Túllépni a politikai elit érdekein

A magyarországi szerves építészet világhírű képviselője, Makovecz Imre egész életművével a szerves világhoz, az isteni egyetemesség rendjéhez szeretné visszavezérelni az emberiséget és a magyarságot. Ahogy többször is nyilatkozta: azzal már kénytelen együtt élni, hogy bizonyos, magukat mértékadónak kikiáltó szakmai körök megpróbálják kirekeszteni, munkáit nem létezőnek tekinteni, miközben a szerves építészet emblematikus alakja, Paolo Portogesi a legnagyobbnak nevezte őt. Ám azt, hogy a jelenlegi magyar kormány és a hozzá lojális politikai elit semmit sem próbál tenni az itthoni életminőség katasztrofális sebességű romlása ellen, nem tűrheti. Mint elnök a Magyar Művészeti Akadémia és a saját nevében is kiáltványt fogalmazott meg. A manifesztum címzettje a civil társadalom.

Sokan mondják, hogy a Magyarok Világszövetsége által felelőtlenül kezdeményezett tavalyi, december 5-i népszavazás óta új időszámítás kezdődött a magyarság történelmében. Önnek erről sajátos véleménye van…
– A Magyar Művészeti Akadémia álláspontja szerint a tavalyi, december 5-i népszavazás egy apolitikus időszakban végrehajtott provokáció végeredménye volt, hiszen a magyaroknak arról kellett szavazni, hogy magyar-e az, aki magyar, s emiatt számos érzékeny és jó ízlésű ember tartotta távol magát az ügytől. A végeredmény súlyos sebeket okozott a Kárpát-medencei magyaroknak, éljenek bár a mai Szlovákia, Szerbia, Románia, Szlovénia területén. Nem kevesebb történt annál, mint hogy az úgynevezett anyaország megtagadta őket. Akkor a Magyar Művészeti Akadémia vezetősége úgy határozott, hogy az akadémia körülbelül száz tagjához a számarányoknak megfelelően további ötvenet vesz föl a felsorolt területekről. Azóta a Magyar Művészeti Akadémia taglétszáma körülbelül százötven főre növekedett, de a magyar államtól sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem élvez, noha a rendszerváltás óta a tagság és a vezetőség szeretné magát köztestületté átminősíteni, ami azt jelentené, hogy intézményeket kellene fenntartania. Ezek az intézmények önálló jogi személyként beleszólhatnának a művészeti élet, a közművelődés, és mindenekelőtt a jövőnket meghatározó oktatási rendszer ügyeibe. Azonban a rendszerváltás nem jutott el addig, hogy a polgári szervezetek, a szakszervezetek, a szakmai kamarák a parlamentben megszavazott nagykamarai törvény által köztestületté válhattak volna.
– Sokakban él ma is a tévhit, hogy ez csak afféle formális dolog. Tisztázzuk hát, miért olyan fontos, hogy a Magyar Művészeti Akadémia köztestület legyen?
– Világosan követhető példákkal élnék. Összehasonlításként elmondom, hogy ha Németországban, ahol az építészkamara köztestületnek számít, egy építész a kamarai díjszámítás alá megy, hogy ezzel leszorítson másokat a versenyporondról és ezt bizonyítani lehet, akkor a testület etikai bizottsága kizárhatja. Az eltávolítás ott azt jelenti, hogy megszűnik a tervezői jogosultsága, az önálló vállalkozása és csak alkalmazottként dolgozhat. Magyarországon semmiféle következménye nincs annak, ha a kamarai etikai bizottság bárkire is egyértelműen rábizonyítja, hogy valakinek elvette a munkáját. Továbbá, ha a Magyar Művészeti Akadémia köztestület lenne, arra vonatkozóan is kínos következményekkel járó kérdéseket tehetne föl: vajon az általános iskolákban a nemes irodalom, a zenei oktatás, a rajzoktatás, a vizuális tantárgyak miért szorulnak egyre inkább háttérbe? Joga lenne beleszólni abba a jelenlegi kulturális kormányzati tevékenységbe, amely egyre negatívabban hat a magyar oktatás jobb, békebeli időkben még európainak mondott színvonalára.
– Ön emlegette a szakszervezeteket is, amelyeknek a vagyona közvetlenül a rendszerváltozás előtt eltűnt. S adódik a kérdés: ki foglalkozik szocialista–liberális pártkampány helyett a munkások érdekvédelmével?
– Magyarországon nincs olyan szakszervezet, amely a munkások érdekvédelmével tudna foglalkozni. Ha most ehhez hozzáveszem azt, hogy a magyarországi adórendszer a magyar vállalkozók iránt súlyosan diszkriminatív, szemben a külföldi befektetőkkel és a külhoni vállalkozókkal, akkor nem túlzok, ha kétségbeejtőnek, reménytelennek mondom itt és most egy hazai iparos helyzetét. A külföldi vállalkozó nem fizet nyereségadót, s az értéktöbbletet érintetlenül kiviheti az országból. A magyar vállalkozó száz forint bruttó bevételéből jó esetben tizenkét forint marad az elvonások eredményeként. Ebből az következik, hogy a törzstőkéje sohasem fog növekedni, a fluktuációt nem bírja elviselni, nem lehet hát versenytársa a külföldről bejött embereknek. Még pőrébben és durvább példával szólva: Magyarországon körülbelül százhetvenezer forintért meg lehet építeni egy négyzetméternyi lakást. A magyar tervező és kivitelező ezt tudja prezentálni, de egy külföldi bejegyzésű cég, amely lakásforgalmazással foglalkozik Magyarországon, ötszázötven- és hétszázezer között adja el ugyanezt a területet, és az értéktöbbletet jogi korlátok nélkül viheti ki az országból. Sajnos ez nem változott az elmúlt tizenöt év során. Magyarországon mind a mai napig nem történt meg a rendszerváltozás, csupán egy bizonyos politikai elit megőrzött, átmentett hatalmi és gazdasági pozíciójáról beszélhetünk. Elsősorban erről szólt a Magyar Művészeti Akadémia proklamációja.
– Ön szerint reménykedhetünk-e abban, hogy a jövő évi választások változtatnak valamit az ország helyzetén?
– Bár tisztában vagyok a Fidesz külső-belső problémáival, bízom abban, hogy felismerve Magyarország nehéz helyzetét, 2006-ban hozzákezdhet a valódi rendszerváltozáshoz. A következő kormánynak túl kell lépnie a gazdasági, politikai elit érdekképviseletén. Mert ha a jelenlegi állapotok nem változnak, akkor először ezer év után kikerülünk Európából.