Egy botrányos lapinterjú utóélete

Mi a fenét akar tőlünk Európa? – fakadt ki november 16-án a Financial Times hasábjain Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök, aki a hírek szerint meghökkent annak kapcsán, hogy Joaquín Almunia a múlt héten kilátásba helyezte a Magyarországnak szánt fejlesztési pénzek visszatartását, ha a kormány nem teljesíti a költségvetési célokat.
Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kóka János gazdasági miniszter a Financial Timesnak adott interjúban azt is fejtegette, hogy mennyire méltánytalan lépés lenne az országgal szemben a pénzügyi biztos által vizionált lépés. Az ország vezetői a tekintélyes üzleti napilapban nyilatkoztak arról is, hogy értelmezhetetlen a fenyegetés, miszerint az Európai Unió a magas költségvetési hiány miatt megvonná a támogatásokat: részint azért, mert nem vagyunk tagjai az euróövezetnek, másrészt gyarapszunk, szemben olyan, a maastrichti kritériumokat szintén nem teljesítő országokkal, mint Franciaország vagy Németország. Kóka János gazdasági miniszter ugyanebben az interjúban még azt is mondta: Brüsszel teljesen rossz vágányra kerülne, ha az átutalások leállításáról gondolkodna, mert hazánkban ezekből autópályák, repülőterek épülnek. Gyurcsány Ferenc még vissza is kérdezett: mit akar tőlünk Európa, amikor a magyarok életszínvonala sokkal alacsonyabb, mint az európai átlag? Az újság azt megjegyezte, hogy Magyarország – jóllehet elhíresült arról, hogy nem teljesíti éves költségvetési hiányterveit – a 2002-es 8,5 százalékról csökkentette a tavalyi 5,4 százalékra a költségvetési hiányt. A további mérséklési folyamat azonban szeptemberben kisiklott, miután Brüsszel elvetette az autópálya-építési kiadások költségvetésen kívüli kezelését, és ez 3,6 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei magyar deficitcélt.
Hogy a szakmai körökben (fogalmazzunk diszkréten) elhíresült interjúból nem lett ügy, annak két oka van: 1. A speciális magyarországi média-erőviszonyok. 2. A közgazdász-társadalom hallgatása. De sebaj, mert a kormányfő és a gazdasági miniszter érveiben még logika is van, hiszen a költségvetési deficit lefaragása az infrastrukturális fejlesztések vagy a szociális kiadások lefaragását is jelentené egyben – legalábbis ez a kormányzati magyarázat. Az ugyanis nem dilemma, hogy jó döntés-e mindenáron csökkenteni a hiányt. Tudniillik a magyar kormány lefektetett egy konvergenciaprogramot, amelyben vállalta az euró magyarországi bevezetését. Aki esetleg elfelejtette volna: első körben még 2008 is szóba került, majd 2010-et határozták meg céldátumként. A másik logikai elem, hogy míg Németország, Franciaország és Olaszország tagja az eurózónának, addig hazánk nem. Micsoda különbség!
A lényeg a lényeg: a közös uniós pénz átvételének természetesen gazdasági feltételei is vannak. Ezek egyike az alacsony államháztartási hiány és az államadósság csökkentése egy optimális értékre. Nem árulunk el nagy titkot, hogy az euró bevezetése nem alku kérdése. Magyarország tehát egyetlenegy, az Európai Unió által megfogalmazott konvergenciakritériumot sem teljesít, hiszen ma már az államadósság mértéke is meghaladta a GDP 60 százalékát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a gazdasági növekedés nagy része is az adósság növekedéséből származik. Ilyen szituációban pedig hiábavaló a kormányzati magyarázat, miszerint az ország „visszafejleszt” a hiány lefaragásával. Ez tudniillik Brüsszelben a kutyát sem érdekli. Ráadásul az Európai Bizottság friss előrejelzése ismét komoly figyelmeztetés és kritika a magyar kormánynak. A tények: a testület prognózisa szerint a magyar államháztartás GDP-arányos hiánya 2005-ben 6,1, a következő évben 6,7, 2007-ben pedig 6,8 százalék lehet, vagyis a deficit jóval magasabb annál, mint amit a kormány jelzett. A bizottság prognózisa szerint a magas hiány ellenére az adósságráta 60 százalék alatt maradhat. A folyó fizetési mérleg hiánya az idén és jövőre 8,4, 2007-ben 7,7 százalék lesz a GDP arányában. A GDP az idén 3,7 százalékkal, 2006-ban és 2007-ben 3,9 százalékkal bővülhet – áll az előrejelzésben. A lakossági fogyasztás 2006-ban jelentősen, négy százalékkal emelkedhet. A grémium előrejelzése szerint az infláció az idei 3,7 százalékról jövőre két százalékra mérséklődik, majd 2007-re három százalékra nő.
A fenti értékelésből sok minden kiolvasható. Leginkább az, hogy a magyarországi pénzügyi folyamatok nagyon rossz irányba mennek, s az államháztartás hiánya tovább növekszik a következő években is. Hazánknak sajnos évek óta nincs valós költségvetése. Olyannyira, hogy a hivatalban lévő kormány három esztendeje képtelen olyan büdzsét készíteni, amelynek elfogadását követően hónapok vagy fél év elteltével nem derül ki, hogy tarthatatlan. Alapjaiban szúrták el. Ahhoz, hogy valamennyire is tartani lehessen a hitelességét, százmilliárdos lefaragásokra, minisztériumi zárolásokra, új adók kivetésére és megemelt illetékekre van szükség – többek között. No meg kozmetikázásra, állami pénzek kiszervezésére a statisztikai körből. És ezzel a híres magyar kreativitás ki is merül. Eközben pedig a magyar költségvetés könyvelési trükkgyűjteménnyé válik a világ szemében.
Ami pedig még kétségbe ejtőbbé teszi a helyzetet, az az, hogy a növekedés jelentős része az államadósság növekedéséből származik: a beruházások ugyanis állami fejlesztések, elsősorban autópálya-építésekről van szó, a sztrádák pedig kölcsönből épülnek. Közben mind a külső, mind pedig a belső hiány nő: a kialakult ikerdeficit miatt a magyar a világ egyik legsebezhetőbb gazdasága. Olyan helyzet is létrejöhet, amikor az államháztartást finanszírozó befektetők bizalma meginog. Ha ez bekövetkezik, akkor leértékelődhet a forint, újból felpöröghet az infláció, a folyamat végén pedig elértéktelenedhetnek az amúgy is alacsony bérek és nyugdíjak. A sebezhető gazdaság az államháztartást finanszírozó befektetőknek van kiszolgáltatva. Elméletileg eljuthatunk addig a pontig, amikor is a befektetők nem vásárolják meg az állampapírokat, vagyis nem adnak majd kölcsönt. Ez nem más, mint pénzügyi kiárusítás.
A gazdasági kitettség csökkentésének legegyszerűbb formája a magyar euró, hiszen a közös pénz átvételéhez vezető út egyúttal megszabott gazdasági pályát – az államháztartási hiány radikális mérséklését, az államadósság lefaragását és alacsony inflációt – jelent. A kormányfő által a Financial Timesban feltett kérdés lényegében csak a leplezése annak, hogy a kormány képtelen eleget tenni saját vállalásainak is. Mellesleg a független szakértők is egyre inkább arról beszélnek, hogy az ország, konkrétan az államháztartás túl sokat költ. Vagyis az állam úgy él, ahogy szeretne, nem pedig úgy, ahogyan a lehetőségei megengedik. Az MSZP választási kampányában a kérdések régen nem a szakmai érvek alapján kapják meg a maguk válaszait. Ezt erősíti a londoni üzleti napilapban közölt Gyurcsány–Kóka-beszélgetés is. Orbán Viktor mellett Joaquín Almunia is mumussá lép elő. A pénzügyi biztos szankciókról kifejtett eszmefuttatását tudniillik úgyis be lehet majd állítani, mint az ügyfél–adóhivatal viszonyrendszert. Ha csökkentjük a hiányt, leállnak a nagy állami fejlesztések.
Hogy mi a csudát akar tőlünk Európa, nagyon egyszerű a válasz. Csak azt, amit a kormány neki megígért. Mi a csudát nem lehet ezen nem érteni?