Sem a háborút követő első hónapokban, az úgynevezett vad kitelepítések során, de a potsdami konferencia megállapodásainak értelmében sem üldöztek el Csehszlovákiából a kormányfő szerint aktív német antifasisztákat. Mint azonban hozzátette, olyan volt az akkori társadalmi környezet, hogy ezek a több esetben koncentrációs tábort is megjárt emberek önszántukból hagyták el az országot. Paroubek szerint az így károsult emberekből ma még több tucat él, „s nekik gesztussal tartozunk, amit a cseh társadalomnak is reflektálni kellene”.
Egyes cseh történészek szerint azonban több ezer is lehet azoknak az elüldözött németeknek a száma, akik nem vettek részt a náci mozgalomban, ellenkezőleg, cselekvően felléptek ellene. Egy részüket, főleg a CSKP német nemzetiségű tagjait, cseh elvtársaik agitálták otthonuk elhagyására, azzal, hogy segítsenek egy német antifasiszta állam felépítésében. Korabeli belügyminisztériumi helyzetértékelések megörökítették, hogy a háború utáni hónapokban a forradalmi gárdák a Szudétaföld „visszafoglalásakor” nem tettek különbséget nácik és antifasiszták között, sőt még a koncentrációs táborok poklát megjárt zsidókkal szemben is brutális erőszakot alkalmaztak.
Paroubek javaslatát üdvözölte Peter Ludwig, a felső-ausztriai szudétanémet honfitársi társulás elnöke. Ezzel szemben Jan Zahradil euroképviselőt, az ODS árnyék-külügyminiszterét nyugtalanítja a kezdeményezés, amellyel szerinte a kormányfő megbontja a cseh politikai színtéren kialakult egyetértést, miszerint nem kell felnyitni a második világháborúval kapcsolatos kérdéseket.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
