Én nem tudom, miként történt, de ma reggel arra ébredtem, hogy fejemben a „hegyek között, völgyek között zakatol a vonat” kezdetű dal motoszkál és zümmög mint valami makacs szúnyog, amelyet sem elűzni, sem agyoncsapni nem tudunk.
Az ilyesminek általában a kedvezőtlen idő a magyarázata. Amitől a folyók kiáradnak és falvakat sodornak el, az nyilván az ember szervezetét és idegrendszerét is igénybe veszi, így aztán semmi meglepő sincs azon, ha még fogmosás után is azt dúdolja: „Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat, én a legszebb lányok közül téged választalak. Egy a jelszónk, tartós béke, állj közénk és harcolj érte…” Ha netán az utolsó sorokat ütemes tapssal is kíséri az illető, akkor már nagy a baj, így fel kell tennünk kollégám, Pilhál Gyuri kedvenc kérdését: „Látta már orvos?” Mivel az illető, akiről szó van, én vagyok, ki kell jelentenem, hogy az ütemes tapstól megtartóztattam magam, bár a zakatolástól hosszú időn át nem tudtam szabadulni. Természetesen ehelyett a „Zúgva száll mint a győzelmi zászló…” kezdetű, a Vörös Hadsereget dicsőítő induló is feltörhetett volna emlékezetemből mint a talajvíz, de elmém valamely ismeretlen okból a zakatolást választotta, amelynek ritmusára egykor tekintélyes kommunista elvtársak és elvtársnők varázslatos körtáncot lejtettek. Hát nem borzasztó? Persze, ha annak idején csak a szocialisták zakatolnak, az nem lett volna végzetes, de ez a gyermeteg őrület az egész országra kiterjedt, a társas összejövetelek csúcspontját jelentette, messze felülmúlva a „Száz forintnak ötven a fele” bornírtságát, ugyanis áthatotta a „tartós béke” szemérmetlenül képmutató ideológiája. Jóságos Isten! Mi minden lehet még a fejemben! Ha jól emlékszem, az ideológiával átszőtt körtáncnak volt egy liturgiája: az elején középen állt a főelvtárs, körülötte a többiek összekapaszkodva forogtak, s a fenti szöveget gajdolták. (Ha a szereplők a megfelelő öltözéket viselik, az egész valamely vudu szertartásra emlékeztetett volna.) A középen lévő elvtárs kiválasztott egy elvtársnőt, azzal pördült egyet a kör közepén, majd az elvtársnő maradt egyedül odabent, és a „legszebb lányok közül” alkalmasint kiválasztott egy kopasz férfit, s így folytatódott az egész tovább. De a lényeg a „tartós béke” volt, a sztálini önkény leghamisabb próféciája.
Vajon jelenleg is zakatol-e a vonat hegyeink-völgyeink között?
Bizony, bizony. A szociknak ismét sikerült beletáplálniuk a népképzeletbe, hogy számos gondra és nyomorúságra a „tartós béke” volna a megfelelő megoldás. De hát a vonat akkor zakatolna vidáman hegyek és völgyek között, ha az ellenzék mindenben együttműködne a kormánnyal, nem cseszegetné, hanem áhítattal figyelné, miként dübörög a gazdaság, s miként lesz egyre nagyobb a jólét. A kör közepén, szívére tett kézzel Gyurcsány áll, s ha úgy kívánná az ország érdeke, akkor ő akár Orbán Viktort is választaná, annyira kedveli a tartós békét. Ha nem is Orbán Viktort, de Dávid Ibolyát bizonyára. Vagy Kupa Mihályt – a legszebb lányok közül.
Na, végre, kiment a fejemből ez a marhaság. Most azon tűnődöm, hogy bekövetkezhet-e még egyszer egy olyan állapot a magyar nép életében, amikor a legártatlanabbnak és legártalmatlanabbnak tűnő társasjátékaikba is beszűrődhet valamely zsarnoki akarat rafinált üzenete. Attól tartok, hogy most a kör közepén valójában az Aranyborjú áll. Persze a jelenlegi aranyborjú nem aranyból készült és különösképpen nem borjúból. Mint ahogy a sonka sem sonka, a kolbász sem kolbász, a tejföl sem tejföl itt már. A körtánc, amelyre – úgy tűnik – senki sem kényszerít, a gagyi műborjú körül forog. A populáció ünnepi szórakozása immár nem a zakatolás, hanem a hétvégi bevásárlás a nagy üzletközpontokban, s ebben, valljuk be, van némi üzenete egy újszerű zsarnokságnak.
Hogy legközelebb egy frontátvonulás vagy özönvíz alkalmából mi kezd majd zakatolni a fejemben, én nem tudom…
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
