Gyűlöletszikrák

Szeptember 28-án reggel fél kilenckor a francia hadsereg kommandósai alig harminc perc alatt foglalták vissza a Korzika és a francia szárazföld közötti forgalmat lebonyolító állami társaság komphajóját.
„Nem is tudom, kit gyűlöljünk jobban, azt, aki elad, vagy azt, aki megvásárol bennünket” – mondta hazája nemzetgyűlésében Pascal Paoli, „a nemzet tábornoka” 1768. május 22-én. Majd azt javasolta: „gyűlöljük őket egyformán, mert egyforma a megvetés is, amellyel bennünket illetnek”.
De kik voltak az eladók, kik a vásárlók, és kiket adtak el? Az eladók a genovaiak voltak. A vásárlók a franciák. Akiket eladtak: a korzikaiak. „A nemzet tábornoka” pedig az az ember, aki a felszabadító háborút vezette a genovaiak ellen. Harcát sokáig siker koronázta. Pascal Paoli 1755-ben tért haza az emigrációból, élére állt a genovaiak elleni harcnak, és rendet teremtett hazájában. Alkotmányt adott népének, önálló közigazgatást, igazságszolgáltatást és hadsereget állított fel. Nagy formátumú államférfi módjára önálló korzikai pénzt veretett, iskolákat és egyetemet alapított, réz- és ólombányát nyittatott. Még a burgonya meghonosításáért is neki tartoznak hálával a sziget lakói. Ebben a korzikai patríciuscsaládból származó, majd a nápolyi hadseregben katonáskodó emberben tisztelik a helyiek a mai napig a nemzet tábornokát és a haza atyját.
Korzika függetlensége azonban nem tartott sokáig. 1768 végén, miután a sziget feletti ellenőrzést elvesztett genovaiak kétmillió fontért eladták Franciaországnak, a korzikai hadsereg kénytelen volt letenni a fegyvert a sokszoros túlerőben lévő francia király, XV. Lajos csapatai előtt. Így a sziget, amelyet a görögök a szépség szigetének, az ide száműzött Seneca viszont sziklás, mogorva, kietlen tájnak nevezett, 1768 óta – rövid megszakítással – francia fennhatóság alá tartozik, rajta a francia törvények érvényesek.
Így van ez akkor is, ha időről időre felszínre tör a függetlenség iránti vágy valamilyen erőszakos cselekedet formájában.
Pascal Paoli nevét viszont legendás tisztelet övezi nemcsak hazájában, hanem a tengeren túl élő korzikaiak körében is. Róla nevezték el azt a komphajót is, amelyet a korzikaiak és a franciák közötti évszázados viszály kései jelképeként szeptember 27-én korzikai szakszervezeti aktivisták kerítettek hatalmukba, hogy azután másnap hajnalban a francia csendőrség kommandósainak akciójával foglalják vissza – békés szándékú mozgalmárokkal szemben szokatlan és némi megrökönyödést keltő módszerrel. A szerencsére vérontás nélkül végződött esemény úgy zajlott le röpke fél óra alatt, hogy a speciális alakulatok néhány helikopteréről kötélhágcsón leereszkedő kommandósok megszállták a nyílt tengeren veszteglő komphajót. Az ellenállás legcsekélyebb jelét sem mutató hajófoglalókat – szakszervezeti aktivistákat és tengerészeket – pillanatok alatt megbilincselték, négy vezetőjüket őrizetbe vették.
A vendéglátásban és turizmusban dolgozók egyik szakszervezeti vezetője a francia állami televízióban bírálta a sztrájk szervezőit, felelőtlennek nevezte és elítélte akciójukat. Arra hivatkozott: a sztrájk óriási károkat okoz a helyi idegenforgalomnak, vállalkozások százai mehetnek tönkre miatta. Márpedig Korzikán az idegenforgalom az emberek legfontosabb, majdnem egyedüli megélhetési forrása.
Az SNCM állami hajózási társaság privatizációja miatt kialakult konfliktus így – körülötte az évszázadok alatt felhalmozódott és bármikor lángra lobbanni képes gyűlöletszikrákkal – folytatódik. Korzikán – bár 1982 óta széles körű autonómiával rendelkezik – a francia államot képviselő Erignac prefektus 1999. évi meggyilkolása óta nincs béke, rendszeresek a robbantások és a kisebb-nagyobb terrorakciók. A vállalat sztrájkoló tengerészei a szigetlakók – az anyaországgal szembeni ellenérzésekből táplálkozó – szimpátiáját maguk mögött tudva talán egy univerzális hadvezérre, egy új Pascal Paolira várnak. A helyiek többsége azonban lelke legmélyén éppoly büszke egy másik keménykezű vezérre, a szülőföldjéről éppen Pascal Paoli elől emigrálni kénytelen és később a korzikai függetlenségi törekvéseket letörő tábornokra. Napóleon – róla van szó – jóval messzebbre jutott Paolinál. Azonban kiderült, hogy ő sem mindenható. Példája nyomán a korzikaiak többségét arra tanította a történelem: hadakozás helyett jobb vendéglátással foglalkozni. De olyanok is akadnak a szigeten, akik ezt még nem tudják.