Federico Fellini: az euroamerikaiak között egy európai, akit lenyűgözött a szellem végtelen szabadsága. Akinek látását soha nem homályosították el a maszkok, a szerepek és a társadalmi, illetve emberi játszmák kötelékei. Úgy is láttatott, olyan tisztán, mint ahogy látott – épp ettől ő az egyik legnagyobb filmrendező. Persze úgy is ír, és úgy is gondolkodik, mint ahogy lát. „Álmélkodásra való képességemnek nincsenek határai” – írja a Játszani, mint a gyermek című, elmélkedéseiből, álmélkodásaiból és interjúiból válogatott kötet elején. Fellinit olvasni mégis meglepetés. Mert a szó erejétől hirtelen érthetővé válik az, ami a filmekből legfeljebb érzékelhető vagy megsejthető: hogy Fellini, az örök nonkonformista, ezerszer elátkozott és rajongott zseni tulajdonképpen nem volt más, mint az egyik utolsó uomo universale.
Aki mindenből pontosan a lényeget metszi ki, ha beszél, legyen szó filmről, a nőmozgalmakról, a comicsról, a politikáról vagy az oktatásról. „Gyűlölöm a logikus sémákat. Iszonyodom a címszavaktól, amelyek ahelyett, hogy megmagyaráznák a valóságot, állítólagos közhasználatra szűkítik le a jelentést, ami végül senkinek nincs hasznára” – írja, és száznegyvenhét oldalon egyetlen bonmot, egyetlen kivagyi mondat, egyetlen didaktikus mellékzönge nélkül kinyílik az olvasó előtt a világ Fellini módra, egyáltalán nem logikus sémákban.
„Egyre kevesebb alkalmunk van az esztétikai szemlélődésre, a kifejezés görög értelmében, a szépség élvezetére, nyitottságra. A szépség kevésbé lenne csalóka… ha szépnek tartanánk mindent, ami érzelmet kelt, függetlenül a lefektetett szabályoktól. […] Ami szép, az jó is. Az intelligencia jóság, a szépség intelligencia; és egyik is, másik is szabadulást hoz a kulturális börtönből” – írja máshol, és itt a kulcs a Fellini-mozihoz, sőt talán magához Európához, amit a Fellini-féle gondolkodók nélkül – pontosabban az ő meg nem hallott hangjuk nélkül – kezdünk elveszíteni, míg helyette már nem is csak kulturális, hanem globális börtön épül körülöttünk sémákból, közhelyekből és értelmetlen – külső – szabályokból. 1969-ben Fellini még azt írta: jó, hogy sorra szenvednek hajótörést az ideológiák, a fogalmak és a konvenciók. Ő ebben és akkor még a civilizáció elevenségének jelét látta, az új kor kezdetét, amit majd a fiatalok (a hatvannyolcas fiatalok…) teljesítenek be.
Most, 2005-ben talán inkább nem szólna. Mert végül pont a hatvannyolcas fiatalok áruló generációja csinált globális börtönt a világból, ahol a Fellini-féle gondolkodás nemkívánatos.
(Federico Fellini: Játszani, mint a gyermek. Ford.: Schéry András. Háttér Kiadó, Budapest. Ára: 1500 forint)
origo.hu
Karácsony Gergely, a főnácimester
