Reformmentes ország

Gazdaságkutatók vélekedése alapján jelentősebb reformokra már csak a 2006-os országgyűlési választások után lehet számítani. Ezt egyébként nemcsak a hazai elemzők hangoztatják mind gyakrabban, a „trendre” ráerősít az Economist Intelligence Unit (EIU) országjelentése is, amely szerint idén a költségvetési hiány, jövőre pedig az infláció lesz nagyobb a vártnál. Miközben tehát nem előre, hanem hátrafelé megy az ország, egyfajta pénzügyi válság uralja a nemzetgazdaság azon részét (költségvetés, államadósság, fizetési mérleg) amelyért a kormány a felelős. Mindazonáltal a szakértők arra számítanak, hogy az év hátralévő részében gyengül a forint – az év végére a kutatók 254,50, egy évre rá 258 forintos euróárfolyamot várnak.
Mielőtt arra keresnénk a választ, miért is okoz az nagy gondot, hogy átfogó változásokra már csak a parlamenti választások után számíthatunk, tekintsük át röviden a magyar gazdaság helyzetét. A jelenlegi, MSZP–SZDSZ alkotta koalíció valószínűleg kormányon marad 2006 közepéig. Bár a miniszterelnök több, a gazdaság kifehérítését szolgáló, illetve az egészségügyet is érintő tervet jelentett be, azok „funkciója” nem több, mint választási fogás. Aligha gondolja ugyanis bárki komolyan, hogy a 2006-os választási költségvetés reformokkal lesz tele. Ha már itt tartunk: 1990-től a politikai ciklusokhoz igazodnak a gazdaságpolitikai ciklusok. Azaz minden kormány igyekszik regnálása elején az egyensúlyra koncentráló döntéseket hozni, míg annak második felében általában azok az intézkedések kerülnek középpontba, amelyekkel az élet minőségét lehet javítani. Most viszont már arra is látunk példát, hogy egy kormány a ciklus elején „kampányol”. Lásd: száznapos programok.
A kutatók vélekedése alapján a költségvetési hiányra vonatkozó célkitűzéseket az idén sem sikerül teljesíteni. Olyannyira nem, hogy az úgynevezett GDP-arányos hiány a kormányzati tervekben szereplő 3,6 százalék helyett – a könyvelési trükkök dacára – 4,3 százalék lehet, ami 2006-ra legfeljebb 4,1 százalékra csökkenhet. (Mellesleg a 2002-ben hivatalba lépett baloldali kormány volt az első olyan kabinet, amely már első évében sem fordított gondot a költségvetési és a fizetési mérleg egyensúlyára.) Ugyanakkor a vártnál kisebb pénzromlás és az erős forint 2005 elejétől lehetővé tette a Magyar Nemzeti Bank számára, hogy lazítson a monetáris politikán.
Örömteli, hogy a jegybank által következetesen és fokozatosan végrehajtott kamatcsökkentés úgy ment végbe, hogy nem gyengítette a magyar fizetőeszközt. Kiemelendő az is, hogy az utóbbi egy év alatt a kivitel élénkülni kezdett, ám ez a fogyasztás gyorsulásával együtt csak ahhoz lesz elég, hogy támaszt adjon a GDP 3,6 százalékosra várt bővülésének. 2006-ra a szakértők némi gyorsulást, 3,9 százalékos gazdasági növekedést várnak. Ez döntően Nyugat-Európa élénkülésének, továbbá a választási évre jósolt költségvetési költekezés fogyasztásbővítő hatásának tulajdonítják. Viszont a jövő évi éves átlagos inflációra vonatkozó, 2,7 százalékos prognózis lényegesen meghaladja a kormányzati várakozásokat.
De hát miért is sürgető a magyar gazdaság számára az átfogó gazdasági reform? A válasz egyszerű. Közmegegyezés van abban, hogy várjuk és óhajtjuk a mielőbbi felzárkózást a nyugat-európai életszínvonalhoz. Belátható, hogy ehhez mindenekelőtt gyors gazdasági növekedésre van szükség, és minél nagyobb a növekedés, annál rövidebb idő alatt érhető el a mai átlagos nyugati életszínvonal. A magyar gazdaság növekedésének tehát hosszú időn keresztül, vagyis tartósan jóval magasabbnak kellene lennie, mint a nyugat-európainak. Reform azért is kell, mert túlságosan rátelepszik a költségvetés a gazdaságra, ezért a jelenleginél jóval kisebb szerepet kellene vállalnia a büdzsének a jövedelem-újraelosztásban. A gazdaság nemzetközi versenyképességének javításához komoly reformokkal szűkíteni kellene a költségvetési újraelosztás mértékét. Idekívánkozik a modern piacgazdaság alapkérdése is: hogyan lehet a jövedelmeket úgy megosztani a vállalkozások és a lakosság között, hogy az a gazdaság növekedését és hatékonyságát szolgálja? Tehát a reformokra a közgazdaságtani magyarázaton kívül azért is szükség van, mert a jelenlegi évi 3-4 százalékos növekedés mellett 25-30 évet vesz igénybe, hogy a nyugat-európai gazdasági és életszínvonalat elérjük. Feltéve, ha marad ez a bővülési ütem. Persze gyarapodhatnánk gyorsabban is. Például a balti államok gazdasági növekedése eléri az évi 7-8 százalékot. Vagyis a felzárkózási idő megfelezhető.
Leegyszerűsítve tehát, hosszú távú, magas színvonalú, azaz fenntartható növekedés lenne szükséges ahhoz, hogy a nyugat-európai színvonalat ha már magunknak nem is, legalább már a gyerekeinknek és ne csak az unokáinknak tudjuk biztosítani!
A „reformhiány” mellett a magyar gazdaság gyors növekedését akadályozza a költségvetés túlköltekezése és a lakossági megtakarítások elégtelensége. Míg a statisztikák alapján korábban a lakosság egyharmada volt képes pénzügyi megtakarításokra, mára az ész nélküli hitelfelvétel jellemzi a háztartásokat. A kimutatások szerint már négyezermilliárd forinttal adósodtak el a magyar állampolgárok. A költségvetés túlköltekezésére pedig alighanem a legjobb példa, hogy a Medgyessy-kormány alatt a közalkalmazottak fizetését 50 százalékkal emelték meg, miközben nem volt mögötte gazdasági teljesítmény. Az ésszerűtlen választási ígéretek végrehajtása helyett a közszféra reformját kellett volna középpontba helyezni. Döbbenetes az is, hogy Magyarországon az alig négymillió munkavállalóból több mint 800 ezer az állami alkalmazott. Csak reformokkal lehet tehát megakadályozni az állami szektor túlduzzasztását. Ugyanakkor a munkaerő-piaci struktúraváltást csak körültekintően lehet végrehajtani, mert hét százalék fölött van a munkanélküliség. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül az is: a legrosszabb helyzetben a fiatalok vannak, hiszen a 24 év alattiak csaknem 20 százalékának nincs állása. Hogy el ne feledjük: a 2002-es parlamenti választásokat felvezető kampányban 400 ezer új munkahelyet ígértek a szocialisták – jelenleg ennyien vannak állás nélkül.
Nagy probléma, hogy a kormányzati gazdaságpolitika „eredményeként” az utóbbi években hazánk elveszítette azt az előnyt, amelyet korábban elért. Ma senki sem tekint úgy Magyarországra, mint élen járó reformországra. Az Európai Unió a túlzott költségvetési hiány miatt ismételten szégyenpadra ültetette hazánkat, hiszen saját ígéreteinket sem vesszük komolyan. S miközben Magyarország folyamatosan veszíti el versenyképességét, addig gyengül a társadalom egysége és szolidaritása. Nehezen találjuk a helyünket a kitágult európai erőtérben is. Ráadásul a látványos, nagy uniós ügyekben (az új Európai Bizottság létrehozása, Horvátország uniós tagságának a kérdése) tekintélyveszteséget szenvedett el Magyarország.
Az oly szükséges reformok révén vissza lehetne térni az egyensúlyőrző, gazdasági növekedést segítő politikára. Mert ha folytatjuk ezt a költségvetési túlköltekezésre és külföldi hitelekre alapozott, mesterséges konjunktúrával táplált gazdaságpolitikát, akkor nem lesz felzárkózás a nyugati életszínvonalhoz. Nemhogy húsz, hanem ötven év alatt sem.