A három vezető európai bortermelő, Franciaország, Spanyolország és Olaszország közül talán ez utóbbi áll hozzánk a legközelebb, s nem csak a kis földrajzi távolság miatt. Az észak-itáliai szőlészeti és borászati kultúra már az Árpád-házi királyok idején komoly hatást gyakorolt a kialakulóban levő magyar bortermelésre, amikor többek között itáliai szőlőművelőket telepítettek Tokaj-Hegyaljára.
Itáliában Krisztus előtt már a VIII. században szőlőt termesztettek az etruszkok. A gyarmatosító görögök Oenotriának, azaz borországnak nevezték Itáliát. A Római Birodalomban a szőlőtermesztés és a borászat jelentős technológiai fejlődést ért el, ezzel egyidejűleg a borkereskedelmet nyereséget termelő gazdasági ágazattá fejlesztették. Pompeji volt hosszú ideig a birodalom legjelentősebb borkereskedelmi központja. A Vezúv gyilkos lávazuhatagában elpusztult várossal megszűnt a centralizált borkereskedelem, regionális szőlőtermesztési központok alakultak ki.
Földrajzi adottságai miatt Itáliában csakis jó borokat lehet termelni, mégpedig igen változatos fajtájú nedűket, amennyiben ennek alapfeltételei, a lankás domborzat, a sok napsütés és a mérsékelt éghajlat mind megtalálhatók itt. Az olasz csizma alakjának köszönhetően az Alpok védelmező hegyeitől délre, egész Észak-Afrikáig húzódó hegyvonulat garantálja a tengerszint fölötti magasság és a földrajzi szélesség ideális kombinációját, így a szőlőtermelés eszményi adottságait. A borvidékek talajának nagy része vulkáni eredetű; jelentős részben mészkő vagy tufa; nagy területen található homokos agyag: igazi Oenotria. Alig hihető, hogy nem volt ez mindig így, és hogy a Római Birodalom fejlett borkultúrájától visszaesésekkel tarkított hosszú út vezetett a mai világelsők között emlegetett olasz borkultúráig.
A kereszténység államvallássá válásával a IV. században korlátozták a korábbi mértéktelen borfogyasztást. A Nyugatrómai Császárság bukása és a népvándorlás itáliai fejleményei nemcsak az ország gazdagságát döntötték romokba, hanem az igényes szőlőtermesztést és borkészítést is – ami értékteremtés volt, az szinte kizárólag a kolostoroknak köszönhető –, hiszen eltűnt a fizetőképes keresletet biztosító társadalmi réteg. A XIII. és a XIV. században a gazdag kereskedővárosok (Firenze, Genova, Siena, Velence stb.) polgárainak jóléte ismét megteremtette a nemes borok piacát Itáliában, olyanynyira, hogy a Bordeaux-ból, Burgundiából, a Rajna-vidékről és a Duna mentéről származó borok kereskedelme az egyik legnyereségesebb üzletággá fejlődött. A helyi szőlőkultúra csak a XIV. század második felében kapott új lendületet Piemontéban és Toscanában, amikor is francia borászok aktív közreműködésével új fajtákat telepítettek. Másfél évszázad elteltével azután ismét a korabeli világ legjobb és legnépszerűbb boraival büszkélkedhettek a régiók. A XIX., majd a XX. század újabb hullámvölgybe sodorta az olasz szőlő- és borkultúrát, előbb a filoxéra szinte totális csapása, majd a két világháború hatása gátolta a fejlődést. A II. világháborút követő évek sem a kívánt fejlődési irányt hozták, a piac az olcsó tömegborokat favorizálta, ami a nagy termőképességű szőlőfajták telepítéséhez vezetett. Az olaszoknál egészen a 60-as évekig a bor nem élvezeti cikk, hanem az egyik legfontosabb kalóriabeviteli forrásként szolgált.
A XX. század hatodik évtizede radikális változásokat hozott. Jelentősen emelkedett az életszínvonal, ezzel együtt megváltozott a fogyasztói magatartás is, viszonylag rövid idő alatt az olaszok fejenkénti borfogyasztása az eredetileg több mint 110 literről kevesebb mint 60 literre csökkent. Széles társadalmi rétegek kezdték keresni a jobb minőségű borokat, aminek természetes következménye lett, hogy kezdetét vette egy mind a mai napig tartó radikális megújulás a szőlőtermesztésben.
A fellendülés központja most is Toscana volt, ahol elkezdték telepíteni az addig kevésbé elterjedt francia cabernet sauvignon, merlot, chardonnay és syrah fajtákat. Megjelentek a „kicsi” új barrique hordók a pincékben. Nem sokkal ezután Piemonte is követte Toscanát, bár itt elsősorban a tradicionális barolo és barbera borok megújítására törekedtek, nem eredménytelenül.
1963-ban az olasz kormány nehéz és fáradságos munkába fogott, amikor hozzákezdett a borok rendszerezéséről és elnevezéséről szóló törvénykezésbe. (Érdekességként megjegyezzük, hogy III. Cosimo de Medici már 1716-ban a Chianti vidék első meghatározását tervezte, miközben Carmignanót a világ első kötelezettségekkel terhelt borvidékeként létre is hozta.) A bortermelést az európai normáknak megfelelően két osztályba sorolta: az asztali borok (Vini da Tavola – VdT) és az ellenőrzött eredetmegjelölésű DOC-borok (Denominazione di Origine Controllata) vagy minőségi borok kategóriájába. Az utóbbi osztályba sorolt boroknál a törvény előírja az eredetvédelmi területhatárokat, az engedélyezett terméshozamokat, a telepíthető szőlőfajtákat és a termelési technológiát.
A nyolcvanas években azután a további minőségi fejlődés és differenciálódás, valamint az egyre növekvő számú DOC-vidék kikényszerítette a minőségi piramis csúcsán egy újabb lépcsőfok létrehozását: az úgynevezett DOCG (Denominazione di Origine e Garantita) ellenőrzött és garantált minőségi borok kategóriáját. Ide sorolták az olyan kiváló minőségű borokat, mint például a barolót, a barbarescót, a Brunello di Montalcinót, a chianti classicót, a chiantit és a Vino Nobile di Montepulcianót. Ma már 21 DOCG-bor van Olaszországban, amelyeknél a DOC kategóriánál szigorúbb termelési technológiát, alacsonyabb termésátlagokat és hosszabb érlelési időtartamot kell biztosítani.
A DOCG-borok különféle kategóriáit is pontosították: a riserva hosszabb hordós érlelési időt, a superiore az átlagosnál magasabb alkoholszintet, míg a classico az eredeti termőterületet jelenti.
A mai olasz borokat kóstolgatva egyértelműen megállapíthatjuk a vörösborok dominanciáját, ezek egyre jobbak. (A mediterrán klíma valójában nem igazán alkalmas a jelentős fehérborok előállítására, mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek ilyenek Olaszországban, csak sokkal kevesebb van, mint vörös.) Választékukban a törékeny bársonyostól a testes bíborvörösig minden stílus, íz és zamat megtalálható. Az impozáns hazai fajták, a sangiovese különböző klónjaiból készített Brunello és Rosso di Montalcino, Vino Nobile és Rosso di Montepulciano, valamint chianti classico (ebben a cuvée-ben minimum 75 százalék a sangiovese) boroktól a nebbiolo szőlőből erjesztett barolo és barbaresco borokon át a csodálatos Amarone di Valpolicelláig, a nemzetközi divatos fajtákig (cabernet sauvignon, merlot, syrah). Az olasz borok minőségének gyors fejlődése köszönhető az olasz borászok szakértelmének, a külföldi borászoknak, a jó marketingmunkának, de az Európai Unió biztosította piacnak és a fejlesztések komoly pénzügyi támogatásának is.
Az olasz borvidékeket áttekintve egyértelműen megállapítható ma is a vörösboros Toscana és Piemont primátusa, nyomában Venetóval, a lombardiai Franciacortával, Emilia Romagnával és a feltörekvő borászati technológiájában és ültetvényszerkezetében forradalmi változásokat felmutató Szicíliával, valamint Pugliával és Abruzzival.
Az olasz borok tengerében való eligazodást elősegítendő kijelenthetjük, hogy számos olyan olasz borászat van, amelynek neve, márkája biztos garanciája a kiváló minőségnek.
Ezek közül a nemzetközileg elismert pincék közül jelenik meg a tizennegyedik budapesti bor- és pezsgőfesztivál vendégeként szeptember 8–11. között a Várban Toscanából Il Piggione (Montalcino), Fattoria del Cero (Montepulciano), Villa Cafaggio és Villa Branca (chianti classico), Baroncini (San Gimignano); Piemontéból Borgogno (barolo) és Produttori de Barbaresco (barbaresco); Venetóból Zenato (Garda-tó környéke), Bisol (Valdobbiadene), Armani (Valdadige); Lombardiából Ca’ del Bosco (Franciacorta); Trentinóból LaVis (LaVis); Szicíliából Pellegrino (Marsala).
A kedves olvasónak így személyesen is lehetősége lesz lemérni, hol tart ma Itália borkultúrája, miközben az olasz nemzeti kiállítás remélhetően színesíti a borkedvelők hazai legnépszerűbb seregszemléjét.
Információ: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht.
1124 Budapest, Somorjai u. 21.
E-mail: [email protected]
www.borkulturakht.hu
Tel.: 36-1/203-8507
origo.hu
Kiszáradt egy népszerű tó a Balaton mellett
