November 1-jétől a Fészekrakó programban való részvétel korhatára 30-ról 35 évre emelkedett. Ismeretes, hogy a döntést tavasz óta lebegtette, többször bejelentette a kormány. (A korábbi beharangozás szerint a változás időpontja október 1. lett volna.) Idén június 30-án – a statisztikai hivatal adatai szerint – 2015 milliárd forintra rúgott a lakáshitelek állománya Magyarországon. A támogatott hitelek állománya – száma és összege – jelentősen csökkent. Idén a január és június közötti időszakban a hitelérték alapján az engedélyezett lakáscélú hitelek 36,4 százaléka tartozott a támogatott körbe, szemben az előző két fél évben mért 74,2, illetve 47,3 százalékkal. A csúcsesztendő 2003 volt, amikor az első fél évben 86, a másodikban 85 százalék volt még az arány. Ismeretes, hogy két éve az első és a második fél évben is több mint 98 ezer hitelszerződést hagytak jóvá a hitelintézetek 394, illetve 441 milliárd forint értékben.
Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a devizahitelek aránya. Ez év első hat hónapjában az engedélyezett 55,2 ezer lakáshitel 48 százaléka volt devizaalapú, összegben a részesedésük 55 százalék volt, s a teljes állomány 13,2 százalékát adták. Szakemberek az árfolyamkockázat miatt a devizahitelek veszélyeire hívják fel a figyelmet. A jegybanknál pénzügyi stabilitási szempontból kiemelt veszélyforrásnak ítélik a háztartások, valamint a kis- és középvállalatok árfolyamkockázat ellen fedezetlen devizahiteleinek gyors növekedését. A törlesztési terhek esetleges megugrása egyrészt a hitelkereslet gyengüléséhez, másrészt a hitelveszteségek emelkedésén keresztül a hitelkínálat szűküléséhez, illetve a bankrendszer pénzügyi pozíciójának gyengüléséhez is vezethet.
A monetáris tanács úgy véli, hogy a lakosságnak az általa vállalt kockázatokról nincsen alapos információja, ami tovább erősítheti a gazdasági egyensúlytalanságból fakadó pénzügyi stabilitási kockázatok mértékét. A nem várt veszteségek esetleges realizálódása ugyanis a pénzügyi rendszerrel szembeni bizalom csökkenéséhez és a pénzügyi közvetítés hatékonyságának romlásához vezethet. Ezért a kisvállalkozások és a lakosság kockázatainak mérséklését kiemelten fontos feladatként kell kezelni.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán