Bár 25,5 millió dollárt kell fizetnie az USA-nak a magyar izraeliták részére, hazánk zsidósága mégis mindössze ötmillió dollárban részesül, amely öt év alatt érkezik meg. Ennek oka, hogy az egykori holokauszttúlélőknek csak egy része, mintegy 13 ezer ember él Magyarországon, a fennmaradó pénz izraeli, amerikai, kanadai zsidó szervezeteket illet.
Információink szerint a pénzt nem kapják meg közvetlenül azok a személyek, akiknek ékszereik, javaik felkerültek az aranyvonatra, s onnan eltűntek.
*
Hiszen az ötmillió dollárt szociális célokra lehet fordítani, s az ilyen tevékenységet folytató szervezetek között osztják szét.
Ismert, a zsidók javai egy ausztriai katonai raktárból tűntek el azután, hogy az amerikai hadsereg 1945 májusában lefoglalta az elrabolt ingóságokat Németországba szállító szerelvényt. A 25,5 millió dollárról szóló peren kívüli egyezséget a héten mondta ki jogerősnek egy amerikai bíróság, ez alapján fizethet kárpótlásképpen az Egyesült Államok. A felperes zsidó szervezetek Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója egyik nyilatkozata szerint az ötmillió dollár szociális jellegű felhasználásáról egy hattagú bizottság dönt majd. A testületben főképp zsidó szervezetek foglalhatnak helyet, de köztük lehet információink szerint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége is.
Az aranyvonat által érintett hazai zsidók egy megállapodást írhattak alá, amit nagy részük meg is tett. Ebben tudomásul kellett venniük, hogy szociális segélyprogramokban részesülhetnek, viszont nem pereskedhetnek, konkrét követeléssel nem állhatnak elő az Egyesült Államokkal szemben. Nem teszi lehetővé a dokumentum, hogy az aranyvonaton elveszett tulajdon értékét kártérítésként közvetlenül fizessék ki az érintetteknek. A megállapodási feltételekben az szerepel, hogy a bizonyítékok összegyűjtésének nehézsége miatt kell inkább szociális segélyprogramokat finanszírozni. A holokauszttúlélők és örököseik ki is zárhatják magukat a megállapodásból, ám ezt a legtöbben azért sem tették Magyarországon, mert „amennyiben a náci üldöztetés több mint száz magyar áldozata dönt a kizárás mellett (…), az Egyesült Államoknak jogában áll a megállapodási alapot 400 USA-dollárral csökkenteni minden áldozat után, aki kéri kizárását, a levonás pedig abban az országban történik, ahol a kizárását kérelmező áldozat él”. Az Egyesült Államok vissza is léphetett volna az egyezségtől, és azt semmisnek nyilváníthatta volna, ha több mint száz magyar áldozat kizárja magát a megállapodásból.
Problémás kárpótlás. A származásuk miatt a második világháborúban meghurcolt emberek kárpótlása eddig sem volt zökkenőmentes. Számos esetben – az Osztrák Megbékélési Alap juttatásainál vagy a svájci kormány kártérítésénél – történtek kísérletek a pénzek vakvágányra terelésére. Az előbbit érintő kiutalások miatt például rendőri eljárások tucatjai indultak, s országgyűlési albizottság vizsgálja a visszaéléseket. A leginkább kézzelfogható csalássorozat ugyanakkor a magyar adófizetők pénzéből folyósított kártérítéseknél történt. A Magyar Nemzet három éve tényfeltáró cikksorozatban számolt be Leslie Gross amerikai–magyar vállalkozó ténykedéséről, aki közel kétezer elhurcolt személy kárpótlási ügyét kezelte, megbízásos alapon. Az üzletember a később Amerikába emigrált jogosultak után több száz millió forint kártérítést vett fel a magyar kárrendezési alapból. Lapunk több szúrópróbaszerűen kiválasztott esetet írásszakértővel megvizsgáltatott, s kiderült: azokon fiktív aláírások szerepelnek, több esetben olyan személyektől, akik az aláírás állítólagos pillanatában már halottak voltak. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított, felhasználva a lapunk bizonyítékait is. Idén azonban – nem kis meglepetést keltve – megszüntették a nyomozást. (H.G.)
