Önéletrajz

Tisztelt Cég! Alulírott Eresztő B. Ottó születtem 1949. június 1-jén, Elepen. Tanulmányaimat Debrecenben végeztem, gyalázatos eredménnyel. Bukást bukásra halmoztam, az általános iskola nyolcadik osztályát például háromszor jártam ki. A nehéz felfogásom szabott gátat az elfogadható előmenetelnek. Lelkileg nehezen dolgoztam fel tanáraim és pajtásaim megvetését, ráadásul a családi helyzetem sem volt rózsás. Apámat nem ismertem, szövőnő foglalkozású édesanyám egyedül nevelt, pontosabban csak szeretett volna nevelni, ugyanis állandó éjszakás lévén nappal aludt. Magányos, befelé forduló, betegesen hazudozó, lelkileg sérült gyermek voltam, aki egyetlen barátot sem tudott szerezni magának. Még a saját kutyánk is megugatott.
Az általános iskola elvégzése után egyik tanintézetbe sem vettek fel, így dolgozni kezdtem, hogy megteremtsem a szilárd anyagi alapot a remélt családalapításhoz. Ez nem sikerült. Tizennyolc alkalommal helyezkedtem el különböző munkakörökben, de sehol nem tudtam gyökeret verni. Volt, ahol a piszkos vagy megerőltető feladat volt ellenemre, de előfordult, hogy a főnökömmel annyira elmérgesedett a viszonyom, hogy a tettlegességtől sem riadtam vissza. És ha már itt tartunk, szerintem az ütés vagy a rúgás is nyomós érvnek számít, ha a szavak már elfogytak. Érdemes kipróbálni! Többször felrótták nekem, hogy szeretek lazsálni, nem vetem meg az alkoholt, délben érkezem a munkahelyre, és mindjárt ebédidőt tartok (mintha a trógernek nem lenne joga ahhoz, hogy táplálkozzon!?), ráadásul az idegtépő okoskodásommal bármelyik embertársamat az őrületbe kergetem. Egy alkalommal például kifejtettem az építésvezetőmnek, hogy nálam ne hivatkozzon a munkafegyelemre, mert olyan egyáltalán nincs. A munkának ugyanis nem lehet fegyelme, mert a munka ugyebár nem élő személy. Tessék csak meggondolni, az álmennyezetnek vagy buszmegállónak sincs fegyelme, azt se tudja, mi fán terem. Az építésvezető a városhatárig kergetett a malterkeverővel, de volt olyan főnököm, aki őrjöngve döntötte romokba a saját irodáját, amikor nagyon nyugodtan elmagyaráztam neki, hogy ő nem azért lett vezető, mert annyira jól értette a dolgát, hanem mert időben rátalált arra a zsíros fenékre, amely révén egyre feljebb nyalta magát a ranglétrán. Ezt mondtam a szemébe: ön egy nyákbőrű meztelen csiga, akinek semmiféle jogalapja sincs arra, hogy dirigáljon, jobban teszi, ha azonnal eltakarodik, különben vállalnia kell, hogy a dolgozók megvetése övezi. Jellemző erre a szép, új világra, hogy nem övezte. Persze megint én kerültem az utcára.
Egyébként nemcsak a munkahelyi vezetőimmel kerültem ellentétbe, hanem a kollégáimmal is. Képtelen vagyok uralkodni magamon, mindenkit vérig sértek, persze ok nélkül. Boldoggá tesz, ha valami nem sikerül, ráadásul gyűlölöm a közösséget, a nők pedig idegesítenek. A puszta jelenlétük elég ahhoz, hogy a földre vessem magam, és visítva pörögjek a hátamon. Az életemet kísérő buktatók ellenére igenis büszke vagyok arra, hogy amit elértem, azt a magam erejéből értem el, még akkor is, ha ez a nullával egyenlő. Senki ne becsülje le a nullát! Aki ebbe a hibába esik, megérdemli, hogy csak olyan pénzösszeg üsse a markát, amiben nincs nulla. Hohó! Ugye, mindjárt óvatosabb lesz az ember…!
Ami még fontos: annyira megbízhatatlan vagyok, hogy arra már építeni lehet. Ha megmondják, mit hogyan csináljak, nagy összegben fogadhat rá bárki, hogy nem azt és főleg nem úgy fogom csinálni, de persze azt is rosszul, tetemes károkat okozva. Nem azért, mert makacs vagyok, netán forradalmár a magam kis szemétdombján, hanem mert képtelen vagyok engedelmeskedni. A véremben lüktet az értelmetlen lázadás, amely mindig és mindenütt elmérgesedő konfrontációhoz vezet. A puszta jelenlétemmel ott is képes vagyok konfliktust előidézni, ahol ilyen soha nem volt. Ugyanakkor garantálom, hogy egy szikrányi belátás sincs bennem. Ha hibázom, márpedig csak hibázom, sohasem ismerem el, agresszívan tagadok az utolsó töltényig. Fafejűségemen sokszor magam is meglepődök, de a férfi legyen edzett acél.
Éltet a remény, hogy kíméletlen őszinteségem nem veszi el a T. Cég kedvét attól a kihívástól, hogy a megpályázott állást elnyerjem.
Dátum, aláírás.