Woody Allen Mátészalkán

Emlékeznek még az Annie Hallra? Az Woody Allen legzseniálisabb filmje. Emlékeznek, mikor Woody, aki a filmben Alvy Singert, a pszichopata, neurotikus és depressziós kabarészerzőt játssza, elmeséli barátjának, mi történt vele a boltban? Ez: „– Képzeld, a múltkor is bemegyek a boltba, és kérek valami oldószert. Mire az eladó: – Aha! Biboldószert… Érted! Biboldószert! Nem tehetek róla, én meghallom az ilyesmit…”
Azután még a lemezboltbéli élményeit is elmeséli Alvy: „– A múltkor meg bemegyek a lemezboltba, mire az eladó rám néz, és jelentőségteljesen azt mondja: A jövő héten Wagner-hetek lesznek… Persze, értem én, Wagner-hetek. De miért pont Wagner?!”
Na, pont ezekért a zseniális poénokért nem szeretik sokan Woody Allent. Olyanok, akik szerint a fentebb vázolt neurózis nem is létezik, és ilyesmivel viccelni maga a bűn. Nekem viszont azonnal ezek a jelenetek jutottak eszembe, mikor elolvastam a legfrissebb 168 Óra levelezési rovatát.
Amúgy remek dolog 168 Óra levelezési rovatát olvasgatni, tényleg. A 168 Óra levelezési rovatában nyer végső értelmet a halhatatlan klasszikus: „Több dolgok vannak földön s égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes…” Úgyhogy igazán nem szeretnék csomót keresni a kákán, de azért… Mégis keresek.
A legfrissebb 168 Óra levelezési rovata becses személyemmel foglalkozik. Jó érzés az ilyesmi, hiába, no, fontosnak érezheti magát, ki oda bekerül. Most éppen egy Dömötör István nevű, mátészalkai illetőségű, 168 Óra-olvasó polgártárs tüntet ki figyelmével, aki elolvasván I. Gyurcsány (Pimasz) Ferencnek írt nyílt levelemet, olyannyira felháborodott, hogy tollat ragadott, és elküldte véleményét a 168 Óra levelezési rovatába. Rendben van az ilyesmi, virágozzék száz virág, ahány ember, annyi vélemény, s még sok hasonló. S bizony, még a felületes olvasó is hamar megállapíthatja, Dömötör István mátészalkai illetőségű polgártárs nem szívlel engemet. Olvasói levele olyasmit sugall, hogy soha nem leszek vacsoravendég a Dömötör-portán, Mátészalkán. Még ha éppen arra jártamban éhülök majd meg, s gúnyosan hunyorít reám a vacsoracsillag, bizony jobban teszem majd, ha nem a Dömötör-portán kopogtatok elemózsiáért.
Fáj ez nekem, kár tagadnom, de elviselem férfiasan. Viszont azt nem hittem volna, hogy Mátészalkán is él egy Alvy Singer, s hogy a mátészalkai Alvy Singer Dömötör István éppen. Pedig az kell legyen, ugyanis a legnagyobb felháborodást ezen mondat váltotta ki őbelőle: „Az tetszik még, ahogy a gyáva és sunyi FAJTÁD megpróbál kimosni téged a mocsokból, Ferenc.” Ezt idézi Alvy-Dömötör-Singer-István a 168 Óra levelezési rovatában, így, idézőjelek közé téve, mint gazemberségem legfőbb bizonyítékát.
De láss csudát! Veszem elő az eredeti szöveget, s olvasom, amit írtam – az pedig így szól: „Az tetszik még, ahogy a gyáva és sunyi SAJTÓD megpróbál kimosni téged a mocsokból, Ferenc.”
Számtalan félreolvasás lett volna itt lehetséges, Alvy-Dömötör-Singer komám. Például: „Gyáva és sunyi sajtod” – és akkor most antikvargli lehetnék. De ez a „sajtód” helyett „fajtád” – ez fáj nekem, felebarátom. Sokkal jobban fáj, mint a másik félrehallásod. Idézed ugyanis ezt: „(…) lerobbantották sarkukról a tehéntrágyát”. Pedig nem, Alvy, ilyen stílustalanság nálam nem fordulhat elő. Lerobbantani csak a tehénszart lehet – s azt is írtam, Alvy.
Hogy lesznek-e mostanában Wagner-hetek, nem tudom. Ha mégis, neked küldök meghívót. És a 168 Órának is.