Az elszabadult benzinárak és a család kiadásai

Benzinárügyben ellenérdekeltek az autósok százezrei és a kormány. Pontosabban a családok – vállalkozók – és az állami költségvetés. Be kell tartani a szigorú költségvetési fegyelmet – kamerái pergőtüzében így ad útravalót László Boglár szóvivő. Tankolásra pénzt kérő férjét is hasonló szavakkal indítja a családi büdzsé szigorú őre. Miniszterelnökünktől megtudtuk – íme, nincs új a nap alatt –, hogy a magas benzinár magas adótartalmának minden egyes forintjára olyan szüksége van a költségvetésnek, „mint egy falat kenyérre”. De a családban azt is tudják: kisebb lesz a falat, ha drágább a kenyér.
Ez érthető és oké, mondjuk jobb szó hiányában pestiesen. Az igazságot keresve tudjuk, hogy az ördög a részletekben van. Talán a folyamatosan emelkedő kőolajárakat azonnal lemásoló üzemanyagárak – családi és állami – költségvetésében bújt el a kisördög. A költségvetésben nem kis tételként szerepel az üzemanyagok árába épített adó, amelynek éves hozadékát a várható világpiaci olajárakkal számolva tervezik. Ami erre az évre 250 Ft/liter. A családi büdzsék is hasonlóra készültek. De a világban folyamatosan, majd drasztikusan, a számításokkal nem törődve emelkednek az árak.
A drágább üzemanyag több adóhozadéka – nem tervezetten – gazdagítja a nagyot, szegényíti a kicsit. A naponta ajándékba kapott sok, nagyon sok többlet is a költségvetés, a kormány tulajdonává lesz, amit őrizni kell, mint a falat kenyerünket. Mert elvesztése veszélyeztetné a költségvetés biztonságát.
A kicsik, a családi és vállalati büdzsék őrei is be szeretnék tartani a költségvetési fegyelmet. De ez nem megy, mert a világ szerencsétlenül alakult helyzetéből potyán kapott, az állami költségvetést gazdagító milliók védhetetlenül elveszik tőlük a falat kenyerük megtartásának jogát. Micsoda ellenérdekeltség!
A költségvetésnek, a kormánynak jól jönnek az ajándékként – terven felül! – érkező milliárdok, amelyeket gyorsan besorolva sajátként kezelnek, őriznek. És akik – elsősorban a „populisták” – ebből a váratlan haszonból akarják mérsékelni a családi büdzsé ugyancsak terven felül érkező, naponta növekvő kiadásait, veszélyeztetik a költségvetés és az egész gazdaság biztonságát. Felelőtlen – állítják – az ajánlott megoldás azért is, mert csak átcsoportosításokkal, természetesen a szociális kiadások terhére, lehetne biztosítani az adócsökkentés fedezetét. De akkor hogyan terveztek? Már a 300 forintos üzemanyagárral számoltak?
És hiába hozták előre az ötszázalékos áfacsökkentést, a költségvetési fegyelem hangoztatása mellett ugyanúgy a kormány feladata lenne a kisembereket, a családokat segítve elhárítani, de legalább csökkenteni a váratlan hatások következményeit. Pár hónap múlva ugyanis, majd sűrűn hivatkozva a világpiacra, esetleg egy újabb hurrikánra, úgyis 300 forint felett lesz megint a benzinár, mert csupán ötszázalékos adócsökkentés után sokáig lefelé nem fog menni, az biztos. Mi lenne, ha váratlanul 250 forintért tankolhatnánk? Mi lenne a költségvetéssel, a kormánnyal, a gazdasággal, na és velünk? És 250 forint alatt, netalán 200 forintnál?

Eiter István
Pécs