Sírjuk a Donra nézett

Forró nyári reggelen érkeztek meg a Don partján álló községhez a magyarok. A település békésnek tűnt, talán túl csöndesnek is. „Küldjünk felderítőket a faluba, százados úr?” – kérdezte az őrmester. „Fölösleges, a muszkák biztosan eltakarodtak a Don másik oldalára, kaptak eleget a németektől, ne félj!” – felelte mosolyogva a tiszt. A falu főterére érve azonban néhány házból tüzet nyitottak rájuk. A katonák kétségbeesetten kerestek fedezéket az ismeretlen környezetben, de rövid tűzharc után az ellenség váratlanul beszüntette a lövöldözést. Néhány perces nyomozás után kiderült, hogy az oroszok a faluban hagyták a sebesült katonáikat, és néhány partizán is meghúzódott a házakban. A lőszerük azonban gyorsan elfogyott, kénytelenek voltak megadni magukat.
A támadás felkészületlenül érte a magyarokat. Eddig a német csapatok által megtisztított vidékeken haladtak, nem ütköztek ellenállásba. Mint derült égből a villámcsapás, úgy hatott rájuk az orvtámadás. „Százados úr! Szabó Jóskát meglőtték, vérzik a válla!” – jelentette az egyik közlegény. „Klug Vilmos meghalt!” – szaladt a parancsnokhoz egy másik baka. Szinte pillanatok alatt irányíthatatlanná vált a század, sokan pánikba estek. A helyzet kaotikussá vált. Mindenhonnan civilek jöttek elő, és érthetetlen orosz nyelven kiabáltak. Mindeközben a katonák összeszedték az orosz fegyvereseket, és puskatussal a térre terelték őket. A századosnak percekbe tellett, amíg rendet teremtett az ideges legénység körében, és parancsokat adhatott.
Elrendelte, hogy az emberei mindenkit kutassanak fel, és a lakosságot gyűjtsék össze. A háromezer fős falu átfésülése három napig tartott. „Ezt a két férfit a krumpliföldön, egy veremben találtuk meg. Ezek a muszkák nagyon leleményesek. Mindenféle búvóhelyeket kitalálnak!” – jegyezte meg elégedetten az egyik legény. Az orosz katonákat és a partizánokat mindjárt az első percekben kivégezték, és a lakosság kihallgatása is erőszakkal járt. Éjszakára a falu lakóit a templomba zárták, majd a negyedik napon deportálták őket a tűzvonalból.
Ekkortól számítódik a magyarok vesszőfutása. A falu tucatszor cserélt gazdát, igaz, mindig rövid időre. Előfordult, hogy az oroszok pirkadatkor támadtak. A százados az ágyából ugrott ki, gatyában és csizmában vonult vissza. A falut azonban mindig sikerült visszavennie, és január 12-éig meg is tartotta. Addig tizenöt emberét veszítette el.
Sírjuk a Donra nézett.