Panaszkodik az egyik magyar szurkoló, hogy a hét végén már menthetetlenül mosnia kell, mert csak péntekig pakolt be magának váltóruhát. Legtöbben valószínűleg hasonlóan kalkuláltak: a legjobb 12-be bejut a magyar válogatott, remélhetőleg, még a nyolcba is, de a négybe már nemigen, és a helyosztót meg lehet nézni otthon is. Az elődöntőt viszont vétek lenne kihagyni, és a válogatottunk nem is teszi. Még a vb-rajt előtt magam is kissé megütközve olvastam egyes játékosaink érmekről, végső győzelemről szóló esélylatolgatásait. Úgy véltem, felesleges önként vállalni a pluszterheket, vagy éppen a „sötét erdőben sétálgatva fütyörészni”. Ám tévedtem, mert a lányok pusztán azért mondták azt, amit, mert úgy is gondolják. És nemcsak a mérkőzések előtt vagy után, hanem közben, a pályán is. Zsiga Gyula edző találóan jegyezte meg: nem kell nekünk skandináv mentalitásra nevelni a fiataljainkat, skandinávok ők már maguktól is. Az is tanulmány, ahogy a Himnuszt hallgatják; nem csupán fogják egymás kezét, szorítják is. És ez a szorítás kölcsönös, erőt kér, erőt ad. De a többség inkább ad. A kapuban Pálinger például olykor egymaga gátolta meg kedden a holland rohamokat és vált ezzel az elődöntőbe jutás hősévé, ám amikor felvetettem neki, hogy ez az ő meccse volt, tágra nyílt szemmel kérdezett vissza: „Komolyan mondja? Én egyáltalán nem éreztem belülről. Meg azt se, hogy egy pillanatig is veszélyben forgott volna a győzelmünk.”
Talán éppen ezért nem is forgott veszélyben. Ilyen hangulatban készültünk a szerdai szünnapon, de hogy egészen pontosan ki ellen, azt még nem tudhattuk. Mert az oroszokkal szembeni mai találkozó nem dönt semmi érdemiről – ha a csoportelsőséget nem tekintjük annak –, már mindkét fél továbbjutott, a szombati párosítás pedig csak a másik ágon zajló dán–román derbi után derül ki. Még azt is bajos eldönteni, kit választanánk, hiszen a dánok annyiszor, de annyiszor vertek meg már minket, a románok ellenben világversenyen emberemlékezet óta soha. Kérdés, melyik a nagyobb ösztönző vagy éppen visszatartó erő. Németh András szövetségi kapitány mindenesetre átmenetileg jól kivágta magát, amikor a nemzetközi sajtótájékoztatón arról faggatták, kivel találkozna szívesen az elődöntőben, ugyanis úgy felelt: Brazíliával.
Mivel azonban erre szemernyi esély sincs, máris kialakult a szakvezetésben a munkamegosztás: Németh András a dánokból készül, Zsiga Gyula a románokból, a mai meccset pedig így vezette fel a szövetségi kapitány: „A csapat összeállításakor több szempontot is figyelembe veszek. Egyrészt, hogy az eddig legnagyobb terhelést kapott játékosok valamennyit pihenhessenek, másrészt, hogy a korábban kevesebb lehetőséghez jutók most ezt bepótolhassák.” Amikor Németh ezt mondta, még nem sejthette, hogy döntésében a kényszernek is komoly szerep jut. Görbicz Anita ugyanis a tréning vége felé a lábához kapott, mert meghúzódott a combizma. Riadt tekintetek kíséretében sántikált az öltözőbe, dr. Tállay András csapatorvos pedig kijelentette: „Normális esetben három-négy hét lenne a teljes gyógyulás ideje, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy Anita szombaton pályára léphessen.”
Meg is kell, hiszen mégiscsak vb-elődöntőt vívunk, és ez bizony elég messze van a normális esettől.
Mai műsor, I. csoport, 15.00: Hollandia–Koreai Közt., 17.00: Magyarország–Oroszország, 19.00: Horvátország–Norvégia.
origo.hu
Átszakította a híd korlátját egy autó Nagyrákoson
