Halálkanyar

Vélhetően kokaintúladagolás miatt került életveszélyes állapotban a torinói kórházba a Fiat autógyár kereskedelmi igazgatója, Lapo Elkann. Ez a hőskorszak vége, vagy a cégvezető csupán egyike azon sikeres fiatalembereknek, akik a kábítószerektől remélnek több erőt és új élményeket? Giovanni Agnelli unokájának esete rögvest a külföldi bulvárlapok címlapjára került, hiszen a családot korábban tragédiák sora sújtotta, és most sokan attól félnek, hogy a következő áldozat maga a Fiat lesz.

Nosztalgiával gondolnak vissza Torinóban azokra az időkre, amikor a háborúból éppen csak kilábaló, gazdasági nehézségekkel küzdő Olaszországban a Fiat cég Európa egyik legnagyobb autógyárává nőtte ki magát. A vállalatalapító idősebb Giovanni Agnelli azonos nevű unokájának 2003 elején bekövetkezett halálát valóságos sokként értékelte a világsajtó, mintha csak sejtette volna, hogy az elnök elhunytával véget ért az autógyár hőskora. Többen visszaemlékeztek arra a ma már csak kevesek által ismert tényre, hogy a kerek lámpás Zsiguli is Agnelli nevéhez fűződik, hiszen a Fiat az ő elnöksége alatt kezdte meg 1966-ban a Szovjetunióban a később a szocialista országok népautójává lett jármű gyártását. Az évente hatszázhatvanezer gépkocsit gyártó üzem beindítására Agnelli úgy emlékezett vissza, hogy az is nagyban hozzájárult a Kelet és a Nyugat közötti hidegháborús feszültség enyhüléséhez. Egy évvel később a lengyelországi futószalagról legördült az első Polski Fiat – amely Magyarországon kis, illetve nagy Polskiként vált ismertté –, majd sorra jöttek a nyugat-európai sikerek is. A cég felvásárolta az Agnelli által nagyra becsült Ferrari gyárát, majd a Lanciát, az Autobianchit, végül pedig az Alfa Romeót. Az üzem nagy számban gyártott munkagépeket, később pedig távközlési, repülés- és híradás-technikai eszközöket is. A konszernben helyet kapott a vegyipar, valamint a Stampa révén a lapkiadás is.
A vállalat hosszú éveken át tartotta piacvezető szerepét. Aztán a nyolcvanas–kilencvenes évek a Forma–1-en kívül már nem hoztak nagyobb áttörést, de a jogász végzettsége miatt gyakran ügyvéd úrként emlegetett Agnelli – aki egyben a Juventus labdarúgócsapatának elnöke is volt – végig jól működő céget tudhatott maga mögött.
Igaz volt ez annak ellenére, hogy a sikert családi tragédiák sora árnyékolta be. A cégalapító idősebb Agnelli először fiát szemelte ki a vállalat irányítására, ő azonban 1935-ben, tíz évvel apja halála előtt repülőgép-baleset áldozata lett. Így került a fiatalabb Giovanni Agnelli alig húszévesen az igazgatótanácsba, majd az alelnöki, végül az elnöki székbe. Visszaemlékezéseiből kiderül, hogy nagyapja igen keményen bánt vele gyermekként, s a családra egyébként sem a bensőséges szeretet volt jellemző. Kritikusai azonban ugyancsak azt írták az ifjabb Agnelliről, hogy az autók és a futball világa számára is sokkal fontosabb volt gyermekeinél és feleségénél, Marella Caracciolo di Castagneto hercegnőnél.
Kilenc évvel ezelőtt az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, s az akkor hetvenöt éves üzletember megérezte, hogy nem várhat tovább utódja kijelölésével. Tervei szerint unokaöccsére hagyta volna a céget, ám a gyilkos kór előbb végzett a mindössze harminchárom éves rokonnal. Agnelli ekkor fiára, Edoardóra gondolt, aki azonban nem sokkal később levetette magát egy Torino melletti autópályahídról és szörnyethalt. (Mint a rendőrségi beszámolókból kiderült, a drogproblémákkal küzdő férfi maga vezette a hídig fekete Fiatját, ahol félrehúzódott, kiszállt, majd véget vetett életének.)
Giovanni Agnelli elhunyta után tehát egy távolabbi rokon, Umberto Agnelli vehette át a cég irányítását, aki viszont egyedül képtelen volt megküzdeni az egyre rosszabb gazdasági mutatókkal. Ekkor került a képbe Agnelli lányának, Margheritának a fia. A csődközelbe jutott cég fellendítésével megbízott üzletemberre azonban hétfő hajnalban eszméletlen állapotban találtak rá egy torinói lakásban. Mint kiderült, a huszonnyolc esztendős Lapo Elkann kokaint fogyasztott, és gyógyszereket vett be, s csak a mentőkhöz befutó telefonhívásnak köszönheti életét. Rejtély, hogy kié volt a fiatal női hang a vonal végén, csak annyi biztos, hogy nem az igazgató menyasszonyáé, a filmszínészként ismert Martina Stelláé.
A fiatalembert mesterséges kómában tartják a torinói Mauriziano kórház orvosai, de már nincs életveszélyben. Vagyis – bár Elkann állapota az olasz sajtó szerint továbbra is „aggodalomra ad okot” – a sors, úgy tűnik, kivételesen megkegyelmezett az ifjú családtagnak. Kérdés azonban, hogy hasonlóan kegyes lesz-e az egyre gazdátlanabb gyárhoz, amely százhat évvel alapítása után elveszítheti önállóságát, sőt akár darabokra is hullhat. Ha pedig ez megtörténik, akkor nemcsak a márka számtalan szerelmese veszít igen sokat, hanem az olasz nemzettudat is.