Az ITER a XXI. század második felére Franciaországot és Európát a jelenleg energiahordozókban dúskáló Szaúd-Arábiává varázsolhatja – ilyenképpen lelkesedett egy francia kormánypárti honatya a fúziós reaktorról született döntést követően.
Ez a siker bizonyítja, hogy Európa nem halt meg május 29-én, azon a napon, amikor Franciaország lakosságának többsége elutasította az unió alkotmányszerződését – mondják a kisiklást csak kisebb zökkenőnek tekintők. Hiszen Európa még válságában is képes ilyen összefogást felmutatni. Sőt az „öreg” francia elnök, Jacques Chirac is le tud tenni valamit az asztalra, ami – ha az elképzeléseket beváltja – megszabadíthatja a jövendő nemzedékeket az energiaválság gondjától.
De ne rohanjunk ennyire előre, úgy a század közepe tájára, inkább nézzük meg az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor), a nemzetközi termonukleáris kísérleti reaktor gondolatának felmerülését. Majd húsz évvel korábbról, a nyolcvanas évek közepéről (a peresztrojka ideje ez) származik az ötlet a szovjet Mihail Gorbacsovtól, az amerikai Ronald Reagantől és a francia Francois Mitterrand-tól, hogy közösen megvalósítsák az első fúziós reaktort.
Csak röviden szólunk az ötven éve ismert eljárásról, amelyet a Magyar Nemzet Magazinjának két héttel ezelőtti számában ismertettünk. Gyakorlatilag azt a folyamatot kell a tudósoknak lemásolniuk, amely a Napban lejátszódik: százmillió fokon egyesítik a hidrogén két nehéz izotópját, a deutériumot és a tríciumot. Ha sikerrel járnak, ami huszonöt év után dől el, akkor sem biztos, hogy meg tudják valósítani a végső célt, az elektromosáram-termelést. Egyelőre sötétben tapogatóznak, de ha elképzelésük valóra válik, örök energiára lelnek.
A rendszerváltásokkal a fúziós reaktor terve lekerült a napirendről, a kilencvenes évek közepén vette elő újból Amerika. 2003-ban kezdődtek meg a részt vevő államok között a most már rendszeres egyeztetések. Ezeknek természetesen része volt az a kérdés is, hogy melyik állam adjon otthont a reaktornak. Európából a spanyolországi Vandellós és a francia Cadarache pályázott a helyszínre. Az Európai Uniónak először azt kellett eldöntenie, hogy melyik várost választja, amelynek a jelölését azt követően mindenki vállvetve támogatja. A francia térség, Provence–Alpes–Cote d’Azur majd 450 millió euróval állt a terv mögé. Fontos szempont volt az is, hogy Cadarache-ban évek óta működik hat kisebb, hagyományos reaktor, ahol a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentős létszámmal dolgozó kutatóállomást tart fenn. Az EU 2003 novemberében végül is a francia városra adta voksát.
Ám Japán foggal-körömmel ragaszkodott az általa javasolt helyszínhez, a Japán északi részén fekvő, erdős Rokkaso-Murához. Megkapta az Egyesült Államok támogatását is, ugyanis Washington ekkoriban meg akarta büntetni az iraki háborút ellenző Franciaországot. Ám ezzel patthelyzet alakult ki: Cadarache-t támogatta az EU, Oroszország és Kína, míg Rokkaso-Murát Japán, az Egyesült Államok és Dél-Korea. A felek az egy évig elhúzódó tárgyalásokon sem tudtak előrelépni.
Egyrészt Bush elnök másodszori megválasztása kellett ahhoz, hogy új szelek fújjanak az Atlanti-óceán partja felől: Washington az Európával való megbékélés jeleként fokozatosan semleges területre vonult a reaktor helyszínének kiválasztása ügyében. Másrészt a francia bekeményítés szerepet játszott a döntéshozatal felgyorsulásában. Raffarin volt francia kormányfő tavaly év végén kijelentette: ha nem sikerül megállapodni, az EU a jelenleginél korlátozottabb számú részt vevő országgal is kész Cadarache-ban megvalósítani a fúziós reaktort. Ez hatott, most már a japánok is a tisztes visszavonulásra összpontosítottak, amely ragyogóan sikerült. Egyes hírek szerint Tokió elérte, hogy Rokkaso-Mura ejtése fejében Párizs Japán ENSZ BT-tagsága mellett lobbizik, ha a Biztonsági Tanácsot kibővítik az Egyesült Nemzetek Szervezetének reformfolyamatában.
De miért volt ez a nagy huzavona? A kísérleti reaktor költségei félelmetesek, ugyanis kis léptékben, laboratóriumi körülmények között nem hozható létre fúzió. Ezért el kell készíteni a reaktort, hogy meggyőződhessünk az elmélet igazáról. Nem véletlen, hogy egyetlen nagy nemzetközi áramtermelő sincs a résztvevők között. Sőt egyetlen állam sem volt, amely egyedül el merte volna vállalni a kihívást, ezért állt fel a nemzetközi csapat. Egy pókerjátszmának vagyunk a szemtanúi: ha bejön a „lap”, akkor kivételes nyeremény vár a játékosra, ha nem, akkor hatalmas bukás, amelyet azért csoportosan könnyebb elviselni.
Jövőre kezdődik az „üzem” felépítése, amely tíz évet vesz igénybe, és ötmilliárd euró körüli lesz a költségek végösszege. Kétezer munkás dolgozik majd a reaktor kivitelezésén. A tervek szerint 2015-től húsz évig folynak a kísérletek, amelyek ezer nemzetközi kutatónak adnak munkát. Ennek fedezésére újabb ötmilliárd eurót biztosítanak a részt vevő kormányok. Az Európai Unió 40, Franciaország külön 10, a többi állam is 10-10 százalékot visel a költségekből. A dél-franciaországi térség vezetői 500 közvetlen munkahelyre, 3000 nem közvetlen állásgyarapodásra számítanak. Az üzembe helyezés után pedig 2400 új munkahely jöhet létre Provence-ban. Egyes becslések szerint a következő évtizedekben a térség 4–10 milliárd euró pluszbevételre tehet szert.
A múlt heti megállapodás szerint Japán jelentős kárpótlásban részesül: 10 százalékos anyagi részvétele mellett a berendezések megrendeléseiből 20 százalék lesz az övé. Csakúgy, mint a reaktor működtetőinek létszámából: a kutatók, technikusok, adminisztratív alkalmazottak egyötödét is Japán nevezi ki. Az Európai Unió abba is belement, hogy támogatja az ITER vezérigazgatói posztjára Tokió jelöltjét. Sőt Brüsszel hozzájárul – fele-fele arányban – egy, a fúziós reaktor fűtőanyagát tanulmányozó intézet felállításához is Japánban.
A tisztának és biztonságosnak hirdetett energia ellenfelei már rég felsorakoztak szerte a világon. „Hatalmas összeg, amellyel más, újrahasznosítható energia kutatásától veszik el a forrást – szól a környezetvédők egyik ellenvetése, majd követi a többi: – Teljes illúzió: tiszta, ingyenes, korlátlan energia. A mítoszok világába illő elképzelés, a Földön megteremtsenek egy kis Napot! A jövő ködébe vész a fúziós energia. Ezenkívül veszélyes is, mert mi lesz, ha nem tudják ellenőrizni a felhasznált radioaktív anyagokat?! Mindezen túlmenően Cadarache egy törésvonal közelében található, ami nagyban növeli a földrengésveszélyt.”
Ha minden jól megy, akkor 2025 táján elkészül a demonstrációs fúziós reaktor, majd 2050 körül megkezdheti működését az ipari méretű reaktor. A világon a fúzióval foglalkozó tudósok száma négyezer körül lehet, ennek fele Európában kutat. Földrészünk és Franciaország valóban megerősítheti helyzetét a jövő energiájának előállításában.
környék
Százötvenezer címen nincs áram az ítéletidő miatt
