A fúrás szabadsága

Nemrégiben évődve fölvetettem e hasábokon: vajon ki helyettesítené Friderikusz Sándort a köztévében, ha netán ágynak dőlne? A Hét hűlt helyét bitorló politikai háttérműsor ugyanis egy élő emberről volt elnevezve. E személyi kultuszra emlékeztető szituációnak immár vége: a nagyravágyó terjeszkedésében meggátolt riporter nekirontott kenyéradó gazdáinak, mire kitették a szűrét a tévéből. Friderikusz a szolgálati utat megkerülő személyes érdekérvényesítésre ezúttal nem a készséges bulvárlapokat használta fel, mint megszokhattuk, hanem a Népszabadságot, amely amúgy (munkásszálló-kereskedelmi ügyekben) hadban áll Rudi Zoltán tévéelnökkel.
Rudi végül a Népszabadság helyett (miután a legelső, méltatlannak ítélt interjúkérdést követően felállt) a Magyar Nemzetben fejthette ki véleményét, ami egyébként egy kifejlett demokráciában szokványos eljárás volna. A kétszemélyes médiaháború azonban olyan hordalékokat is partra vetett, amelyek mellett nem lehet szótlanul elmenni.
Friderikusz a Népszabadságnak adott interjújában rettenetes dolgokat mondott. A lap összefoglalója már önmagában a törvényesség arculcsapása: „Nyíltan hadat üzent Rudi Zoltán tévéelnöknek Friderikusz Sándor, aki a politikusok kezébe tette a döntést: vagy ő, vagy az MTV irányítója távozik a Magyar Televízióból.” Túllépve a kocsmaudvari tempón (vagy ő, vagy én): mi az, hogy a politikusok kezébe tette a döntést? Mi köze egy szakmai, köztelevíziós hatásköri vitához a politikusoknak? S milyen politikusoknak? Talán várta Lendvai Ildikó megnyugtató mondatait az üzenetrögzítőjére, hogy „a Feri” is őt támogatja? Friderikusz lényegében beismerte, hogy a politikusok tenyeréből eszik. (Megjegyzem, műsoraiból ez eddig is világosan látszott.)
Friderikusz interpretációja szerint Rudi a helyettesítésre kiszemelt Horvát János személyére reagálva „tétova módon a műsor-szolgáltatási szabályzatra hivatkozott, amely szerinte tiltja, hogy ha valaki kereskedelmi tévében dolgozik, és Horvát a Sport TV elnöke, a közszolgálati tévében műsorvezető legyen. Megkérdeztem Rudit, hogy ha ez így van, hogyan lehetséges, hogy éveken át Horvát vezette ugyancsak az MTV-ben az Aranyág című gyermeksegélyező egész napos műsorokat, továbbá Verebes István, a TV2, korábban az RTL Klub arca hogyan ülhet át minden héten a közszolgálati Nap-keltébe”.
Friderikusz titokban nyilván olvasgatja a Magyar Nemzetet is, mert évek óta ezt az összeférhetetlenséget szajkózzuk a közszolgálati és kereskedelmi szféra között. Ám ahhoz mégiscsak vastag orcabőr kell, hogy Friderikusz „mint korábban az RTL Klub és a TV2 arca”, fölvesse mindezt annak a Rudinak, aki ugyancsak a TV2-től érkezett. Megjegyzem: Verebes közszolgálati áthaknizása akkor is permanens botrány, ha Gyárfás Tamás őt név szerint is beleíratta a nap-keltés szerződésbe. (S egy kósza kérdés: ha ez a közszolgálati képernyőn való megjelenés kritériuma, vajon miként szerepelhet a felsoroltak között az időközben felbukkant Orosz József?)
Friderikusz tolmácsolásában a hadüzenetet megfogalmazó tételmondat így hangzik: „Sajnos amióta Rudi az elnök, csak az a fontos az MTV-ben – műsort, nézőt, pénzt is beleértve –, hogy ezek a tévévezetők mekkora hatalmat tudnak erjeszteni a saját kis szemétdombjukon.”
Érzékletes fogalmazás: szinte érezni az orrfacsaró illatot, amely a téesztanyák csávázótelepei körül terjeng. A másodlagos információ az, hogy Rudi előtt az „erjesztett hatalom” másodlagos volt a pénzhez képest. Úgy tűnik, mégiscsak van fejlődés, ha szabad szemmel érzékelhetetlen is. Friderikusz arra a felvetésre, hogy „a Magyar Nemzet viszont azt írja, hogy ön akarja felborítani a belső viszonyokat, át akarja venni az Este irányítását, és az eddigieknél is jobban az MSZP befolyása alá akarja vonni az MTV-t”, a riporter nem egyértelműen cáfolt. „Valóban szó volt arról az utóbbi hetekben, hogy nincs elég felület ma és már jó ideje a Magyar Televízióban a közszolgálati műsorok számára. Az is igaz, magam kezdeményeztem Rudinál, hogy hosszabbítsuk meg az Estét, de nem azért, hogy az MSZP-nek, hanem hogy a közéletnek sokkal nagyobb terepe legyen a közszolgálati Magyar Televízióban. Hogy egy, a mainál sokkal tartalmasabb, elemzőbb, többaspektusú műsor váljék belőle, mert – ahogy viccesen szoktam mondani – az Este manapság hírműsornak sok, háttérműsornak kevés. Ráadásul annyira elfáradt ez az egész, hogy hibát hibára halmoz.” Vagyis a puccskísérlet tényét Friderikusz lényegében (viccesen mondva) megerősítette – különös megaláztatás lehetett hát neki, hogy épp azzal a Krizsó Szilviával helyettesítették A szólás szabadságában, aki amúgy „hibát hibára halmoz”. (Viszont hinni lehet neki.) Ám az MSZP-vel kapcsolatos médiakorteskedés gyanújának cáfolatát fölöttébb gyengítette, hogy az Este „hibahalmozására” Friderikusz épp a kormányfő védelmében hozott példát. „Legutoljára például Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt leckéztették meg, amikor a könyve kapcsán – az előzetesen egyeztetett sajtóterv ellenére – a Klubrádió folyosóján orvul kamerával megvárták, és ki akartak erőszakolni a könyvéről pár mondatot. Gyurcsány rezignáltan közölte, hogy neki 15 másodperc múlva be kell ülnie egy élő rádióadásba, ezért jött ide, de egy későbbi időpontban készségesen áll az Este rendelkezésére. Mindezt adásba szerkesztették, és azzal a kommentárral látták el: a miniszterelnök egy kereskedelmi rádiónak igen, a közszolgálati televíziónak nem adott interjút új könyvéről. Képzelheti, milyen jót tesz egy ilyen – hírértékét tekintve teljesen értelmetlen – közjáték a közszolgálati televíziónak!”
Minderről a szervilizmuson túl az alkalmatlanság ötlik eszembe, ami a Medgyessy-interjú önkényes megvágásakor lett szembeszökő. Mit is mond itt Friderikusz? Nem kevesebbet, mint hogy a közszolgálati televíziónak tartania kellene magát (holmi előzetesen egyeztetett sajtóterv szellemében) a kormányzati akarathoz vagy propagandatervhez ahelyett, hogy az ország közvéleményének tájékoztatását tartaná szem előtt. A mindenkori miniszterelnök megleckéztetése például a közszolgálatiság lényege: egy választott miniszterelnök (még ha ezt a mostanit nem választottuk is meg) a nap minden másodpercében álljon készen arra, hogy szembesítik választóival, a nyilvánossággal.
S hogy Friderikusz miért csak most borította ki a bilit? „Szégyellem is magam azért, hogy idáig hallgattam, de a helyzet tovább nem tűrhető. Én független értelmiségi vagyok, akinek kötelessége kinyitni a száját, ha maga körül szakmai, erkölcsi és anyagi visszaéléseket tapasztal.” És nem szakad le az ég! A független értelmiségi, aki Rudival is elég jól elvolt, amíg csengett a kassza. Az pedig, hogy „annyi saját halottja van már ennek a tévévezetésnek, hogy becsületes ember nem asszisztálhat ehhez tovább, erre mozgalmat lehet és kell építeni”, ritka cinikus kijelentés. Farkasházy Tivadarék Demokratikus Chartája óta tudható: civil mozgalmat mindenféle csalárd politikai célzatra lehet építeni. Az pedig, hogy döntsenek erről a politika csinálói, ez az ő felelősségük, felháborítóan antidemokratikus hozzáállás. Kádár János halott. Még akkor is, ha Friderikusz fenyegetőzik: „De ha minden marad a régiben, kénytelen leszek rövid időn belül megszervezni azt a civil demokratikus mozgalmat, amely figyelmezteti őket is a tűrhetetlen televíziós közállapotokra.” Becsületes demokrata, tartsa bármennyire is politikai megbízottnak Rudi Zoltánt a tévéelnökségre, nem csatlakozik Friderikusz kilátásba helyezett álcivil mozgalmához.