Egyelőre nem világos, hogy mennyi pluszforrást szán a kabinet a programban szereplő fejlesztésekre, intézkedésekre.
Az EU-ban Magyarországon a legmagasabb a daganatos betegségek miatti halálozás, legalábbis az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi, 2003-as adatai szerint. Abban az évben 135 ezren haltak meg hazánkban, több mint 25 százalékuk rákban.
*
Szomorú, hogy aránytalanul sok fiatal veszíti életét rosszindulatú daganat következtében. Évente 40 ezer munkaképes korúnál diagnosztizálják a betegséget, s több mint hétezer embert százalékolnak le. Több okra vezethető vissza a magas halálozás a szakemberek szerint. Egyrészt eleve nagyon sok a rákos megbetegedés, ami egyebek mellett környezeti hatásokkal és az életmóddal magyarázható. Másrészt számos helyen nem garantált a megfelelő minőségű ellátás. Egyes kórházi osztályokon úgy kezelik a pácienseket, hogy ahhoz sem a szakmai, sem a tárgyi feltételek nincsenek meg. Emiatt sok beteget elveszítenek. Csökkenti a gyógyítás eredményességét a daganat késői felismerése is.
A Nemzeti rákellenes program végső célja, hogy 2010-re 10 százalékkal csökkenjen a daganatos betegségek miatti halálozás. Több mint háromezer életet nyerhetünk ezzel évente – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc kormányfő, amikor tegnap bemutatta a vitairat első változatát. Leszögezte: a rák elleni küzdelem nem abból áll, hogy legyőzzük a bajt, ha az már megjelent. Hamarabb kell kezdeni, a helyes életmóddal, a táplálkozással és a szűrővizsgálatokon való részvétellel.
Jobban kell hangsúlyozni a vizsgálatok jelentőségét, és elérhetőbbé kell tenni azokat – hangsúlyozta a program egyik fontos elemét. A miniszterelnök hozzátette: el kell érni, hogy a behívott nők 70 százaléka részt vegyen az emlő-, s 50 százaléka a méhnyakrákszűrésen. Kísérletképpen elindítják a férfiak prosztatarákszűrését, illetve kiterjesztik a vastagbélrák megelőzését célzó vizsgálatokat. Sokak szerint aggályos viszont, hogy képes lesz-e a rendszer megfelelő ellátást nyújtani, ha a vizsgálatok miatt kezdetben jelentősen megemelkedik a betegek száma.
A nemzeti program szerint onkológiai központokat kell kijelölni, hogy egységessé és ellenőrizhetővé váljék az ellátás. A szakemberek egyetértenek azzal, hogy csak a centrumokban finanszírozzák az onkológiai kezeléseket, ám azt kérdésesnek tartják, hogy sikerül-e szakmai szempontok szerint kijelölni ezeket az intézményeket. A kormányfő szerint javítanák a diagnosztikai és sugárterápiás feltételeket, s egy új központot is kiépítenének az Észak-Dunántúlon. A korszerű PET-vizsgálatot jövőre a jelenlegi ezer helyett pedig már háromezer embernél finanszíroznák. Az viszont nem hangzott el a kormányfő beszámolójában, hogy ezekre az intézkedésekre mennyi pluszpénzt szán a kormány.
Gógl Árpád, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere üres szólamnak nevezte a programot. – Megint felszállt egy léggömb – mondta a fideszes politikus, utalva arra, hogy az semmi újat nem tartalmaz. – A szűrés, a megelőzés az eddigi programoknak is része volt. Ez már a harmadik megígért egészségügyi program, s ebből a „huszonvalahány lépésből” sem valósult meg eddig semmi – tette hozzá.
Rákellenes program indul
Évente több mint 33 ezren veszítik életüket hazánkban daganatos betegségben, pedig sokuk megmenthető volna. A halálozás 10 százalékos csökkenését reméli a kormány öt éven belül a Nemzeti rákellenes programtól, amelynek első változatát tegnap bocsátották szakmai vitára.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!