A német és a lengyel jobboldal győzelme

Vannak-e vajon tanulságai a nemrég lezajlott németországi és lengyelországi választások eredményeinek hazánkra nézve? Nos, kétségtelenül vannak. De bárhogy is latolgassuk az eshetőségeket – fél szemmel a német választási zűrzavarra is tekintve –, a tanulság mégiscsak az, hogy a nagy pártoknak középre kell húzódniuk, de legalábbis a centrum pártjai irányába is koalícióképesnek kell maradniuk. Ahol két nagy politikai erő verseng a szavazatokért, a választásokat az nyeri meg, aki képes úgy elhalászni a centrum szavazóit, hogy közben saját radikálisait sem kedvetleníti el. A baj csak az, hogy ebben a versengésben a magyar baloldal előnyben van, mivel a többnyire idős választói réteg az MSZP-re szavaz. Akkor is, ha az MSZP eszelősen privatizál, és szemérmetlen milliárdosok vezetik. A szocializmusban kialakult érzelmi kötődések még erősek. A Fidesz ezért is hangoztatja, hogy az MSZP nem igazi baloldali párt, sőt éppen a polgári párt az, amelyik hitelesen képvisel baloldali elveket és értékeket.
A lengyelek elsöprő arányban szavaztak a jobboldalra a most lezajlott parlamenti választáson – a kommunista utódpártot pedig végre padlóra küldték (lásd még Stier Gábor: Féljünk-e a lengyel baloldaltól, Magyar Nemzet, szept. 29.). Az MSZP ottani megfelelője, a Baloldali Demokratikus Szövetség a szavazatok mindössze 11,5 százalékát kapta. Bárcsak valami hasonló történne nálunk is – sóhajt fel a jobboldal sok-sok híve idehaza. Persze, a teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, a lengyel szocialisták azért kaptak ilyen kevés szavazatot, mert híveik nagyobbik része otthon maradt. A választási részvétel ugyanis mindössze 40 százalékos volt. Ez azonban most keveset számít, a győzelem a lényeg. A két nyertes jobboldali párt elkötelezett a nemzeti és vallásos értékek mellett (elvégre ezért jobboldaliak). Programjuk az erős államról, a privatizáció leállításáról, a szegények felkarolásáról, igazságosabb jövedelemelosztásról szólt. Lengyelországban a baloldal teljességgel összeroppant, így azután a jobboldal megengedhette azt a luxust, hogy egy konzervatív–liberális és egy keresztényszociális jobboldali pártszövetség alakuljon. Egyébként nincs szó itt semmiféle új jelenségről, hiszen a jobboldalon belül évtizedek óta létezik ez a fajta törésvonal, sőt a keresztényszocialista mozgalom immár százéves múltra tekinthet vissza. Kiélezett pártversenyben, a baloldal szociális demagógiájával szembesülve, és az emberek súlyos megélhetési nehézségeire tekintettel a keresztényszocialista megoldásokra kell helyezni a hangsúlyt.
Mint lengyel barátaink példája mutatja, ez nem lehetetlen.
Zábori László tanár
Budapest