villamoson, buszon. És nem mert földalattira szállni, mert ott nagyobb az ellenőrzés.
Csak középfokú végzettséggel rendelkezett, nagyobb, zsírosabb állásra nem is gondolt. Ki kellene találnia valami rendkívüli, nem mindennapi dolgot, mert a kis dolgok szülnek nagy lehetőségeket. Valami olyasmit, ami kissé felvillanyozza az embereket, kiemeli őket a fásultságból, felrázza képzeletüket is. Egy kis derűt lopni a mindennapokba. Fényt a szürkeségbe.
De mi legyen az?
És egy nap rádöbbent, amikor utazás közben menetjegyének felmutatását kérte a hirtelen eléje toppant ellenőr.
„Felmutatná a jegyét vagy a bérletét, uram?”
Persze, egyikkel sem rendelkezett, de az ellenőr elnéző volt, és amikor látta, hogy hiába keresgél a zsebeiben, továbblépett. Abban a pillanatban felderengett benne az ilyen kínos helyzetek megelőzésének másfajta megoldása. Egy derűsebb módszer lehetősége. Ezután figyelni kezdte az ellenőröket és azt, amikor az utasok zaklatásnak érezték az ellenőrzést. Hiszen olyan egy villamos utastere, akár a siralomház. De a más járműveken utazók is szótlanok, kedvetlenek.
Ezt a nyomott egyhangúságot kellene feloldani valahogy, hogy kedve támadjon az embernek. Hogy ne lógassa a fejét, hanem mosolyodjék el olykor. Hogy besüssön a napfény a kocsikba.
De hogyan?
Aztán egyszeriben rádöbbent. Milyen egyszerű az egész, már előbb is rájöhetett volna, olyan, akár a kétszerkettő. Fel kell oldani a sivár utazást, becsöppenteni a konok egyhangúságba valami csilingelőt.
Írásban rögzítette elképzeléseit, majd jelentkezett a közlekedési vállalat illetékeseinél. Sorra járta az osztályokat, de az illetékesek csak mosolyogtak. Gyerekes dolognak tartották. De Elemér nem adta fel. Kopogtatott másnap is. Végre az egyik osztályvezető beadta a derekát.
„Teszünk egy próbát! Holnap együtt szállunk fel egy villamosra, és ott maga mint karszalagos ellenőr bemutatja, hogyan is képzeli.”
Kapott egy karszalagot „ellenőr” felírással és a tisztviselő kíséretében felkapaszkodott egy 6-os villamosra. Túlzsúfolt volt a jármű. Komor az utasok hangulata. Elemér nyomban munkához látott, megkezdte az ellenőrzést a kocsiban. Legelőször egy hölgyet választott ki, aki egy keresztrejtvény fölé görnyedt.
„Asszonyom, kérném a jegyét vagy a bérletét!”
Az asszony felnézett rá.
„Én már jegy nélkül utazom. Nem látja, milyen öreg vagyok? Ne viccelődjék már velem. Elég a magam gondja…”
„Nahát! – csapta össze a kezét Elemér, az álellenőr. – Még ötvennek sem látszik!”
Az utasok felfigyeltek a vitára. Mindenki a nőt bámulta. Bizony az már jóval túl lehetett az ötvenen. De most egyáltalán nem látszott dühösnek. Sőt. Nevetni kezdett. Szétáradt a derű a kocsiban.
Hát ez volt Elemér elképzeléseinek a lényege. A közlekedési vállalat alkalmazottjának tetszett a dolog, és elsejével alkalmazta Elemért ellenőrnek. Nem volt nagy fizetése, de elégedettnek érezte magát. Talán lesz egyszer még jobb is. Ki kell várni.
Nem sokáig kellett várnia, elérkezett a nagy pillanat, amikor neki is jegyet kellett váltania. Eljegyezte Irmuskát, akit a 7-es buszon ismert meg. Ez is tervének utánzásra váró nagyszerűségét bizonyítja.