Nem arany, de fénylik

Női kézilabdában Magyarország eddig négy világversenyt rendezhetett, és ezeken négy érmet nyert. Igaz, aranyat egyet sem. A férfi szakágban az augusztus 15–28. közötti férfi junior-vb volt az első nekirugaszkodás, és a medál itt is összejött. Bár most sem a legfényesebb, de a mezőny láttán és az előzmények ismeretében a bronz is roppant becsülendő.

Már a vb első napjai igazolták, hogy telitalálat volt a helyszínválasztás. A nemzetközi szövetség részéről Magyarország, a hazai szervezőbizottságtól pedig az északkeleti régió, hiszen Miskolcon, Nyíregyházán és a további kilenc városban a hangulat és a kulisszák felnőttviadal atmoszféráját idézték. Az ellenfelek olykor sajnos nemkülönben. Például a dánok, akik a szombati nyíregyházi elődöntőben korosztályos versenyen ritkán látott, a végletekig racionális játékkal 33-31-re legyőzték a mieinket. A magyar csapat az első félidőben erőn felül teljesítve 16-14-re vezetett, ám a második periódus 0-5-ös dán gólzuhataggal kezdődött, és innen már nem volt visszaút. A fiúk ugyan többször is nekidurálták magukat, de az északiak nemcsak fejben voltak verhetetlenek, hanem lábbal is, és a modern kézilabdának már ez a két legfontosabb testrésze. A másik elődöntő 32-30-as megnyerését a szerbek nem kisrészben szövetségi kapitányuknak, Veszelin Vujovicsnak köszönhették, aki német vezetésnél nagy cirkuszt csapott, amitől minden megfordult, de főleg a játékvezetés tendenciája.
A bronzmeccs előtt mi is a szokásosnál és egészségesnél nagyobb figyelmet szenteltünk a dán bíróknak, de nem véletlenül; az utóbbi két hétben ugyanis néha az volt a benyomásunk, szinte szórakoznak a csapatokkal, főleg a mienkkel. Az első félidőben mégis minden aggályunk feleslegesnek tűnt, mert Mikler bravúrjai, az összeszedett védekezés és Putics egyéni rohamai 14-8-as előnyt eredményeztek. Szünet után azonban hátul ismét rések támadtak, ráadásul a hajrában a játékvezetőknek is akadt hat-hét olyan percük, amelyekkel semleges pályán sem lenne könnyű elszámolniuk, így a németek egy gólra felzárkóztak. Putics egy ideig megint magányos harcosként próbálkozott, és az összecsapás hasonló szakaszában ez már a dánok ellen sem jött be. Ezúttal szerencsére előbb Nagy Kornél, majd Grebenár zárkózott fel mellé, így sikerült megtartani az egyre olvadó előnyt. A sors igazságszolgáltatása egyrészt, hogy 28-27-es győzelemmel így is meglett a bronz, másrészt, hogy Mikler pazar védése jelentette a döntő momentumot.
Ahogy az egész vb, úgy a harmadik hely megünneplése is túlnőtt a junior kategória határain. Tóth László szövetségi kapitány is ezt hangsúlyozta villámértékelésében: „A legjobb négy közé már csak szenzációs csapatok juthattak be, külön érdem, hogy ebben a mezőnyben megszereztük a bronzérmet.” E pillanatban még felesleges azt találgatni, két megsérült kulcsemberünkkel, Sándorral és Gulyással mire mentünk volna – a választ pár év múlva úgyis bizonyára megadja majd a mostani dobogósokra épülő felnőtt válogatott.
Az 1. helyért: Dánia–Szerbia és Montenegró 40-35.