Általános vagy határozott alany?

A n y a n y e l v ü n k

A nyelvi témájú írásokban csak ritkán olvashatunk arról, hogy milyen használati szabályai vannak az alany különböző fajtáinak, nevezetesen az általános, a határozott és a határozatlan alanynak. Nyelvérzékünk elég jól eligazít ebben a kérdésben, éppúgy, mint mondjuk az egyes szám első személy és az egyes szám második személy megkülönböztetésében. Vagy mégsem? Angol nyelvű filmek magyar szinkronfordításában sajátos fogalmazásmódra figyelhetünk föl. De még ne szaladjunk ennyire előre!
Nyelvtanaink szerint az általános alanyú mondatok állítmánya mindenkire vagy egy közösség minden tagjára vonatkozik. Többféleképpen kifejezhetjük, például a ’mindenki’, ’senki’, ’akárki’ általános névmásokkal: „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet…”, „E fiúból pap lesz, akárki meglássa!”, „Senki sem menekülhet!”
Olykor előfordul az általános jelentésű ’ember’ vagy ’világ’ főnévvel: „Egyszer él az ember!”, „Tudja meg a világ, hogy mi történt velem!” (A világ, azaz mindenki.)
Leggyakoribb kifejezőeszköze azonban az igei állítmány megfelelő ragozása, így a többes szám harmadik személyű igealak: „Árnyékáért becsülik a vén fát.” Ezt a közmondást többes szám első személyű igealakkal is használjuk, ugyancsak általános alannyal: „Árnyékáért becsüljük a vén fát.” De köznyelvi fordulatokban, mondatkezdő helyzetben szintén gyakori: „azt beszélik”; „azt mondják”. A tanári beszédre leginkább többes szám első személyű változata jellemző: „kinyitjuk a könyvet”; „olvassuk el hangosan”; „jegyezzük meg jól!” Bizonyos helyzetekben a többes szám első személy arra is alkalmas, hogy vele kikerüljük a közvetlen megszólítást, az önözést, magázást, tegezést: „Mossuk a kocsit?” – kérdezzük a szomszédtól köszönés helyett, egyszerű kapcsolatfelvételi célzattal.
Az általános alanyt kifejezhetjük egyes szám második személyű igével is: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!” „Ajándék lónak ne nézd a fogát!” Jeles irodalmi példáink is vannak, íme egy-egy idézet Arany és Petőfi költői nyelvéből: „Ha most feltámadna s eljőne közétek, / Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek. / Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát”; „Látjátok ezt a táncot? / Halljátok e zenét? / Akik még nem tudtátok, / Most megtanulhatjátok, / Hogyan mulat a nép.”
Angolból szinkronizált televíziós műsorok költőinek semmiképpen sem nevezhető szövegeiben gyakoriak a második személyű alakok. Főleg az utazási vagy a valóságcsatorna műsoraira jellemző ilyen fogalmazás: „Tavasszal sok esőre számíts, és ennek megfelelően öltözz!” „A képtárral szemben találod az emlékművet.” „Ne feledkezz meg a borravalóról sem!” „Ha Londonban jársz, nézd meg az őrségváltást!”
Természetesen semmi baj nincs ezekkel a mondatokkal, bár arányát tekintve olykor túlzottnak tűnik az egyes szám második személy használata. Védelmében azzal érvelhetünk, hogy sokkal személyesebb így a fogalmazás, és a műsorvezető egyenesen a nézőhöz szól.
Ugyanakkor kétségeink is támadnak, mégpedig éppen az efféle formák halmozódása miatt. Az angolban ugyanis az egyes szám második személy sokkal gyakoribb kifejezőeszköze az általános alanynak, mint a magyarban. Ha ez így van, akkor nem kell mindig ragaszkodnunk a szó szerinti fordításhoz: „Amikor elsétálsz az épület előtt, a falaktól nem látod a gyönyörű kertet.” Itt elképzelhető valamilyen más megoldás: „Amikor elsétálunk az épület előtt, a falaktól nem láthatjuk a kertet.” „Az épület előtt elsétálva a falaktól nem láthatjuk a kertet.” „Aki elsétál az épület előtt, az a falaktól nem láthatja a kertet.”
Az idegen szöveg fordításakor tekintettel kell lennünk a szövegkörnyezetre, az előzményekre, a stílusra, a nagyobb egység jelentésviszonyaira, mindemellett törekedni kell a magyaros szerkezetekre. A szövegen kívüli tényezők figyelembevételével még furcsább a következő mondat: „Ha rajtad van a nehéz búvárfelszerelés, a cápák elől nem tudsz elmenekülni.” Mivel nem valószínű, hogy a nézők többsége nehéz búvárfelszerelésben fog úszkálni az óceán mélyén, érdemes teljesen személytelenné tenni a mondatot: „Nehéz búvárfelszerelésben nem lehet elmenekülni a cápák elől.” Hasonlóan indokolatlan a második személyű szerkesztésmód egy pilóta beszámolójának következő részletében: „Amikor leállítod a motort, egyenetlenül kezd siklani a gép, végül irányíthatatlanná válik. Ilyenkor csak egy esélyt kapsz, és azt ki kell használnod.”
Több mint elgondolkodtató az általános alany fordítása abban az úti filmben, amelyben egy bennszülött törzs különös szokását mutatták be. A házastárs elvesztésekor az özvegy egyik ujját levágják, ehhez kapcsolódott a következő mondat: „Ha levágják az ujjadat, a helyét még hosszú ideig érzed.” Határozott alanyt érzünk a mondatban, holott nem ezt sugallja sem a beszédhelyzet, sem az eredeti angol kijelentés. A megoldás ismét az átfogalmazás: „Akinek levágják az ujját, az még hosszú ideig érzi a helyét.” A tapasztaltabbak persze tudják: a szó szerinti fordítás helyett a gondolatokat, a jelentés egészét kell visszaadni a célnyelv – jelen esetben a magyar – logikájának, szokásainak és szabályainak megtartásával.