A kecskeméti rendház élén 1941-től P. Károlyi Bernát (1892–1954), a Kapisztrán provincia egyik igen tehetséges és példamutatóan bátor tagja állt. Ő vezette a ház történetét is, tárgyilagosan, de meglehetősen szerényen, saját, a város életében is meghatározó szerepét éppen csak megemlítve. A historia domus szövegéből például kimaradt annak részletezése, hogy hány menekültet mentett meg a biztos haláltól; nem jegyezte fel, kiknek szerzett mentesítő levelet, kiket szabadított ki személyesen a gettóból, munkaszolgálatból, internálásból. Egész életében az üldözöttek, az elnyomottak mellett állt, és amikor 1945-ben ismét felemelte szavát a visszaélések ellen, sorsa hamarosan megpecsételődött. A belügyminisztert például az alábbi levéllel értesítette a kecskeméti visszaélésekről: „B. M. rendőrfőkapitány saját kezűleg is ütlegeli a letartóztatottakat, köztük két papot, és a leggyalázatosabb és vallást sértő káromlásokkal illeti Mihálovics Ernő c. kanonokot és Paczolay református lelkészt. A népbíróság elnöke, Falcsik László is a legnagyobb felháborodással beszél arról, mily módon kezelik a kanonok urat, kit a főkapitány úr önhatalmúlag hat hónapra internált. A táborparancsnok, K. I., egy 23 éves felelőtlen […] ifjú is a legtrágárabb szavakkal illeti a köztiszteletben álló 72 éves papot, és rendszerint vasár- és ünnepnapon talicskát tolva járatja a város utcáin, avagy táblát hordat vele a többi letartóztatott élén. Kecskemét keresztény népe a legnagyobb felháborodással nézi ezt, és általunk kér orvoslást. Sok internáltat a napi munka után vizes gödörbe állítanak, leülni sem tudnak, és másnap ismét munkára hajtják őket. Felső- és altestüket égetik, szeméremtestükbe villamos áramot vezetnek, és még sok hasonló kínzásoknak vetik alá őket. 1945. június 28.” Hamarosan minden lépését figyeli a politikai rendőrség, állandó zaklatásoknak van kitéve. 1949. november 28-án, amikor kilépett a pasaréti rendházból, egy fekete autó állt meg mellette az utcán. Letartóztatták, majd koholt vádak alapján tizenöt év fegyházra ítélték. P. Károlyi Bernát börtönben halt meg. (F. Z.)
1944. In nomine Domini!
Ismét új évbe léptünk. Vajon vége lesz-e ebben az esztendőben a vérontásnak? Tegnap este és ma, az új év hajnalán is arra kértük a népek és nemzetek Urát, tegye végre testvérekké a népeket, mert csakis így lesz béke és nyugalom. Az újévi szentbeszédet a házfőnök atya tartotta, az ünnepélyes nagymisét Linka Ferenc esperes úr.
A vízkereszti házszentelést [Vándor] Gottfried atya végezte. Kedves vendégünk is volt az ünnepre, P. [Csontos] Oszkár járt itt Debrecenből, és sikerült nagyobb mennyiségű élelmiszert szereznie az ifjúsági egyesület részére.
A templomkertben egy régi problémát oldottunk meg: a portától balra építtettünk egy vízvezetékes angolvécét, a költségeket a harmadrend fedezte.
Január 8-án Szathmáry Kálmán rendezésében lezajlott a „néma bál” a szegénygondozás céljaira. Az ünnepi beszédet dr. Antal István, a bevezetőt P. Bernát házfőnök tartotta. Az ünnepélyt a rádió is közvetítette. A felvételen házfőnök atya bejelentette a kecskeméti ferencesek letelepedésének négyszázadik évi jubileumát, amelyet ősszel vagy 1945 tavaszán szeretnénk megünnepelni.
Március 19-e örökké emlékezetes nap lesz a magyar történelemben. Mint hírlik, Hitler magához rendelte Horthy kormányzót, és ezalatt puccsszerűen megszállták Magyarországot. Kecskeméten három napig farkasszemet nézett a magyar és a német hadsereg. A magyar honvédek kaszárnyába zárva kénytelenek voltak nézni, mint szállja meg a német haderő a várost. Mindenki el van készülve, hogy most már mi sem kerülhetjük el az angolszász repülőtámadások pusztító tüzét. Pedig úgy reméltük, hogy Kállay miniszterelnöknek sikerül kivezetnie az országot a háborúból. Három napig fej nélkül volt az ország, végre 23-án került nyilvánosságra, hogy Sztójay Döme berlini nagykövet alakított kormányt. Rengeteg német katona érkezett a Balkánról Kecskemétre, több német pap és szerzetes is megfordult rendházunkban, kik mint rendes katonák szolgálnak az egészségügyi csapatoknál.
Április 1-jén jelent meg a zsidórendelet, amely az összes zsidó származású egyént kötelezi a sárga csillag viselésére. Hitler mind jobban és jobban nehezedik rá a magyar életre. Sajnáljuk zsidó származású buzgó híveinket is, kiket szintén sújt a rendelet. Házfőnök atyát is megtámadták az egyháztanácsban, mert nem mondott fel a zsidó üzletbérlőknek. A házfőnök azzal védekezett, hogy tíz évre kötött szerződésük van, és nem hajlandó felmondani, míg csak határozott kormányrendelet el nem veszi tőlük az üzletet.
A német Gestapo elvitte Kecskemét egyik gyógyszerészét is, ki rendházunk régi jótevője, több mint húsz éve konfrátere volt. A házfőnök atya hiába ment utána Szabadkára és Bajára, nem sikerült kiszabadítania.
Mindennap egyre bizonytalanabb a helyzet. Vajon mit hoz ránk a közeljövő, nem tudjuk. Az oroszok már a Kárpátokhoz közelednek. A tartományfőnök engedélyével mindenkinek civil ruhát szereztünk be, hogy készen lehessünk az esetleges menekülésre.
Április 3-án kapta Budapest az első légitámadást. Házfőnök atya másnap autóval jött haza, és láthatta azt a nagy pusztítást, amelyet az angol bombák a Soroksári út két oldalán lévő ipartelepekben okoztak. Mi lesz még velünk?
Dr. Horváth Ödön kecskeméti főispán beiktatása nagy ünnepélyességgel folyt le, Kovács Sándor prelátus köszöntötte. Kovács Sándor prelátus-plébánost a szentatya szombathelyi püspökké nevezte ki, és Esztergomban a másik két új püspökkel, Mindszenty Józseffel és Hamvas Endrével együtt maga Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel. Az egyháztanács 1944. május 29-én Baranyi László kiskunhalasi apátplébánost választotta meg egyhangúlag. Isten éltesse soká!
Május végén az összes zsidót gettóba zárták, hová csak néhány bútort és ruhát vihettek magukkal. De a gettóban is csak néhány napig voltak, mert a városi téglagyárba internálták őket, és innen szállították tovább Németországba. Ez a sok ártatlan könny és vér bosszúért kiált az égre; vajon kik fognak ezért fizetni?
Június 2-án, pénteken zajlott le az első légitámadás Kecskeméten, a vonat mentén sok bomba hullott le a mezőkre. Istennek hála nem sok kárt tettek. Elsőpéntek lévén sokan voltak a templomban, s az óvóhelyen folytattuk a gyóntatást és a misét, 475 áldozónk volt az óvóhelyen.
A hercegprímás különleges felhatalmazásai folytán elrendelte, hogy a gyakori légitámadások miatt vasárnap és ünnepnap a délutáni órákban is tartsunk szentmiséket. A nép igen megkedvelte ezeket.
A légitámadások mindennaposak lettek, lassan megáll az élet. A vonatok sokszor órákig vesztegelnek a nyílt pályán. Egymás után kapjuk a híreket a szomszédos városok és ipartelepek szörnyű bombázásáról. Különösen Szolnokot keresik fel gyakran, hol az állomás és környéke romokban hever, a Tisza-híd felrobbantva, úgyhogy a Tiszántúl közlekedése Csongrádon át bonyolódik le.
Az aratás és a cséplés is sok akadályba ütközik az idén. 16 q búzánk, 37 q rozsunk és 17 q árpánk termett, ez megfelezve nem fedezi a ház szükségét. Az új iskolai év sok bajjal indul, a légitámadások szinte óránként ismétlődnek.
Az oroszok betörtek Erdélybe, s az erdélyi és tiszántúli népek végeláthatatlan sorokban menekülnek a Dunántúlra, abban a hitben, hogy a Duna vonalát az ellenség nem tudja áttörni. Sok pap is kíséri híveit, az aradi minoriták is itt vonultak át; néhány napi pihenő után folytatták útjukat. Az oroszok szörnyű iramban árasztják el a Tiszántúlt, már úgy tudjuk, Szegedet is feladják, mert a szegediek is menekülnek.
Október 7-én elesett Csongrád, az ottani rendházból az atyák és testvérek mind hozzánk menekültek. Csongrád eleste betetőzte a menekülési lázat, és Kecskemétről is elindult mindenki, aki csak tudott. A tartományfőnök körlevele a plébánost és két káplánt kötött helyhez. Plébániánk nem lévén senkit sem kötelezhettem, hogy itt maradjon. Október 9-ére készült el „karavánunk”: P. Fidél, P. Xavér, P. Imre, P. Flórián, P. Konstantin, P. Diomedes, P. Béda és Fr. Sixtus Dunaföldvárra mentek kocsival és kerékpáron. Jól felpakoltak, nehogy az ottani testvérek terhére legyenek. Néhány zsák lisztet, egy bödön zsírt, egy láda cukrot vittek magukkal. Október 10-én hajnalban Lakiteleken át oly hirtelen érte támadás a várost, hogy alig tudtak elmenekülni. Fél napig tartott a támadás, az előőrsök már elérték a Csongrádi utcát, és elfoglalták az állomást. Néhány század huszár verte vissza az előrenyomulást, a németek pedig hanyatt-homlok menekültek. Az állomás tele volt német lőszerszállító vonatokkal, a támadás következtében tűz keletkezett. A házfőnök atya, miután meggyóntatta a sebesülteket, ellátogatott a Jó Pásztor-zárdába utánanézni, hogyan vannak. Akkor vette észre a tüzet, és sikerült azt a nővérek és növendékek segítségével lokalizálni. Ellenkező esetben a fél város felrobbant volna. Az oroszok, néhány tank hátrahagyásával, viszszavonultak.
A városházáról is elmenekült mindenki, úgyhogy a házfőnök atya volt kénytelen polgárőrséget szervezni és azzal a rendet fenntartani. Két nap múlva a főispán, a polgármester és néhány tisztviselő visszajött, de ez csak előkészítése volt Kecskemét legszörnyűbb napjainak, a totális kiürítésnek.
Október 21-én P. Konstantin és P. Diomedes visszajöttek Kecskemétre, a többiek a túlzsúfolt dunaföldvári rendházból Simontornyára mentek. Október 23-án, miután Horthy Miklós fegyverletételre szólító rádiószózatát visszautasították, az új kormány elrendelte a város teljes kiürítését. Hiába tiltakoztunk, hiába járt a főispán Budapesten, huszonnégy óra alatt mindenkinek el kellett hagynia a várost. Még szerencse, hogy a város északnyugati tanyavilága, a Dunaföldvár–Lajosmizse felé vezető utak közti rész nem tartozott a kiürítés alá. Ide húzódott a város nagy része. A többiek hol kocsin, hol gyalogszerrel vágtak neki a bizonytalan útnak, mondván, néhány nap múlva úgyis visszajönnek.
Lelkiismeretlenül terjesztették az új csodafegyverről szóló hírt, és ezért kellett kiüríteni Kecskemétet. Sajnos a nép vakon hitt benne. Az apátplébános, a világi papság, a piaristák, az angolkisasszonyok mind elmentek. Mi hárman maradtunk P. Nagy Konstantinnal és az öreg Tóth Gerváz testvérrel. Az esperes úr és Kuhajda Cirus testvér Hetényegyházára mentek, ha esetleg végleg lehetetlenség lesz a városban tartózkodni, mi is ott húzódunk meg.
Igazi kihalt város lett Kecskemét, csak úgy kongott az ember lépése az üres utcákon. A csendőrség házról házra járt, és puskatussal kergette el az embereket. Bajor csendőr alezredes jóakarattal elnézte, hogy mi nem távoztunk el. Míg tíz lélek lesz a városban, mi itt maradunk.
És ez jó is volt, hiszen a magatehetetlen öregeket és betegeket itt hagyták. Ezek egymás után érkeztek meg óvóhelyünkre, úgyhogy hamar megtelt nemcsak a légópince, de az egész kolostor is. Itt talált menedéket a Gestapo elől menekülő Vörös János vezérezredes a feleségével együtt, Nádas Viktor, úgyhogy évszázados hivatását teljesítve valóságos azilum lett a kolostorunk. Volt idő, amikor százhatvan személy szorongott a pincében. Dr. Labancz Ferenc méltányolta is fáradozásunkat, és konyhánkat hússal, liszttel látta el.
Félegyháza–Koháryszentlőrincnél [ma Nyárlőrinc] megállt a front, mindenki bizakodott, többen visszaszivárogtak a városba. Október 29-én, Krisztus király ünnepén közel kétszáz lélek vett részt a szentmisén, a polgármester is ott térdepelt a hívek soraiban, és elsőként áldozott. Átadta a várost házfőnök atyának. A kórház és a szegényház gondozását is a Ferenc-rendre bízta, így búcsúzott szeretett városától.
A Jó Pásztor-nővérekből és a harmadrendből összeállítottuk az ápoló gárdát. A kifosztott és feldúlt kórházban néhány kórtermet rendbe hoztunk, és megkezdtük a munkát. Sajnos nem sokáig tudtunk tevékenykedni, mert az oroszok hamarosan lefoglalták a kórházat. A betegek számára így rendházunkban rendeztünk be kórházat a harmadrendi iroda, az ebédlő és a konyha helyén; egyszóval az egész földszintet átadtuk.
Október 29-én nagy erősítést kaptak a magyar csapatok, az orosz repülőgépek erősen támadták a várost. A katonai parancsnok jelentette, hogy visszavetették az oroszokat. Vörös János vezérezredes úr kérésére P. Bernát házfőnök atya autón Budapestre utazott, hogy két fontos levelet, melyet a vezérezredes úr nem mert másra bízni, a fővárosba vigye. Este indultunk útnak, de alighogy elhagytuk a várost, a németek felrobbantották az állomást, és így megpecsételődött a város sorsa. A házfőnök atya november 1-jén akart visszatérni, de ez sajnos már nem volt lehetséges, így az ostromot Budapesten élte át.
Egynapi harc után, október 31-én a magyar és a német csapatok elhagyták a várost, így Kecskemét minden nagyobb kár nélkül az oroszok kezére került. A nagytemplom, a városháza és a mi kolostorunk kapott néhány belövést. A megszállás első napjaiban jelentkezett az orosz csapatok parancsnokánál Vörös János vezérezredes, kit elvittek Szegedre, onnan Moszkvába, s aki nagy munkát végzett a fegyverletételi szerződés kidolgozásakor.
November első napjaiban a tanyákra menekült népek visszatértek a városba, de sajnos a legtöbb lakást feltörve és kifosztva találták. A fosztogatást a visszavonuló németek kezdték, folytatták a bevonuló oroszok, majd a cigányok és a város szélén lakó csőcselék.
Az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, az orosz parancsnok a Beretvás szálló egyik pincérét, Várady Józsefet nevezte ki polgármesternek. Első dolga volt a lakosság összeírása és a munkaszolgálat bevezetése. Ez a robotmunka, bármennyire is a demokrácia követelménye, sehogy sem fér össze a magyar lelkülettel. Most bosszulta meg magát a város teljes kiürítése, a főügyészen és a főjegyzőn kívül senki sem maradt a helyén, minden állást új emberek, nagyobbrészt a szerbiai munkatáborokból visszaszivárgók foglaltak le.
December 4-én erős német légitámadás érte a várost, különösen a lakóházak szenvedtek nagy kárt.
Karácsony ünnepét buzgó szívvel ünnepelte a nép, csupán az volt ünneprontás, hogy Rigó úr a templomból kijövőket összefogdosta és robotba küldte.
origo.hu
Teljes leállás jön az egészségügyben - itt vannak a legfontosabb tudnivalók!
