Szaddám Huszeinnek, Irak teljhatalmú urának gépkocsioszlopa 1982. július 2-án Dudzsail központján haladt át. A síiták lakta falu Bagdadtól északra fekszik. Lövések dörrentek. Valakik valahonnan célba vették a konvojt, az elnököt kísérő gépkocsik egyikét találat érte. Az ilyenkor bevett szokás szerint a sofőrök menekülőre fogták a dolgot, teljes gázzal elhagyták a támadás helyszínét.
Ám egy óra sem telt bele, Szaddám pribékjei visszatértek: 143 falusit felkoncoltak, a titkosrendőrség mintegy 600 személyt elvitt, akiket alaposan megkínoztak. A túlélők négy évig raboskodtak a munkatáborokban. Dudzsail lakosainak azért kellett szenvedniük, mert valakik – talán síita ellenállók – éppen az ő helységüket választották ki a merényletre. A fogságból szabadultaknak sem volt hova hazamenniük, ugyanis Szaddám parancsára eltörölték házukat a föld színéről: buldózerekkel megsemmisítették Dudzsail falut, amely 1982 után megszűnt létezni, az iraki térképeken sem lelte a nyomát senki.
Vajon miért ezzel a Szaddám idejében már-már „megszokott”, népirtó és emberiségellenes tettel kezdi az Iraki Különleges Bíróság a kegyetlen diktátor bűnlajstromának tárgyalását? Hiszen ott van például a kurdok ellen vegyi fegyver alkalmazása vagy az 1991-es déli síita lázadás vérbe fojtása, hogy csak az ismertebbeket említsük. Valószínűleg időt akarnak nyerni az iraki igazságszolgáltatók és amerikai tanácsadóik, hogy alaposabban felkészülhessenek a következő, külön kezelendő perekre. Rendkívül nagy nyomás nehezedett az Iraki Különleges Bíróságra, hogy miért nem kezdi már el a Szaddám elleni pert, ugyanis majd két év telt el a volt elnök 2003. december 12-i elfogása óta. Minden bizonnyal „stratégiai okokból” sorolták első tárgyalási helyre a bűnök tárházából a dudzsaili mészárlást, mert itt viszonylag könnyűnek tűnt megállapítani Szaddám felelősségét. Fellelhetők a tanúk a megtorlást végrehajtók és az azt elszenvedők soraiban. A perben a vádlottak padján ül majd társtettesként a bukott rezsim hét vezetője, többek között a volt alelnök, Taha Jaszin Ramadán, illetve Szaddám féltestvére, Barzan Ibrahim al-Hasszán al-Tikriti, aki abban az időben a titkosszolgálatokat irányította.
Sok a bizonytalanság a készülő tárgyalás körül. Mi történik, ha valamilyen jogi kapaszkodóval áll elő a vádlott, amelyre nem készült föl a bíróság? Szaddám Huszein védői azt hangoztatják, évekre lenne szükségük, hogy felkészüljenek ilyen perre. Az arab világból, de máshonnan is mintegy kétezer védő ajánlotta fel Szaddámnak, hogy önkéntesen és fizetség nélkül elvállalná ügyét.
Szaddámot Halil Dulaimi vezetésével kizárólag iraki ügyvédek védik. Nem jött létre a nemzetközi védőcsapat, mint ahogy a nemzetközi bíróság ötlete sem valósult meg. Ragad, Szaddám Huszein legidősebb lánya szerint – aki a jordán fővárosban, Ammánban él – a család azért hozta meg a döntést az ügyvédcsoport tagjainak kicseréléséről, mert el akarták kerülni azt a „kakofóniát”, amely a védelemben uralkodott. A nemzetközi bíráskodást pedig az amerikaiak villámgyorsan elvetették arra hivatkozva, hogy Huszein a legnagyobb bűnöket saját népe ellen követte el, így annak áll jogában bíráskodni fölötte. A bíróság tehát csak az amerikai tanácsadók javaslataira számíthat.
A nemzetközi jogásztársadalom számos képviselője attól tart, hogy a per az igazságszolgáltatás paródiájába torkollik. Kételyek merülnek fel az eddig is sokat bírált bagdadi ügyészség felkészültségét illetően. És mindez a nagyközönség előtt játszódik majd le, ugyanis a tervek szerint az iraki televízió egyenes adásban közvetíti a rég várt eseményt. A vádhatóság szerint a Szaddám elleni perek „80 százaléka elkészült”, a dokumentumokat öszszegezték, a dossziék aprólékos feldolgozása van még hátra.
Árulkodó a tárgyalás időzítése is, hiszen szorosan követi az új alkotmány elfogadásáról szóló népszavazást. Talán épp azért sietnek vele, hogy emlékeztessék a szavazókat azokra a borzalmakra, amelyeket a Szaddám-rezsim követett el: százezrek eltűnésére a kínzókamrákban meg a milliónyi emberre, akik hiába várták haza szeretteiket.
Az ókori babilóniai királyt, Nabukodonozort, valamint a keresztényeket verő Szaladint is példaképének tartó Szaddám Huszeint a bagdadi repülőtér elkülönített épületében tartják fogva az amerikaiak. Nyilván nincs nagy bizalmuk az iraki foglárokban, ezért nem bízzák rájuk foglyukat. Nem várt támadás vagy szabadítási akció esetén is jól jöhet a repülőtér kifutópályája, amelyen gyorsan a magasba emelkedhet a bukott diktátort Bagdadból elszállító gép.
Mint a hírekből tudni lehet, Szaddám a börtönben példás muzulmán életet él, és arra készül, hogy mártírhalált haljon az arab nép ügyéért. A közelmúltban először küldött börtönéből levelet egy nem a családjához tartozó jordániai barátjának, amelyben az arab hazaszeretetről írt példabeszédet: „Én és családom feláldozzuk magunkat ezért a nemzetért, beleértve a kedves Palesztinát és a rendíthetetlen, szeretett és szerencsétlen Irakot” – írta.
Mielőtt bárki is meghatódna Szaddám pánarab érzelmeitől, idézzünk pár részletet a közelmúltban a Figaro újságírójának, a lap Közel-Kelet-szakértőjének, Chris Kutscherának Párizsban megjelent munkájából, amely a Szaddám Huszein fekete könyve címet viseli. Kutschera 23 nemzetközi tekintélyű jogász, szociológus, történész, közgazdász, vallási vezető, orvos, újságíró és archeológus vádirattal felérő állásfoglalásait szedte csokorba a bukott iraki rendszerről és vezetőjéről. A könyv fejezetcímei is beszédesek: Rezsim a nép ellen, Síiták elnyomása, A kurdisztáni népirtás, Háború Irán és Kuvait ellen, Irak-párti hálózat, 35 év diktatúrájának mérlege és Mi legyen Szaddám büntetése?
Az első fejezetben iraki újságíró mond el egy történetet. Huszein 1980-ban, mindjárt hatalomra jutása után – amely az uralmon lévő Bász párt felső vezetéséből „árulás miatt” 21, a forradalmi tanácsból pedig 60 ember kivégzésével járt – ellátogatott a bagdadi egyetemre. Egy idős ember feléje tartott, és nyújtott valamit az elnöknek. A testőrök azonnal lelőtték. A gyilkosság után kiderült, hogy petíciót akart átadni. Az elnök környezetébe tartozók pillanatok alatt eltakarították a holttestet, valóban parádésan végezték a dolgukat. Huszein pedig folytatta államfői útját. „Mintha mi sem történt volna. A televízióban pedig azt láttuk, ahogy nevetgél, viccelődik az egyetemistákkal.”
A bagdadi Abu Graib börtön az amerikai megszállók megjelenése előtt ismert volt az irakiak körében. Mosen al-Hakim, a nagy tekintélyű síita ajatollah távoli rokonát kilencven más családtaggal együtt letartóztatták. Tizenhatot azonnal kivégeztek közülük, a többit lefestett ablakú buszokon vitték az Abu Graibba. A telezsúfolt cellákban fél négyzetméter jutott egy rabnak arra, hogy egyen, imádkozzon, aludjon. A bebörtönzötteknek össze kellett szorulniuk, hogy valaki kinyújtózhasson. Matrac nem létezett. Nem volt folyó víz, a sarokban egy lyuk, ahol a dolgukat végezhették. Elviselhetetlen volt a bűz.
A börtönben egyetlen szunnita volt, rajta kívül mind síiták raboskodtak több ezren. „A legrosszabb a halálfélelem volt – mondta el Abdul Hadi al-Hakim –, amikor csikordult a kulcs a zárban. Vajon most értem jönnek, hogy elvigyenek kivégezni?” Anélkül szabadultak nyolc év múlva, hogy megmondták volna nekik, mit követtek el. Nem volt vád, nem volt tárgyalás, nem volt ítélet. De azért azt búcsúzóul hozzáfűzték: „Ne lepődjenek meg, ha alkalomadtán majd behívjuk magukat egy kis beszélgetésre erről-arról.” „Addig örültem a szabadságomnak, míg rá nem jöttem, hogy a kis börtönből nagyobba csöppentem: ugyanazok a szemek követték minden mozdulatomat” – összegezte Abdul Hadi.
Irak 1982-ben alkalmazott Irán ellen vegyi fegyvert. Ilyen előfordult már, különösen az első világháborúban, azóta nemzetközi egyezmények tiltják ilyen fegyver bevetését. Mégis megtörtént, hogy szemben álló felek ehhez az aljas eszközhöz folyamodtak. Arra azonban a világtörténelemben nem volt példa, hogy egy állam a saját polgárai ellen alkalmazzon vegyi támadást. 1987–88-ban 11 hónap alatt több mint 40 gáztámadást hajtott végre az iraki hadsereg kurd települések ellen. 1988. március 16-án Halabdzsa kurd városban legalább ötezren maradtak holtan a mustárgáztámadás következtében. Ez a városnév jól ismert, de mit tudunk a többi faluról, kisvárosról? Az Egyesült Nemzetek Szervezete sohasem kezdeményezett vizsgálatot a vegyi bombázások miatt, csakúgy, mint az Egyesült Államok, amely belső ügynek tekintette a gyermekek, asszonyok, öregek elgázosítását. Jó oka volt erre a félrenézésre, ugyanis Szaddám Huszein feltartóztatta az általa első számú bajnak tekintett iráni forradalmat. Vajon ki mástól szerezhetett be Irak a vegyi konyhájához szükséges korszerű eszközöket, mint a nyugati cégektől, a nyugati kormányok hozzájárulásával?
Nyugaton természetesen tudtak az iraki civilek nagyszámú legyilkolásáról is, ám a végelszámolásban mindig hasznosabbnak tűnt az a Szaddám Huszein, aki katonáival harcolt Teherán ellen. A nyolc évig tartó kegyetlen háború egymillió emberáldozatot követelt. Singe Caren Stoyke német archeológus ugyancsak millióra tette Irakban azoknak a számát, akik tömegsírban nyugszanak. Eddig 288 közös sírról tudják, hol található. De hogy valamennyit feltárják, az ott talált csontokat DNS-vizsgálattal azonosítsák, ahhoz valószínűleg többnemzedéknyi időre lesz szükség. Mindez sziszifuszi munka, hiszen az ország legkülönbözőbb pontjain bukkannak tömegsírokra.
Nem kétséges, hogy Szaddám Huszein felelős a borzalmas bűnökért. André Poupart, a montreali egyetem jogászprofesszora fejtette ki a fent említett könyvben: a nürnbergi per olyan eseményként vonult be a történelembe, mint a második világháború győztesei igazságának diadala a legyőzöttek felett. Ám egyben a nemzetközi büntetőjog fejlődéséhez is jelentősen hozzájárult. „Az iraki háború első szakasza – finoman szólva – nem hozta meg a tőle várt eredményt – folytatja gondolatmenetét Poupart. – Szaddám pere talán az utolsó esélyt kínálja arra, bár ez nem törvényesíti a katonai beavatkozást, hogy megmutassa a világnak azokat az értékeket, amelyeket oly hangosan nyilvánítottak ki az Irakot megszállók. Az igazságszolgáltatási rendszer fejlettsége döntő tényező arra nézve, hogy valóban tiszteletben tartsák a személyiségi jogokat, másrészt pedig hű tükörképe a politikai intézményrendszer működésének. Ebben az értelemben Szaddám Huszein és tettestársainak pere előjel lehet. Ha a jog valóban érvényesül a volt rendszer vezetőinek perében, akkor van remény Irak számára.”
origo.hu
A falon át hajtott be egy kamion a családi házba – az ágyában alvó lány súlyosan megsérült
