A „Tanár úr” leckéje

A Szegedi Tudományegyetem Kari Tanácsa szerint jogszerűen szedtek szemeszterenként nyolcvan-kilencven ezer forintos térítési díjat az államilag finanszírozott képzésre járó hallgatóktól az intézményhez tartozó Budapest Média Intézetben. Persze mi mást mondhatna az egyetem, amely a befolyt pénzek húsz százalékát zsebre rakta, az apanázsért cserébe pedig átnyújtott a diákoknak néhány bizonyítványt meg indexet? Akár elismerően is csettinthetnénk, hiszen nem rossz üzletet találtak ki az egyetemi szakik. Úgy vasaltak be szemeszterenként milliókat, hogy azért kis túlzással szalmaszálat sem tettek keresztbe.

A médiaintézet alapítója, Havas Henrik is megérdemel egy süvegelést, hiszen zseniális érzékkel húzott le egyszerre bőrt az államról meg a diákokról. Tette mindezt úgy, hogy az egy évtizeden át senkinek sem tűnt fel. A „Tanár úrnak” azonban a „jó szíve” lett a végzete: annyi év lelkes okítás után éppen volt tanítványai leplezték le. Megértük, hogy egyszer az életben ő is kaphat leckét.

Bármennyire is nagyszerű volt a terv, az üzlet most megbukott. A hálátlan diákok meg tartják a markukat. Az egyetem azonban nagyon nem szeretne fizetni. Az iskola egyik vezetője szerint egyenesen lelkiismeret-furdalást kellene éreznie mindazoknak, akik a pénzüket visszakövetelik, hiszen az gazdaságilag bizony tönkreteheti az egyeteme(ke)t. Bátorkodom visszakérdezni: aki ezt mondta, nem érzett szívtájéki szúrást akkor, amikor a diákok pénze megérkezett? Nem sajgott a mellkasa, amikor az állami támogatás nyolcvan százalékát egy laza mozdulattal átnyújtotta Havas úr cégének? Nem érezte visszás helyzetnek, amikor az egyetem számláját gyarapította a diákoktól beszedett díjak egy részével, és a milliókért cserébe ő csupán odaadott néhány bizonyítványt?

Ám nem lehet az egyetemnek nyugodt a lelkiismerete: a hallgatói önkormányzat csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz az ügyben ismeretlen tettes ellen. Persze nem lesz könnyű dolguk az igazságot keresőknek, hiszen a diákok – elvben – legfőbb képviselője, az oktatási tárca minden erejével igyekszik kivonni magát a kínos ügyből. Először azt mondták: nem foglalkoznak az üggyel. Azután úgy helyesbítettek, hogy előbb megvárják az ombudsman vizsgálatát. Vélhetőleg valaki szólhatott Magyar Bálintnak, hogy az oktatási jogok biztosa már állást foglalt az intézet ügyében, mert egy hét hallgatás után végül, kínkeservvel, de megszólalt a „sikerminiszter”. Felvilágosította a reménykedőket, hogy a tárca ugyan rendelkezik törvényi felügyeleti joggal az egyetemek felett, ám az konkrét ügyekre nem terjed ki. Magyarul: segítségre tőle senki ne számítson. Persze véletlenül sem arról van szó, hogy a minisztérium igyekszik teli pénztárcával megúszni az ügyet. Hiszen a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő egyetemek kitől mástól kérnének segítséget a jogtalanul beszedett díjak visszafizetéséhez, mint a tárcától? Az meg, ugye, megint csak nem üzlet.

Nagyon úgy tűnik, hogy csupán az oktatási ombudsman harcol a diákok érdekeiért. Csupán az ő munkáján látszik, hogy komolyan veszi a törvény betűjét, és igyekszik azt be is tartatni. A biztos állásfoglalása azonban nem kötelező érvényű, a jogsértő elfogadhatja vagy akár semmibe is veheti azt, és sajnos úgy fest, egyre inkább ez utóbbi látszik valószínűbbnek.

Egy azonban biztos: bármilyen döntést hoz is az egyetemi vezérkar, az átvert diákok tovább fognak küzdeni. Ha kell, a rendőrségre és a bíróságra is elmennek. És bármennyire is hihetetlen, az ő harcuk – a nagy üzlet kiötlőinek kétségbeesett küzdelmével szemben – nem a pénzről szól.