Dr. Székely Tamás (Budapest): Fóbiáknak nevezik azokat a kényszerképzeteket, melyeket igen élénk, kellemetlen, szorongó érzelmek, félelem, indulatok kísérnek. Ezek a fóbiák a beteget bizonyos kényszercselekvésekre (mozgászavarok, kényszermozgások stb.) is késztethetik. Ilyen fóbia például az agorafóbia (nyílt tértől való félelem), klausztrofóbia (zárt helyen való félelem), antropofóbia (emberektől való félelem) stb. Ez utóbbinak újabban meglepő típusával találkozhatunk: az Orbán-fóbiával. Ez nemcsak egyes pártvezetőket, de lassan már egy egész pártot, sőt még a parlamenten kívüli ellenzéki pártvezetőt is hatalmába kerítette. A kérdés, hogy az MSZP-nek van-e olyan pszichiátere, aki ezt az újfajta, tömeges méretekben megjelenő fóbiát kezelni tudja? Mert a fóbiás vezetők veszélyesek, és inkább ne politizáljanak.
Tóth Dénes (Vörs): Azt hiszem, minden nyugdíjas örömmel fogadta a kormány azon elképzelését, hogy az elkövetkezendő öt évben megpróbálják igazságosabbá tenni a nyugdíjrendszert. (Bár elgondolkodtató, hogy ezt nagyrészt a következő, 2006-ban hivatalba lépő kormány kontójára teszik.) A nyolcpontos javaslat nagy részével magam is egyetértek, ám nem kis meglepődéssel olvastam a 6. és 7. pontokat, amelyek személy szerint engem, de korosztályom túlnyomó többségét is negatívan érintik. A 6. pont szerint ugyanis 2009-ben újabb négy százalékkal emelkedik az 1992–1995 között megállapított saját jogú nyugdíjak összege. Ami eddig rendben is lenne, de a 7. pont így folytatja a gondolatmenetet: 2009-ben egységesen négy százalékkal emelkedik az 1997–1998-ban megállapított saját jogú nyugdíjak összege. Így aztán mi, akik 1996-ban mentünk nyugdíjba, kimaradunk a négy év múlva várható emelésből. (Feltéve persze, hogy megérjük 2009-et.) Annál bántóbb ez a megkülönböztetés, mert tudjuk, hogy akik egy évvel később lettek nyugdíjasok, lényegesen jobban jártak, mint mi. Csodálkozom azon, hogy bár a tervezetet több nyugdíjas szervezet is véleményezte, mégsem vették észre a hiányosságot. Vagy talán azért akarnak bennünket büntetni Csákabonyi Balázsék, mert húszévesek voltunk az ötvenhatos forradalom idején?
Szobotka Viola (dr. Vándor Ervinné, Budapest): Örömmel olvastam Lőcsei Gabriella Átjáró című cikkét (Magyar Nemzet Magazin, 2005. október 1.), amelyben a Szobotka Imre – édesapám – műveinek egy részét bemutató zebegényi kiállításról, illetve annak katalógusáról ír. Köszönöm apám művészetének, jellemének meleg hangú méltatását. Egy vonatkozásban azonban pontosítani szeretnék. A cikkben idézett derűs szemléletű levelét apám 1914 nyarán írta. Nem sokkal később, a háború kitörése után internálták sok más ellenséges állam polgárával együtt egy bretagne-i gyár területére, ahol négy évig raboskodott, egyáltalán nem örömteli körülmények között. Festéséhez anyagot nem tudott pótolni, ezért kisméretűek akvarelljei. Van köztük 4x5 cm-es is. A háború befejezése után a Vöröskereszt szállította őt egyenesen Budapestre, így Párizsban maradt alkotásait sem tudta hazahozni, azok nyomtalanul eltűntek, mint azt 1923-as párizsi látogatása során tapasztalta.

Erős üzenet a lobbinak, hogy már a Publicus szerint sem kérnek a magyarok Pride-ból