Nagyon sokan megdöbbentek, amikor a Kereszténydemokrata Néppárt egykori alelnöke, Füzessy Tibor 2002 áprilisában, az országgyűlési választások második fordulója előtt felszólította az ország kereszténydemokrata tagságát, hogy ne a nemzeti és kereszténydemokrata értékeket megjelenítő Fidesz–MDF szövetséget támogassa, hanem a volt állampárt jogutódját, az MSZP-t. Hogyan jutott el idáig a KDNP egyik politikusa?
– Már a párt indulásakor nagyon sokan érzékelték, hogy Füzessy Tibor kakukkfióka közöttünk, akit igazán csak a végén ismertünk meg. Amikor én a KDNP-be jelentkeztem, ott a régi Barankovics-párt tagjaival, azaz a Demokrata Néppárt volt országgyűlési képviselőivel találkoztam, valamint Füzessy Tiborral. Tudtuk róla, hogy a Legfőbb Ügyészségen dolgozott, és azt is tudtuk, hogy a pártállami rendszerben a Legfőbb Ügyészségen ügyészi státust csak Kádár János vagy közvetlen környezetének hozzájárulásával lehetett kapni. Önmagában ez nem zavart bennünket, hiszen úgy tűnt, hogy Füzessy Tibor is a párt érdekében akar tevékenykedni. Amikor 1998-ban a KDNP nem jutott be a parlamentbe, akkor döbbentünk rá, hogy végül is ki volt a párttársunk. Azt azonban a legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy 2002-ben kiáll a nyilvánosság elé, és azt mondja, hogy a kereszténydemokraták akkor cselekszenek helyesen, ha az MSZP–SZDSZ-t támogatják.
– Pontosan mire döbbentek rá?
– Arra, hogy Füzessy sohasem tartozott hozzánk, nem képviselte a párt érdekeit. Ez abban is megmutatkozott, hogy semmit sem tett a magyar történelem legsötétebb fejezetének minősülő besúgórendszer leleplezésében, feltárásában, az egész ügynöktörvény hatékonysága érdekében.
– Menjünk vissza a kezdetekhez. Hogyan lett ön kereszténydemokrata?
– Katolikus, hívő ember vagyok, így az irányultságom természetes volt. Emlékeztetnem kell, hogy a legkésőbben alakult parlamenti párt voltunk. Először az MDF-be léptem be 1988-ban. Csengey Dénes, aki maga is szekszárdi volt, itt, Tolna megyében tartotta az MDF zászlóbontó nagygyűlését, és ez olyan hatással volt rám, hogy felvételemet kértem a Magyar Demokrata Fórumba. Ott kezdtem el politizálni, Lezsák Sándor írta alá a tagkönyvemet, amelyet azóta is őrzök. Majd 1989-ben hirdetés jelent meg a Magyar Nemzetben, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt újjászerveződik a Demokrata Néppárt jogutódaként. Ekkor döntöttem úgy, hogy ott folytatom a politizálást, hiszen egész értékrendem a kereszténydemokráciához kötődött. Nekem mindig tetszett ez az ideológia, amelynek tartópillére a közjó által korlátozott magántulajdon, és az, hogy erkölcsi alapon kell politizálni, mert különben a politika közönséges piaci áruvá degradálódik. Az MDF-től persze barátsággal váltam el.
– Viszonylag hamar bekerült a legfelső vezetésbe: 1990-ben a KDNP alelnöke lett. Valahogy végig az volt az érzése az embernek, hogy megbízható, de szürke pártról van szó.
– A sajtó mostohán bánt velünk. Nem akarták, hogy nagy kereszténydemokrata sodrás induljon el. Ezt a saját megyémben érzékeltem a leginkább. Tolna megyében elértünk 14 százalékot. Ha egyszerre és együttesen indul meg a politikai offenzíva, hogy a pártot naggyá tegyük, akkor talán jelentősebb sikereink lehettek volna. Azonban 1990-ben öt megyében nem volt listánk és nem volt képviselőnk, mert a szervezettségünk gyenge volt. Keresztes Sándor, Ugrin József, Kovács K. Zoltán volt demokrata néppárti képviselők kezdetben csak az emlékeikkel voltak elfoglalva, hogy például mit mondott Schlachta Margit Marosánnak, vagy milyen beszédet tartott Barankovics István. Én felkavartam az állóvizet. Azt mondtam, hogy ezekről majd a választások után beszéljünk, most a párt megszervezése a fontos. És elindultunk vidékre, én Gyulától Zalaszentgrótig és Baktalórántházától Győrig végigjártam az országot, szerveztem a pártot, a kereszténydemokrata mozgalmat. Huszonegy képviselőt küldtünk a parlamentbe.
– Az Antall-kormány tagja lett. Ki hívta meg önt miniszterelnökségi államtitkárnak?
– A KDNP ötünket – Keresztes Sándort, Ugrin Emesét, Füzessy Tibort, Balogh Ferencet és engem – bízott meg, hogy kezdjünk koalíciós tárgyalásokat Antall Józseffel. Keresztes Sándor elnök álláspontja az volt, hogy ne lépjünk be a koalícióba, inkább kívülről támogassuk. Ezt az álláspontját személyes kudarca miatt javasolta. Ő ugyanis bejelentette igényét az államminiszteri pozícióra. A másik oldal tárgyalódelegációja – Antall József, Csoóri Sándor, Csóti György és Timkó Iván – ezt nem tartotta járható útnak, sőt Antall nyíltan megmondta, hogy két olyan idős embert, mint Keresztes Sándor és Vörös Vince nem szívesen látna a kormányában. Ő az új világ építését fiatalabb, aktívabb politikusokkal képzelte el. Ezen Keresztes Sanyi bácsi megsértődött. Füzessy Tibor is azokhoz tartozott, akik azt mondták, hogy ne szálljunk be a koalícióba. Ekkor jött haza az Egyesült Államokból Varga László, a Demokrata Néppárt volt képviselője, aki meggyőzte Keresztes Sándort, hogy nekünk koalícióra kell lépnünk az MDF-fel, és vállalnunk kell a kormányzás felelősségét. Így léptünk be a kormánykoalícióba, ezután javasolt engem Varga László miniszterelnöki államtitkárnak. Ezt Antall örömmel elfogadta. Pártunk végül is három miniszteri tárcát kapott: Surján László népjóléti miniszter lett, Füzessy Tibor a polgári titkosszolgálatok felügyeletével megbízott tárca nélküli miniszterséget kapta, Latorcai Jánost ipari és kereskedelmi miniszternek nevezték ki.
– Önnek mi volt a dolga?
– Az egyházi ügyek államtitkárságát bízták rám. Kész helyzetbe csöppentem, mivel az egyházakról szóló új törvényt még az előző parlament fogadta el a Németh-kormány beterjesztésével. Egyik nagy hibája volt e törvénynek, hogy száz fő regisztrálása esetén megengedi az egyházalakítást. Igényként viszont nem fogalmazta meg, hogy egy-egy egyház rajzolja fel a teológiai elképzeléseit. Ezért jött létre hirtelen vagy hatvan egyház, amelyekről azt sem tudtuk, hogy mit akarnak. Az ország lakosságának hetven százaléka katolikus, tizenöt–tizennyolc százaléka református, öt százaléka evangélikus, a többi vallás egy százalék alatt található. Tehát az újonnan alakult egyházak nem jelentettek különösebb gondot. Veszélyt a későbbiekben kezdtek jelenteni, amikor nyíltan a tradicionális vallások ellen fordultak, és nem tudtuk, milyen teológiai alappal rendelkeznek, milyen az istenképük.
– A kommunisták hatalomra jutása után a legnagyobb sérelmeket a történelmi egyházaknak kellett elviselniük. Gondolok itt a papok, a vallás üldözésére, a szerzetesrendek feloszlatására, az egyházi iskolák és ingatlanok államosítására. Amikor betöltötte pozícióját, mivel kellett szembesülnie, mit kellett tennie?
– Nekem Antall József csak annyit mondott, hogy három nagy feladatom van: Mindszenty József hercegprímást tisztességgel el kell temetni, az állam és az egyházak újszerű kapcsolatát kell kialakítani, és az egyházakat kárpótolni kell, vagyis az elvett egyházi tulajdonokat igény szerint vissza kell adni. Ajándékként kaptam meg életem legnagyobb munkájaként a pápalátogatás kormánybiztosi tisztét. Hatvanfős csapattal fél évig készítettük elő II. János Pál pápa magyarországi látogatását. Én magam is katartikus élményként éltem meg, hogy találkozhattam a szentatyával.
– Az egyházi ingatlanok kárpótlására törvény született. Ha jól tudom, több mint 30 ezer egyházi ingatlant vettek el a Rákosi-rendszerben. Gördülékenyen ment a kárpótlás?
– Két hónap után jöttem rá, hogy kettős hatalom alakult ki az egyházi ügyek intézésénél. A Művelődési és Közoktatási Minisztériumban volt egy egyházügyi osztály. Ennek az osztálynak a fennmaradását az SZDSZ-esek erőszakolták ki, hogy az egyházi ügyekbe beleszólásuk legyen, s egyben kiépítsék saját holdudvarukat. Jellemző, hogy ennek az osztálynak a vezetője az a Platthy Iván volt, aki a Horn-kormányban államtitkár lett. A helyzet érdekessége volt, hogy az egyházak támogatására szánt pénzeket ők kezelték.
– Mivel járt ez?
– Kétirányú egyházi kapcsolatkiépítés kezdődött. A Fodor Gábor és Mészáros István szabad demokrata képviselők által támogatott osztály egyre nagyobb befolyásra akart szert tenni. Igazából ők nem akarták az egyházi kárpótlást. Az SZDSZ-nek akkor már ott voltak a „kisegyházak”, inkább azokat támogatták.
– Antall József nem szólt bele?
– Nem. Lehet, hogy ez is a paktum része volt. A lényeg az, hogy a kárpótlásra vonatkozó igények a minisztériumba futottak be. A törvény tízéves végrehajtási időszakot határozott meg, amely az egyházaknak lehetővé tette, hogy fokozatosan, erejükhöz mérten vegyék vissza ingatlanaikat. Az Országgyűlés összesen négymilliárd forintot szavazott meg a kártalanítás céljára. Tizenhárom egyház körülbelül hatezer-háromszáz ingatlanra jelentette be az igényét. Mi elkezdtük a kártalanítást, az ingatlanok visszaadását, körülbelül 1200 ingatlant vissza is adtunk. Most már kétezer ingatlan került vissza jogos tulajdonosához. Főként oktatási és szociális intézményeket, kórházakat igényeltek vissza a történelmi egyházak. A kárpótlást a Horn-kormány azonban leállíttatta, ahogyan tette most a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány is. Szerintem jövőre, a polgári erők győzelmével az egyházi tulajdonok kárpótlását be tudjuk fejezni.
– Vagyis az MSZP–SZDSZ kormányzása alatt mindig megszűnik az egyházi tulajdonok rendezése, amire pedig az Alkotmánybíróság is kötelezte a kormányokat. Miért teszik ezt?
– A szocialista–szabad demokrata kormányzás nyíltan egyházellenes, amit hol kimond, hol nem. Ideológiai megfontolásból nem akarja, hogy a történelmi egyházaknak olyan szerepük legyen, mint amilyen a társadalmi támogatottság alapján őket megilleti. Az egyházak mindig az erkölcsi rend, a békesség, az emberi tisztesség alapján állnak. Ezt ők nem nézik jó szemmel. Jelenleg nyílt diszkriminációt, alkotmányellenes gyakorlatot folytatnak az egyházak iskoláival szemben, mert nem kapják meg a gyerekek a költségvetésből ugyanazt az állami támogatást, mint az állami iskolákba járó fiatalok.
– Eldurvult az egyház és az állam viszonya, főként mióta a Gyurcsány-kabinet vezeti az országot. Vajon miért?
– Én alkalmatlannak tartom Gyurcsányt a miniszterelnöki tisztségre. Ténykedése, működése nem egészséges lelkületű ember benyomását kelti. Ő mindent elkövet annak érdekében, hogy hatalmon maradjon, és mögötte semmi más nincs, mint az egyéni érdekek. Gyurcsány Ferenc vatikáni látogatását nem utasították viszsza, de amikor találkozott II. János Pál pápával, botrányosan viselkedett, kvázi kioktatta a katolikus egyházat. Ez egy magyar miniszterelnökhöz méltatlan viselkedés.
– Mit tart négyéves államtitkári működése legnagyobb sikerének?
– Az összes történelmi egyház – katolikus, református, evangélikus, unitárius és a zsidó hitközségek – teljes függetlenségét és autonómiáját sikerült biztosítanom.
– Az Antall-kormányt, de főként a jobboldali koalíciós pártokat sokszor érte burkoltan az antiszemitizmus vádja. Erre mint egyházügyi felelős hogyan reagált?
– Azonnal megfeleltem ezekre a vádakra, de hamar rá kellett jönnöm, hogy provokációk voltak szinte mind, kivétel nélkül. Kezdődött az úgynevezett „hordóüggyel”. Amikor Tölgyessy Péter, az SZDSZ frakcióvezetője felszólalt, a parlamentben valaki elkiáltotta magát: „Hordót a szónoknak!” Erre ezt egyesek a zűrzavarban úgy próbálták magyarázni, hogy nem ez hangzott el, hanem „hordót a zsidónak!” Ez viszont nem hangzott el. Bebizonyosodott A hét című televíziós műsor hangkazettája s felvétele segítségével, hogy valakik tudatosan félre akarták magyarázni a bekiabálást. Ettől kezdve egyik provokáció követte a másikat. Ilyen volt a Hanák Katalin-féle ügy is. Ő azt állította, hogy éppen kihajolt az ablakán, amikor valaki felugrott, és arcul ütötte származása miatt. Ebből is óriási sajtóbotrány lett, de kiderült, hogy Hanák Katalin ablakát még egy rúdugró sem érte volna el, mivel a harmadik emeleten lakott. Nem kevésbé botrányos volt Landeszmann főrabbi kijelentése, amellyel megsértette a magyar nép méltóságát. Ugyanis a zsidó főrabbi azt mondta, hogy ha a zsidó kultúrát kivonnák a magyar kultúrából, akkor nem maradna más, mint a bő gatya és a fütyülős barackpálinka. Landeszmann a felháborodás hatására levonta a következtetéseket, lemondott, és külföldre távozott.
– Volt antiszemitizmus a kormányban, a jobboldal pártjaiban vagy nem?
– Nem volt, és ezek a vádak nem igazak. Antall csírájában, egy hatalmas nagy „karddal” azonnal elfojtotta volna az antiszemitizmust, ha létezik. De nem is kellett sort keríteni erre. Nálunk soha antiszemita indulat, kijelentés vagy akár érzés nem volt.
– Miért van az, hogy a mai napig előszedi az antiszemitizmus fegyverét a bal- és a liberális oldal?
– Az a baj, hogy a magyar népet félretájékoztatják. Az antiszemitizmussal való visszaélés a világon mindenhol megvan, valakik ebből jól profitálnak. Véleményem szerint ez játék a tűzzel. Egy biztos: Magyarországon nincs antiszemitizmus és nem is lesz.
– Mint az első rendszerváltoztató kormány tagja, végső soron hogyan látja az állam jelenlegi egyházpolitikáját?
– Ma az egyházpolitika láthatatlan. Nem tudjuk, mit csinál az egyházügyi államtitkárság, köd borítja a tevékenységét. Viszont hallani felelős politikusok felelőtlen nyilatkozatait az egyházakkal szemben, amelyek zavart okoznak. Márai Sándornak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a szocializmusban az a legborzasztóbb, ami utána jön. Hát ezt éljük még most is. Ha valaki azt mondja, hogy a rendszerváltás nem történt meg, az nem igaz. A rendszerváltás megtörtént, hiszen megváltoztak a tulajdonviszonyok, a kilencvenöt százaléknyi állami tulajdonlásból kilencvenöt százaléknyi magántulajdon lett. Tehát maga a rendszer megváltozott, de az elit nem változott meg, az elit maradt a régi. Elitváltás nem volt. Visszatolakodtak azok és azoknak a leszármazottai, akik levezényelték az államosítást a negyvenes évek végén és akik az állami tulajdonok élén álltak. Az állami tulajdon nagy része a privatizáció útján most már végérvényesen a kezükbe került. Hogy az állam mindenhonnan vonuljon ki, és legyen huszadrangú szerepe, az tulajdonképpen a liberálisok felfogása. Ezért azt mondom: a liberalizmus nem más, mint demokratikus köntösbe öltöztetett anarchia.
Puzsér Róbert
Puzsér kávézója miatt nehezítik meg a ferencvárosi lakók életét
