Ne dobjátok ki a fenyőfát vízkereszt után! Szívszorító látni az utcára hajított megboldogult tűlevelűt. Napokkal korábban még ott tündökölt a nappaliban, ajándékokat rejtettek az ágai alá, elérzékenyülve álltál mellette – most meg kukatöltelékké tetted, lehullott tűlevelein taposol.
Ne tedd!
Gondolj arra, egyszer feletted is eljár az idő, s mi lesz akkor veled? Utca sarkára dobnak? A penészes lichthofba? A sutba?
Az én Jézuskám – Erikának nevezem – élő fenyőt hozott, a fát az ünnep után kiültetem a kertbe. Ha a Jóisten életben tart, fenyőerdő lesz körülöttem, megannyi emlék a magányos karácsonyokról.
A vágott fenyőnek is meg kell adni a méltó búcsút, ha frissen, gyantaillatúan magadhoz vetted, méltósággal válj meg tőle. Rakj alá lángot, hamvaszd el. Míg ég a tűz, végiggondolod a karácsonyt, fogod a gyermekeid kezét, érzed a bejgli ízét, a töltött káposztáét, amit még a mama főzött. Ne dobjátok ki a fenyőfát, méltatlan és pogány tempó! Nem szabad elszáradt tűleveleken taposnunk, a mi dolgunk az, hogy a fenyő illatát érezzük, rakjuk el kincseink közé. Óh, Tannenbaum!
Értékén mérjük a karácsonyt, Kisjézust, értünk vannak, mi meg belőlük merítünk erőt.
Újra mondom, ne dobjátok ki a fenyőfát vízkereszt után, ez méltatlan európai emberhez. Az én Jézuskám parányi élő fenyővel csilingelt be Krisztus napján. Gonddal fogom nevelgetni, ha elszárad, akkor sem fogom az utcára hajítani.
Őrizzétek a fenyőiteket!
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
