Párizs az eredményhirdetés utolsó pillanatáig első számú esélyes volt a 2012. évi olimpia megrendezésére pályázó öt város közül. Erre készülve évek óta lázas építkezés folyt, a látképbe mindenfelől óriásdaruk nyúltak bele. Hogy mégis London vitte el a pálmát, az nagy csalódás ugyan a franciáknak, de vigasztalhatja őket, hogy mindaz, ami ebből az alkalomból felépül, az ő életük minőségét javítja, ahogy korábban Lille-ben. Nemcsak az új létesítmények, hanem a korszerűsítések sora is.
Hatalmas új negyed épül a város keleti részén. Meghosszabbítják a belvárost a Szajna-parton álló François Mitterrand Könyvtárral és a megújult Bercy negyeddel összekötő 14-es (automata, vezető nélküli) metróvonalat (ez a legszebb a sok közül). A mai Bercyben, ezen a hatezer éve lakott területen fedezték fel a régészek Párizs egyik bölcsőjét, és sokáig itt volt a világ legnagyobb borpiaca. Eleinte lóvasúton vontatták ide a Szajnától a hordókat, itt tárolták és innen szállították tovább a szélrózsa minden irányába. Bercy a XVIII. századtól a párizsi arisztokraták, művészek és kereskedők kedvelt lak- és kirándulóhelye – egészen 1979-ig, amikor a régi jellegzetes raktárépületek nagy részét lebontották. Szerencsére egy utcányi megmaradt belőlük, a házacskákban hangulatos, szép üzleteket nyitottak, ma ez az ismét nagyon népszerű új Bercy központja, a Cour Saint-Émilion.
Sokan jönnek ide azért is, hogy friss levegőt szívjanak ebben a kocsival, metróval, busszal egyaránt jól megközelíthető falu-városban, a park hatalmas platánjai és gesztenyefái alatt. Sokan költöztek az itteni új lakótelepekre is, amelyek tervein a legjobb francia építészek dolgoztak. Felépült a kulturális programoknak is helyet adó új sportcsarnok, a gondosan megtervezett park köré nyílt pályázaton igényelhető bérlakások épültek. A három kategória a lakbérek különbségét jelöli, a lakások mindegyikben nívósak. A helyi önkormányzat gondosan ügyel arra, hogy ne alakítson ki „gettókat”, a háromfajta lakás bérlői közül senki nem tudja, hogy a szomszédja melyik kategóriába tartozik, mennyi bért fizet a lakásáért.
Teljesen felújítják a Tuilériák hajdani narancsligetét, Párizs egyik nagy kiállítótermét, az Orangerie-t, ahol a pályaudvarból átalakított Orsay múzeum megnyitásáig az impresszionista gyűjteményt tartották.
Aki Párizsba jön, biztosan bóklászik egy sort a nemrég felújított Pompidou-központ, a Beaubourg környékén, a régi város központjában. Ha innen továbbsétál a Les Halles nevet viselő negyed, a lebontott hajdani vásárcsarnok helyén kialakított park szélén álló Sainte Eustache templom felé, hangulatos utcácskák sora várja. A Maison de la France munkatársainak, kedves ottani kalauzainknak köszönhetően, Eugène Sue regényének címét kölcsönvéve, olyan helyeket is felfedezhettünk itt, amelyeket turisták nemigen ismernek. A rue du Jourban minden reggel hosszú sor áll egy épület előtt. Valóságos Ali baba barlangja ez a kicsi üzlet, nőknek való. Szalagok, gyöngyök, tollak, csecsebecsék, fonalak sorakoznak itt a szivárvány minden színében, elképzelhetetlen gazdagságban. Fénylő selyem- és puha gyapjúkreációk a rue Montmartre-on. Egy eldugott kapualjban fényreklám hirdeti, hogy liba- és kacsamáj kapható, meg persze a hozzájuk való borok és szárított gombák szédítő választéka. Ebben a kizárólag luxustermékeket kínáló üzletben harminc százalékkal olcsóbbak az árak, mint a szomszédban. Itt magától értetődőnek tartják, hogy a megbízható minőség és a kifogástalan kiszolgálás jövedelmező – persze nem akarnak egy hét alatt meggazdagodni. Jönnek is a törzsvevők Párizs minden részéből.
Közel vagyunk a híres színházhoz, a Comédie Française-hez, az előtte kialakított térről juthatunk be a Richelieu által építtetett Palais Royal parkjába. Érdemes bemenni és nem rohanni. A palota klasszikus oszlopsorral szegélyezett belső kertje a nyugalom szigete a nyüzsgő városban. Az épület manzárdján kialakított lakásokban jó néhány híres író lakott. Az árkádok alatt elegáns üzletek. A kertből kijövet kis utcákon át barangolva jutunk el az egyik híres átjáróházig, a Galerie Vivienne-ig. Párizs passzázsait járva akár egy hetet is eltölthetnénk, csak tudnunk kell, hol keressük őket. Egyik szebb, mint a másik, megannyi építészeti remek.
A place des Victoires környékén egy régi palota istállójából átalakított izgalmas térben fiatal divattervezők mutatják be és árulják munkáikat. Az utcán csak diszkrét felirat jelzi a belül megbújó üzletet, amelyet faajtó rejt a járókelők elől. A város zaját, stresszét akarják kizárni, nem a látogatót – magyarázza egy bohókás öltözetű, Adonisz-külsejű fiú. A cél az, hogy aki ide betér, ráérősen nézelődjön, és ha igényli, iránymutatást kapjon arról – ingyen és bérmentve –, hogy mi illik az egyéniségéhez. Az ötletes kollekció hetente cserélődik, az évszázados boltívmaradványok közti tágas tér marasztaló. A vendéget akkor sem nézik ki, ha nem vásárol. Úgy látszik, az udvariasság is kifizetődő hosszú távon.
Nem messze innen, a második kerületi rue Montorgueil-ben lelhető fel Párizs egyik tipikus piaca, amely az anglomániájáról nem éppen híres városban különösen népszerű, mióta tavaly nyáron Erzsébet királynő is meglátogatta. Apropó angolok. Párizs az angolokat éppúgy vonzotta, mint a más országbelieket. Példa rá az a Trocadéro közelében álló XVIII. századi magánpalota, a Dokhans’s, amelyet egy jó ízlésű és persze tehetős angol vásárolt meg és rendezett be. A falon eredeti Picasso-grafikák és egy Matisse. A zöld-arany faburkolatú kisszalonban nyílt meg Párizs egyetlen pezsgőbárja. Művészek és divatkreátorok járnak ide, és több filmet is forgattak itt. Ahogy a rue de Rivolin a Ritzcel rivalizáló pazar Hoˆtel Meurice-ben, amelyet nemrég újítottak fel. Elődjét, a XVIII. században a rue Saint Honorén épült fogadót angol turisták számára nyitotta meg egy calais-i polgár, Augustin Meurice, innen a hotel neve. Mai helyére, ebbe a fényűző palotába a XIX. század közepén költözött. Arisztokraták, fejedelmek, királyok, államfők és írók voltak a vendégei. Alphonse Daudet egyik regényében úgy írta le a Meurice-t, mint a Tuileriák kertjére és a Szajnára néző hatalmas erkélyt. Ez a palota adott helyet Párizs egyik utolsó irodalmi szalonjának, amelyet a dúsgazdag mecénás, Florence Gould tartott fenn. A második világháború után a koronás főket felváltották a nemzetközi művészvilág híres személyiségei, köztük Salvador Dalí. Pórázon tartott, szelídített gepárdja gondoskodott arról, hogy a mokettet minden távozása után ki kelljen cserélni.
De menjünk csak vissza a rue Montorgueilre: itt van Párizs legrégibb cukrászdája, amely XV. Lajos cukrászáról kapta a nevét, és 1730 óta szolgálja a vendégeket. Néhány remek porcelántárgy a vitrinekben arról az időről mesél, amikor XV. Lajos elhatározta, hogy felveszi a versenyt az Európában akkor egyeduralkodó meisseni porcelánnal. Az ő rendeletével jött létre 1745-ben a vincennes-i, majd 1753-ban a Sèvres-i Királyi Manufaktúra, amelynek kézzel festett kemény porcelán termékei messze földön hírnevet szereztek Franciaországnak. Számunkra azért is érdekes Sèvres, mert mintául szolgált Fischer Mórnak, a mi Herendi Porcelánmanufaktúránk első tulajdonosának is. Számos magyar arisztokrata család egészítette ki eredeti készleteit a herendi műhelyben elkészült darabokkal. Érdemes kimetrózni ebbe a Párizzsal egybeépült szép kis városba. A Szajna-parton ott áll a Királyi Manufaktúra második épülete, amely ma porcelán- és kerámiatörténeti múzeum. Az első a Pedagógiai Tanulmányok Nemzetközi Központjának, a CIEP-nek ad otthont. Jeléül annak, hogy lehet méltó mai funkciót találni régi épületeknek.
origo.hu
Menczer Tamás: Elszólták magukat, blöff az egész Tisza
