Póker Aphroditéval

K ö n y v e s h á z

Minden úgy indult, mint a mesében: élt egyszer egy kisfiú valahol Magyarországon. A kisfiút Chikán Bálintnak hívták, aki egyszer csak a fejébe vette, hogy levelet ír jeles magyar művészeknek, küldjék el neki önarcképüket. S bár az ilyen leveleket általában kidobják a címzettek, most mintha sugallatot kaptak volna, teljesítették a kérést, így jött létre a nagyszerű gyűjtemény, amely Barcsay Jenőtől Szabó Vladimírig számos kiváló alkotó portréját foglalja magában. Nem kevés olyan művészét, akiről tíz– húsz év múlva magvas kritikát, tanulmányt írt az egykori kisgyerek. Mert Chikán Bálint (1952–1999) a nyolcvanas–kilencvenes évek igen termékeny művészeti írója, kritikusa, műtörténésze volt, s mivel a bölcsészkar előtt a közgazdasági egyetemet is elvégezte, különleges helyet vívott ki magának a kortárs művészeti közgondolkodásban. Képes volt arra, amire műalkotásokról szólva kevesen képesek: egyszerre szemlélni beleérzően a mű létrejöttének folyamatát, objektív mércével mérni az alkotást, rendszerbe helyezve vizsgálni a művészeti élet jelenségeit, szervezeti egységeit, s nem csak extra Hungariae…
Mivel pedig Bálint – nemcsak a barátai, de szinte minden művész kortársa tudta, hogy róla van szó, ha elhangzik ez a keresztnév – nemcsak elméletileg készült föl kiválóan, de kivételes volt szervezőképessége is, elképzeléseit a gyakorlatban is sikerrel valósította meg: a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának titkáraként igazi ütközőpont volt a hatalom és a művészek között, szerepet játszott a csongrádi művésztelep megmentésében, de a szentendrei MűvészetMalom létrejöttében is. S azután jött a hihetetlen hír a kilencvenes évek közepén a hirtelen rosszullétről, a gyógyíthatatlan betegségről, majd haláláról…
Búcsúztatóján barátja egy kedves haikuját idézte: „Vigyázz, hova lépsz, szentjánosbogár fénylett tegnap este ott.” Az értékek: a művek és emberek iránti különös érzékéről, tiszteletéről beszélnek azok az írások is, amelyeket a Pókerparti Aphroditéval című kötet tartalmaz. Található a kötetben néhány róla szóló írás is, ezek, akárcsak a halála után két évvel elkészült emléktábla meg az önarcképeket összegyűjtő kötet, számos izgalmas részlettel gazdagítják a róla kialakult képet. A kötet nagyobbik részét kitevő Chikán-írások pedig még karakteresebbé teszik azt a szellemi portrét, amelyet a különböző lapokban egymástól olykor évtizedes távolságban megjelent írások jól érzékelhetően körvonalaztak egykor. A szerző alapkérdésekre kérdezett rá: van-e sajátosan magyar művészet, képes-e az a nagyvilág számára is vonzó értékek létrehozására, kifejezhető-e pénzben a műtárgy értéke. Miközben szemlélte, megítélte, megírta a jelenségeket, a szó szoros értelmében részese volt az eseményeknek: otthon érezte magát a velencei biennáléra látogató stúdiósok között, de a Szent Anna-tónál rendezett performance-fesztiválokon is. A legjobban talán Erdélyben érezte magát, hiszen ottani kortársainak műveiben képzőművészet és társadalmi cselekvés, egyéni sors és történelem, hagyomány és teremtés ötvöződött össze a nyolcvanas–kilencvenes években is. A kötet címadó írása mindazonáltal az egyik kölni művészeti vásárról szól. A dóm élményétől, a dómban megfogalmazódó örök mércétől indul, s Marcel Duchamp földre ejtett, egyméteresből hirtelen hatvancentissé váló, korunk művészetének mértékvesztését jelképező szabócentiméterével folytatja, hogy érzékeltesse az Aphroditéval vívott pókerparti bizonytalan kimenetelét.
(Chikán Bálint: Pókerparti Aphroditéval – Válogatott művészeti írások. Szerk.: Hann Ferenc. Arcus Kiadó, 2004. Ármegjelölés nélkül)