Szellemek harca

Legutóbbi számában a Der Spiegel Marx két ujjal győzelmet mutató képét tette címoldalára, közölve olvasóival: „A szellem visszatér.” A publikáció előzménye, hogy a keletnémet Gregor Gysi és a német szociáldemokrata pártból kivált korábbi pénzügyminiszter, Oskar Lafontaine egyesített újbaloldali pártja a három hét múlva esedékes német parlamenti választásokon akár a 12 százalékot is elérheti. Ez esetben sem a szociáldemokraták, sem pedig a kereszténydemokraták nem lesznek képesek többségi kormányt létrehozni, hacsak nem alkotnak nagykoalíciót. Ettől azonban mind a szociáldemokrata Wolfgang Schrödert, mind a kereszténydemokrata Angela Merkelt kirázza a hideg, pedig programjukat tekintve nincs köztük sok különbség: mindketten a német szociális modell felszámolását tűzték ki célul.
A Der Spiegel azonban tévesen idézi fel Marxot, mert a harc nem a kommunizmus, hanem a jóléti állam szelleme ellen folyik. Ha a tényekhez ragaszkodott volna, inkább a kereszténydemokrata Ludwig Erhardot, Konrad Adenauer gazdasági miniszterét, a szociális állam megalkotóját kellett volna címoldalára tennie, aki a következőket mondta: „Egy modern és felelősségteljes állam egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ismét az éjjeliőr szerepére fokozzák le. Éppen ez a hamisan értelmezett szabadság vitte sírba a szabadságot és az áldásos szabadelvű rendszert.” Kétségtelen, hogy Erhard e nézeteivel a mai Európában a szélsőbaloldalra lenne besorolva.
A mai szabadelvűség, a neoliberalizmus elleni lázadás a franciáknál is felütötte a fejét. Az európai alkotmány a francia népszavazáson azért (is) bukott el, mert a baloldal elutasította annak a neoliberalizmust az alkotmány ragjára emelő harmadik fejezetét. A franciáknál Laurent Fabius korábbi miniszterelnök képviseli a neoliberalizmust elutasító „szélsőbaloldali” álláspontot, és lehet, hogy e törésvonal mentén a francia szocialista párt is szakadni fog. Mint még a népszavazás előtt mondta: „Húszmillió munkanélküli van Európában, és talán nemsokára harmincmillió lesz. S amit az alkotmány számunkra ajánl, az nem más, mint a korlátok nélküli verseny a termelés, a bérek, a kutatás és az innováció kárára. ”
A harc azonban nemcsak a szociális modell fenntarthatósága körül folyik, hanem annál szélesebb körben, amiről jó áttekintést ad a Stanford Egyetem professzorának magyarul is megjelent, a Tőkés társaságok világuralma című könyve. Mint írja: „A nemzetgazdaságok globalizálása és a tőkés társaságok uralmának szabadon eresztése… [következtében] …az állam alárendelődik a tőkés társaságok érdekeinek, a civil társadalomnak pedig az a képessége, hogy a kormányt a köz érdekében elszámoltassa, súlyosan sérül.” Ez az az európai alkotmány által is támogatott szellem, ami ellen Fabius, Lafontaine, a szakszervezetek, az Európai Szociális Fórum és számos további civil szervezet fel kívánja venni a harcot.