Kormányzati ügyetlenkedések, elszalasztott lehetőségek, érdekérvényesítési baklövések

A kezdet: intézményi zűrzavar és a pártpolitika exportja Brüsszelbe
A külpolitika terén kevésbé járatos új miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc rendszeresen a saját belpolitikai prioritásai mögé sorolta a nemzeti érdeket, ezért a szakmai megfontolásokat nem hagyta érvényre jutni az uniós kérdések rendezése során sem. Így fordulhatott elő tavaly ősszel, hogy hónapokig húzódott a kormányátalakítás miatti helyzet rendezése: kormányhatározat hiányában ez idő alatt nem volt világos, hogyan oszlik meg a felelősség a Külügyminisztérium és a Baráth Etele-féle európai ügyekért felelős új hivatal között (jegyzőkönyv bizonyítja, hogy Baráth Etele miniszteri meghallgatásakor posztjának pontos elnevezésével sem volt tisztában). Mindez méltó folytatása volt annak, hogy a Medgyessy-kormány idején úgy csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hogy éppen nem volt Brüsszelben nagykövetünk.
Személyi kérdésekkel kapcsolatos botránytól volt tavaly ősszel hangos a sajtó: a miniszteri székéhez görcsösen ragaszkodó Kovács László európaibiztos-jelöltként tragikomédiába hajló módon szerepelt le Brüsszelben. Gyurcsány Ferencnek az unióból érkező kérés ellenére sem sikerült találnia az országot ilyen mértékben megosztó pártpolitikusnál alkalmasabb, szakmailag hozzáértő és pártállami múlttól mentes személyt.
A Brüsszelbe távozott Kovács László aztán újfent hallatott magáról. A négy és fél millió forintos havi fizetéssel rendelkező adó- és vámügyi EU-biztos kénytelen volt lemondani a Külügyminisztériumban használt tárgyalójáról és a minisztérium által rendelkezésére bocsátott gépkocsiról, miután a sajtó megszellőztette, hogy a volt külügyminiszter még mindig élvezi ezeket az állami juttatásokat, kétségessé téve ezzel EU-biztosi függetlenségét. A nyáron Kovács László favoritja, György Gábor lett a befutó a magyarországi EU-képviselet új vezetőjeként. György Gábor az MSZP EP-listáján képviselőjelölt volt, így a Sláger Rádió egykori K&H-VIP-listás vezérigazgatójának – aki anno az ORTT-vel is összerúgta a port – pártatlanságához kétség sem férhet.
Kíváncsian várjuk a kormány azon döntését, amellyel az Európa kulturális fővárosa, 2010 címet adományozza majd egy szerencsés magyar városnak. Nincs olyan jel, amely arra utalna, hogy a kormány Németországhoz hasonlóan Brüsszeltől várná a végső szót, elébe menve annak az esetleges vádnak, hogy pártpolitikai szempontok alapján dönt. Budapest már együttműködést ajánlott Győrnek, Pécsnek és Miskolcnak arra az esetre, ha 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz. Úgy tűnik, mintha a kormánykoalíció pártjai által vezetett önkormányzatok stratégiai összefogásáról lenne szó; ezért hagyták ki az együttműködésből például Debrecent.

Gyenge érdekérvényesítés
– Magyarország szinte nincs jelen az unióban
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában a magyar miniszterelnök sikerrel érvelt azon politika mellett, amelynek eredményeképp például egy Dél-Amerikába évtizedekkel ezelőtt távozott hazánkfiának leszármazottja minden gond nélkül kaphat magyar állampolgárságot, egy erdélyi vagy vajdasági magyar viszont nem. Gyurcsány Ferenc továbbá 2005 szeptemberében tájékoztatta a határon túli magyarok képviselőit, hogy az új uniós határkódex tárgyalásakor tiltakozni fog az ellen, hogy az unión kívülről beutazóknak a határ átlépésekor jelentős összeget kell felmutatniuk. A valóság pedig az, hogy már túl vagyunk a szabály tárgyalásának azon a szakaszán, amikor még érdemben lehetne változtatni rajta, s a magyar kormány eddig nem emelte fel a szavát a tervezet ellen. Egyébként pedig a születő szabályozás szerint minden kormány belügye, hogy mekkora összeget kér a beutazóktól; ha tehát a magyar kormány felemeli a jelenlegi 1000 forintos összeget, akkor nem hivatkozhat uniós kényszerre. Így hát a miniszterelnöki kijelentés nem más, mint a határon túli magyarok újabb becsapása.
A vajdasági magyarok ellen elkövetett bűncselekmények megszüntetése érdekében a kormány csak azután lépett, miután az európai parlamenti magyar képviselők akcióba kezdtek. A román csatlakozási tárgyalásokon a nemzeti érdeket nem képviselte kellő erővel a kormány, így például a környezetvédelem terén nem sikerült garanciát kapni a határövezetben élő csaknem kétmillió magyar ember biztonságára. Jobb esélyeink ellenére alulmaradtunk az új uniós intézmény, a határőrizeti ügynökség székhelyének megszerzéséért folytatott versenyben, s kompenzációt sem kaptunk. Mások nálunk eredményesebben lobbiznak a munkaerő-áramlás korlátozásának feloldásáért (lásd a formálódó osztrák–szlovén megállapodást, míg velünk szemben biztosan fennmarad még évekig a szabad mozgás tilalma). A magyar kormány tehetetlenül nézi saját állampolgárainak, illetve magyar cégeknek az üldöztetését és meghurcolását is Németországban (SoKo-ügy).

Rossz helyzetfelismerés
– elefánt a porcelánboltban
Az EU hétéves költségvetéséről szóló vita kudarca után Gyurcsány előkészítés, belső és külső egyeztetés nélkül dobta be az unióban Budapest-kompromiszszum néven elhíresült javaslatát, amelyet aztán mindenki szépen elutasított (elsőként a téma legfőbb uniós felelőse, Dalia Grybauskaité költségvetési biztos), jelentős presztízsveszteséget okozva Magyarországnak. Az ötlet elfogadása egyedül Romániának és Bulgáriának lett volna előnyös, Magyarországnak semmiképp. Így a Gyurcsány-kormány méltó utódja elődjének: már Medgyessy Péter is remekelt közjogi javaslataival – lásd az elhíresült közös lista gondolatát az európai parlamenti választásokra, amely a demokrácia lényegének és az európai szokásoknak a teljes félreértéséről tett tanúbizonyságot.
Az ukrán narancsos forradalomkor, 2004 decemberében Magyarország a vesztes Janukovicsra tett. Horvátország uniós csatlakozása kapcsán kiderült, hogy már a visegrádi együttműködést sem tudja hatékonyan működtetni Magyarország. Közös visegrádi kezdeményezésnek indult, ám végül csak a horvát felvételt támogató magyar levél lett belőle – íme a 2005. augusztusi visegrádi találkozó egyik kudarca. Újabb példa a rossz időzítésre és az előzetes egyeztetés hiányára.
Az egyik legfrissebb Gyurcsány-lépéssel, amely szerint szorgalmazni fogjuk, hogy az unió szüntesse meg a vízumkényszert Kínával szemben, szintén sikerült elképeszteni az EU-hoz valamit is konyító itthoni és brüsszeli közvéleményt. A magyar miniszterelnök által egy kínai egyetemen elmondottakkal szöges ellentétben – tagállami forrásaink szerint – a valóság az, nemhogy nem szerepel a vízumkényszer eltörlése az unió napirendjén, hanem a sorozatos viszszaélések miatt több tagállam azt is bánja, hogy a közelmúltban megkönnyítette a turisták csoportos beutazását. Arra már nem is érdemes szót vesztegetni, hogy a továbbra is rendőrállamként működő kínai társadalmi modell kifejezett dicsőítése – ahogyan azt Gyurcsány Ferenc tette – furcsán hangzik egy, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletén alapuló közösség – mint amilyen az Európai Unió huszonöt tagja – egyik képviselőjének szájából.

A magyar gazdaság uniós bizonyítványa
A tavaly júliusban deficiteljárás alá vont tagállamok közül kirívó módon Magyarország nem tudta tartani az eredetileg saját maga által megrajzolt és utólag az EU által szentesített konszolidációs pályát.
*
Az Eurostat közlése szerint 2005 áprilisában Magyarország volt az egyetlen az újonnan csatlakozott országok közül, amely az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok közül egyetlenegyet sem volt képes teljesíteni. A magyar polgárok csak a 2005 szeptemberében Budapestre látogató Almunia biztostól szereztek tudomást a magyar költségvetési hiány valós mértékéről. Mindezek következtében valószínűleg az utolsók között vezethetjük majd be a közös pénzt valamikor 2010 után. Az áfakifizetések jogellenes visszatartását az EU is nehezményezte. Az idei hiánycél teljesítése érdekében megtett intézkedések nehéz helyzetbe hozhatnak több állami intézményt is: hitelfelvételre kényszerülnek, így nő az államadósság, s a következő kormány még nehezebb helyzetbe kerül a maastrichti kritériumok teljesítése terén. Az iparűzési adó és néhány további adófajta ellentétes lehet az uniós adójoggal, ezért kedvezőtlen brüszszeli döntés esetén a költségvetésnek tízmilliárdokat kell visszafizetnie a vállalkozóknak. Ez rendkívüli módon megnehezítheti a következő kormány munkáját.

Nehéz helyzetben a mezőgazdaság
Az uniós területalapú támogatások, illetve a nemzeti kiegészítés szándékos visszatartása kritikus helyzetbe sodorta a gazdatársadalmat (sem a tavalyi, sem az idei költségvetésbe nem tervezték bele az adott évre járó nemzeti önrészt). A magyar gazdák a többi újonnan csatlakozott ország gazdáihoz képest is versenyhátrányba kerültek, mert nem kapták meg idejében az őket megillető támogatásokat. (Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban már 2004 decemberében kifizették a támogatások kilencven százalékát, míg mi csak 2005 tavaszán tartottunk ott.) Mindezek következtében a Magyarországra az EU többi tagállamából érkező élelmiszer-ipari termékek aránya 30 százalékkal nőtt, a magyar kivitel pedig csak 10 százalékkal emelkedett.
Szembeötlő volt a kormány lassúsága a gabonaintervenció terén, és a szűkös raktárkapacitások okozta helyzet orvoslása is sokat váratott magára. Az élelmiszer-biztonság terén nem élünk azokkal a védekezési lehetőségekkel, amelyek a tagállamok rendelkezésére állnak, továbbá nem képviseljük a magyar termelők érdekeit, egyedül hagyjuk őket a Brüsszellel szemben vívott harcban (lásd méhészeink magányos küzdelmét az olcsó és gyenge minőségű importméz ellen).
Gyurcsány Ferenc következetlensége az uniós agrárköltségvetés reformjával kapcsolatosan is tetten érhető volt. Míg miniszterelnökünk júniusban még teljes mellszélességgel támogatta a hétéves uniós költségvetéssel kapcsolatos döntés elhalasztásáért felelős Blair követelését az agrárreformok szükségességét illetően – magyarra fordítva az agrárpénzek csökkentését, ami köztudomásúan ellentétes Magyarország érdekeivel –, felelősségteljesebb munkatársai sugallatára a V4 augusztusi budapesti találkozóján már kissé finomított álláspontot képviselt: „az új tagállamok érdekeltek lehetnek az agrártámogatások terén meglévő tízéves átmeneti időszak lerövidítésében, a közös politika lehetőségeinek gyengítésében azonban nem”.
Ne felejtsük el megemlíteni a hétéves uniós költségvetés kapcsán azt a magyar kormányálláspontot, amely szerint Magyarország nem zárkózik el az agráriumban a társfinanszírozás bevezetésétől abban az esetben, ha a magyar gazdák támogatása hamarabb éri utol a tizenötöknek járó támogatások szintjét. Nemes gondolat lenne, hogy minél hamarabb szűnjön meg a termelőinket érintő versenyhátrány, de a társfinanszírozás újabb teherként nehezedne a magyar költségvetésre, és véget vetne az európai agrárpolitika közösségi jellegének is.

Uniós pénzek – itt van már a Kánaán?
Az átláthatatlan, bürokratikus intézményrendszer képtelennek bizonyult arra, hogy megbirkózzék az uniós pályázatokkal. A nyertes pályázatokra 2004-ben gyakorlatilag nem fizettek (csak a strukturális alap 2006-ig tartó keretének fél százalékát fizették ki, illetve csupán az úgynevezett központi projektek jutottak pénzhez). A 2005. augusztus 31-i állapot szerint az összes beadott (24 102) pályázat 30,2 százalékának ítélt oda az irányító hatóság támogatást 53,03 milliárd forint értékben; ez a hároméves keret (675 milliárd forint) 7,8 százaléka. Ezzel a kifizetési aránnyal sikerült elérnie a kormánynak az eredetileg a 2004-es év végére kitűzött tervét (anno hét százalékban határozták meg).
Ez év végéig a korábbi tervek szerint a kifizetéseknek el kell érniük az ötven százalékot. Ettől még jó messze vagyunk, ráadásul a kifizetések nagyobb része továbbra sem a pályázókhoz jut, hanem központi programok valósulnak meg belőlük. A kormány ül a pénzen, azaz az államháztartás adataival való manipuláció miatt késlelteti a kifizetéseket, pedig a források időarányos része már megérkezett az államkincstár számlájára. Az önrész előteremtéséhez a kormány nem nyújt segítséget a rászorultaknak.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint Magyarország nettó pénzügyi egyenlege az Európai Unióval 2004-ben mínusz 27 milliárd forint volt. Az unió októberi hivatalos jelentése ugyan 176 millió eurós (44 milliárd forintos) nyereségről beszél, de megállapítja, hogy egyenlegünk a nemzeti jövedelem arányában a legszerényebb, miként a csatlakozás előtti utolsó év (2003) mérlegével összevetve is a legkisebb az összes tavaly csatlakozott ország közül. A Pénzügyminisztérium (PM) korábban 76,5 milliárdos többletről számolt be. Ráadásul a 2002. decemberi koppenhágai megállapodás alapján Magyarországnak 2004-ben még további 70 millió eurós támogatásra lett volna lehetősége az EU-tól.
Amennyiben elfogadjuk a kötelezettségvállalás, tehát nem a tényleges kifizetés alapján számított pozitív egyenleget, akkor is egyértelmű, hogy a 2004. évi pozíciót két olyan idényjellegű tétel mentette meg (a strukturális alap támogatásai tíz százalékának megfelelő öszszegben folyósított előleg, illetve az úgynevezett egyenlegjavító visszatérítés), amelyekre 2005-ben már csak sokkal kisebb mértékben számíthatunk. Mindez intő jel arra nézve, hogyan küzd majd meg a 2007-től kezdődő, a mostaniak nagyságrendjét sokszorosan felülmúló uniós források kezelésével a magyar közigazgatás.
Állandósult a rivalizálás a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és a GKM között a második nemzeti fejlesztési terv (NFT) tervezési munkálatai során. A magyar kormánynak a 15 ezermilliárd forint körüli összeg elköltésére tehát csak – egymásnak is ellentmondó – tárca- s nem nemzeti prioritásai vannak.
A kormány a saját maga által felállított határidőket rendre nem tartotta be (NFT-konzultációk, az országos fejlesztéspolitikai koncepció beterjesztése az Országgyűlésnek). Ráadásul a nyáron kiderült, hogy veszélybe kerültek a kohéziós pénzek is: 80 milliárd forint európai uniós támogatás felhasználása vált bizonytalanná a budapesti központi szennyvíztisztító építésének előkészítésével kapcsolatos problémák miatt.

Az Országgyűlés semmibevétele
Csak jó fél évvel a hivatalba lépése után fogadta el a Gyurcsány-kormány azt a határozatot, amely rögzíti a kormány eljárási rendjét az Országgyűléssel való uniós témájú egyeztetések esetére. A román csatlakozási tárgyalások alatt – megszegve a 2004. évi LIII. törvényt – a kormány nem várta meg a parlamenti állásfoglalás megszületését, s eljárt az Európai Tanácsban. Gyurcsány Ferenc pedig törvényi kötelezettsége ellenére nem jelent meg az illetékes parlamenti bizottság előtt a téma tárgyalásakor.

Romlott az ország nemzetközi megítélése,
sereghajtóvá váltunk
– itt az ideje a sikerpropagandának!
Egymás után jelennek meg a nemzetközi elemzések arról, hogy Magyarország az utolsók közé került a tíz tavaly csatlakozott ország között – például a területalapú támogatások és a SAPARD-pénzek kifizetése, a maastrichti konvergenciakritériumok teljesítése tekintetében. Növekvő elégedetlenség, csalódottság, kielégítetlen jogos követelések az uniós forrásokkal kapcsolatban – ez a Gyurcsány-kormány teljesítményének hozadéka.
A tehetetlenség és a hiányzó felelős kormányzati magatartás, a nem javuló népszerűségi mutatók ellensúlyozására égető szüksége van a Gyurcsány-kormánynak a sikerpropagandára. Ezért indít kampányt a strukturális alapok pályázati lehetőségeinek megismertetésére és az EU-források felhasználásával elért eredmények bemutatására. A kampánnyal kapcsolatban a kormány uniós kötelezettségre hivatkozik, de nehéz elhinni, hogy a véletlen műve az a tény, hogy az összeg legnagyobb részét, kétmilliárd forintot éppen a választási évben, 2006 tavaszán készül elkölteni. A kampány további érdekessége, hogy a pályázatokat már nem érdemes reklámozni, hiszen a 2006-os kereteket túligényelték, új pályázatok pedig egyelőre nincsenek.
Nem véletlen mindezek után, hogy hazánkban az uniós tagság támogatottsága a csatlakozási tárgyalások lezárása óta csökkent. 2002-ben még a lakosság 67 százaléka vélte úgy, hogy a tagság jó lesz Magyarországnak, ám az idén májusban, uniós tagságunk egyéves évfordulóján már csak a megkérdezettek 49 százaléka gondolta ezt – derült ki az uniós közvélemény-kutatásokból. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor a lehetőségek kiaknázatlanságából adódó csalódottság felismerése helyett ekként értékelte a lehangoló közvélemény-kutatási eredményt: „Megtörtént a legjobb, ami megtörténhetett, hogy az utca embere az európai uniós csatlakozásból nem érzett meg szinte semmit. Ez az én értelmezésemben azt jelenti, hogy Magyarország felkészült az európai uniós csatlakozásra.”
A magyar kormányfő szerint tehát így helyes, az embereknek nem is kell érezniük az uniós tagság pozitívumait. Magyarország nincs jelen az unióban, s az unió sincs jelen Magyarországon – mindezt a magyar kormány feje pedig még helyesli is.